A BIBLIAI SZÖVEGKRITIKA ELVEI

A Biblia szövegével kapcsolatosan alapvetően kétféle szemléletmóddal találkozhatunk, melyek a Szentíráshoz való viszonyulás spektrumának két végpontját testesítik meg. Az egyik a szkeptikus-világi megközelítés, amely lenézően azt mondja, hogy több mint 200000 különféle görögnyelvű szövegvariánst ismerünk, ennek megfelelően hogyan is hihetjük komolyan azt, hogy az Újszövetség ma használatos szövege hiteles lehet számunkra? A másik a vulgár-fundamentalista keresztény szemléletmód, mely szerint a jelenleg előttünk álló szöveg elejétől a végéig így érkezett hozzánk a mennyből a szó szerinti ihletettség folytán, és egyáltalán: Isten Igéjét nem kritizáljuk!

A valóságban az a helyzet, hogy a 200000 szövegvariáns mintegy 95%-át szinte azonnal félretolhatjuk, mert azok olyan mértékben kezelhetetlenek és használhatatlanok, vagy annyira kis mértékben támasztja alá azokat más szövegtanú, hogy egyetlen szövegkritikai tudós sem tekintheti komolyan hitelesnek. A fennmaradó mintegy 10000 szövegvariánsból kitűnik, hogy ezek 95%-a esetében nem a tulajdonképpeni szöveg jelentéséről, hanem a betűhasználatról, nyelvtanról és a szavak sorrendjéről van szó. Ha például egy bizonyos szó 1000 kéziratban helytelenül van leírva, akkor ezt 1000 db variánsként kezelik. A fennmaradó 5%, azaz kb. 500 variáns közül csak mintegy 50 db bír számunkra nagyobb jelentőséggel, és ezek esetében is a legtöbbször – hála a kielégítő mennyiségű egyéb szövegtanúnak – nagy valószínűséggel lehet az eredeti szövegváltozatot helyreállítani. A legcsekélyebb kétség sem férhet ahhoz, hogy az általunk ma ismert újszövetségi szavak 99%-a helyesen hagyományozódott, miközben a valóban fontos szövegváltozatok csak a szavak 0,1%-át teszik ki. Egyetlen alapvető keresztény tanítás sem alapul kétségbe vonható szövegváltozaton, és egyetlen újabb variáns sem vezetett sohasem valamely tanbeli tartalom megváltoztatásához.

A fentiek alapján teljes mértékben biztosak lehetünk abban, hogy – eltekintve néhány lényegtelen apróságtól – gyakorlatilag ugyanazt a görög szöveget tarthatjuk a kezünkben, amelyet a szentírók leírtak. Ezen felül a görög nyelvű kéziratok (kb. 5000) és az ókori fordítások kéziratainak (kb. 9000) mennyisége olyan nagy, hogy szinte biztos, hogy az egyes vitatott bibliai szakaszok olvasatát a fenti változatok valamelyike mindenképpen tartalmazza. Ez nem mondható el egyetlen ókori irodalmi műről sem! Minden más irodalmi műben találhatunk olyan pontokat, ahol a szöveghez látható módon nagy mértékben hozzányúltak, melyek esetében nem más olvasatok jelennek meg. Az ilyen esetekben a szövegkritikus az eredeti szöveget csak találgatja, és megpróbálja megmagyarázni, hogy a más olvasat íráshibája miként is állhatott elő. Most viszont az a csodálatra méltó, hogy valószínűleg az egész Újszövetségben egyetlen olyan pont sincs, ahol ilyen “találgatást” kellene alkalmazni. Korábban néha valóban “szerencsésen” állítottak elő ilyen olvasatokat, de az idők folyamán más szövegtanúban is megtalálták ugyanazt az olvasatot.

A kéziratok másolása során keletkező hibákat egymástól különböző variánsokként kezelték, melyek többnyire tévedésből, kisebb részt a másoló szándékából keletkeztek. A szándékos hibák a hétköznapi helyesírási hibák mellett “elnézésből” (betűk vagy szavak hiánya, kettőzése és felcserélése stb.), a hallás (a diktálás során a másoló nem jól hallotta), az emlékezet (pl. szinonimák helyettesítése vagy párhuzamos iratok befolyása) és a megítélés problémáiból is keletkeztek: néha tévedésből a szövegbe megjegyzéseket is felvettek, mert azt feltételezték róluk, hogy oda valók. Valószínűsíthető, hogy a Jn 5,3b és