ENGESZTELÉS, ENGESZTELNI

bunbakjomkippur

1. Nyelvi anyag

1.1. A héber kápar[1] (= engesztelni) ige elsődleges jelentése „betakarni”. Valószínűleg ezen felül a „lemosni” jelentést is hordozza. Az igéből származtatott kóper főnév jelentése „váltságdíj”. Mindkét szó jelentésének figyelembevétele mellett itt arról is szó van, hogy a bűnből előálló kötelezettség eltávolíttatik, egy helyettesítő ajándék miatt felfüggeszttetik.

A kápar alapige pi.pfm. (kipper) alakjának a jelentése istentiszteleti összefüggésben: a bűnt Isten előtt egy áldozattal jóvátenni és ezen a módon megbocsájtást szerezni (mindenekelőtt a Leviticusban és a Numeriben). Az általános jelentésben: aki felé adóssá válik valaki, ezért az adósságért elégtételt adni.

1.2. A görög nyelvben a hilaszkomai[2] (= irgalmassá tenni) – mind az isteneket, mind az embereket – akár a megvesztegetésig menően is. Az LXX-ben ezt a szót használják a héber kipper szokásos fordítására. Az ÚSz-ben csak a Lk 18,13-ban („légy irgalmas nekem”) és a Zsid 2,17-ben fordul elő. Az 1Ján 2,2-ben és 4,10-ben az igének megfelelő hilaszmosz[3] főnév áll.

Az ÚSz gyakrabban használja az (apo)katalasszó igét a katalagé főnévvel (Róm5,10.11; 11,15; 1Kor 7,11; 2Kor 5,18-20; Ef 2,16; Kol 1,20.22). Ezen kívül a dialasszomai (Mt 5,24) is megjelenik. Ezeknek a szavaknak az eredeti jelentése: változást végrehajtani, átváltani, egymással felcserélni, illetve csere, összecserélés. A profán görög nyelvben az engesztelés jelentéssel is bírnak. Ebben az esetben a „boldog változás” jelentés is jól használható, ami abban áll, hogy Krisztus „bűnné lett értünk”, hogy „mi Isten igazsága legyünk őbenne” (2Kor 5,21).

2. Az engesztelés az emberek között

Az engesztelés először is az emberek közötti megegyezést, kiengesztelést jelenti. Így próbálja meg Jákób visszatérésekor testvérét, Ézsaut – aki valószínűleg még dühös a régi átverés miatt – ajándékok előre küldésével kiengesztelni (Gen 32, 20.21). A bölcs ember tanácsadóként kiengesztelheti a dühös királyt (Péld 16,14; ld. 25,15). A férfi, akinek a feleségét egy másik férfi elcsábította, semmilyen módon sem kiengesztelhető (Péld 6,34k). Jézus megparancsolja, hogy a testvér kiengesztelése az áldozat bemutatása előtt történjék meg (Mt 5,24). Az 1Kor 7,11-ben a „béküljön ki” a házasságnak az elválás utáni helyreállítását jelenti. Minden esetben egy valamilyen vétek vagy vélt vétek által tönkrement emberi kapcsolat megújításáról van szó.

3. Isten kiengesztelése

1.) Minden bűnön keresztül, vagyis minden Isten akaratával szembeni cselekedet által az Isten és az egyén, illetve Isten népe közötti kapcsolat zavart szenved: az Úr haraggal áll velük szemben, és a nép egész közössége addig viseli a következményeket (pl. megaláztatás vagy éhezés), amíg saját magán belül a vétket nem teszi jóvá, a vétkeseket Isten parancsa elleni vétkükért nem ítéli el és ezzel nem végez engesztelést. Ezért ölik meg Ákánt egész családjával együtt (Józs 7), és Saul vérbűnéért hét utódját Dávid kiadja a gibeonitáknak kivégzésre (2Sám 21). Csak a bűnös vére szolgáltat engesztelést a bűnért és nyújt a népért, ill. a földért engesz­telést Istennek (ld. Num 35,33). Mindenesetre ez minden »vétkes« (Num 15,30 LF), vagy »felemelt kézzel« (EF) bűnre érvényes, illetve olyan súlyos bűnökre, mint az Éli főpap családjából való papokéért (1Sám 3,14).

2.) Emellett Izráelben létezett egy Isten által létrehozott rend, amely szerint bizonyos vétkek – meghatározott tulajdon elleni vétségek és az azzal összefüggő hamis eskük esetére (Lev 5,20; 6,1kk) – és mindenekelőtt nem tudott, nem szándékosan elkövetett vétkek (Lev 4,2; 5,17) helyettesítő véráldozattal engesztelhetők és kötelezően engesztelendők voltak (ld. különösen a Lev előírásai). Izráel ilyen jellegű engesztelése, tehát a közösség egészének élete valamely területén elkövetett bűnének következményei alól való kiszabadítása (ld. Deut 21,1-9), Áron és fiainak a hivatala (1Krón 6,34.49) – sőt egészében véve a templomi szolgálat (Neh 10,34); ld. 2Krón 29.24). Az ilyen engesztelés eszköze minden esetben (állati) vér. Mert a vér a benne levő lélek által szerez engesztelést (Lev 17,11b). Amennyiben a pap, vagyis az ember Isten utasításainak megfelelően cselekszik, a megadott esetekben, tehát mindenekelőtt a nem szándékos vétkek esetében (Num 15,22-29), engesztelést eszközöl ki úgyannyira, hogy Isten a népnek, illetve az adott személynek megbocsájt.

3.) Az ószövetségi áldozati szolgálat viszont nemcsak „illetékességében” korlátozott; lénye­géből fakadóan nem képes teljes és tartós engesztelést hozni. Hiszen senki sem válthatja meg magát, nem adhat magáért váltságdíjat Istennek. Mert olyan drága az élet váltsága, hogy végképp le kell tennie róla (Zsolt 49,8-9). A kérdésre, hogy Mivel járuljak az Úr elé? (Mik 6,6.7), Mikeás azt válaszolja: Ember, megmondta neked, hogy mi a jó, és hogy mit kíván tőled az Úr! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben (Mik 6,8). Viszont éppen ezt a célt, vagyis hogy az embernek nem kell Isten elé (ld. Ézs 6,3k) megbocsájtásért járulni, az ószövetségi áldozat nem érte el. Emiatt az egész áldozati szolgálat egy új, mindent átfogó engesztelés szükségességét mutatja meg, amit magának Istennek kell megteremtenie, és ami éppen Ézsaiásnál (7.) jelenik meg.

4.) Az ÓSz ezen alapjain hirdeti az ÚSz a Názáreti Jézus halálát, mint az ember végérvényes és teljes engesztelését Isten irányában, amelyben mindenkinek üdvösség és megmenekülés ajándékoztatik. Mivel ahogy egy emberen keresztül jött a bűn a világba, és a bűn által a halál, és így a halál minden emberhez eljutott, mert mindannyian vétkeztek, így egy (ember) által az életre való igazzá tétel igazságossága minden emberre (Róm 5,12.18). Ahogy a másik, hűséges főpap (Zsid 2,17), aki teljesen emberi és az emberért van, ugyanakkor teljes mértékben Istenhez tartozó, Jézus Krisztus vére és élete áldozatával kiengesztelte az ember halálra méltó eladósodottságát, bűnösségét (1Pét 1,18-19), és ezzel a szükséges engesztelést kimunkálta (Róm 5,10k). Isten ugyanis Krisztusban megbékéltette [kiengeszteltette] a világot önmagával, úgyhogy nem tulajdonította nekik vétkeiket (2Kor 5,19; ld. 1Ján 2,2). Isten tehát szeretetéből fakadóan maga teljesítette ezt az engesztelést (1Ján 4,10), a halálosan elkárhozott bűnösnek tisztán kegyelemből és irgalmasságból bűnei megbocsájtását és a megigazulást ajándékozta, és számára a magával való közösséget felajánlotta. Isten célja, hogy Krisztusban mindent, az egész kozmoszt önmagával kibékítse (Kol 1,20).

Hogy ez az engesztelés, amit Isten minden ember számára kimunkált, mindenkihez eljusson és ajánlatát mindenki elfogadhassa, mindenkinek hallania kell az üzenetet, és engednie Isten engesztelő cselekedetét magán végbemenni. Emiatt az Úr a békéltetés szolgálatát (2Kor 5,18-21) a gyülekezetre ruházta át, amennyiben Krisztus helyett kéri: Krisztusért kérünk, béküljetek meg Istennel (20.). Aki elfogadja ezt az evangéliumot, ezalatt egy új emberség irányítása alá került, Isten háztartása a Lélekben (Ef 2,11-22).


[1] כפר = betakarni
[2] ἱλασκομαι = kibékíteni, megbékíteni, megnyugtatni, lecsillapítani, lekenyerezni, megvesztegetni
[3] ἱλασμος = engesztelés, bűnért való áldozat

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s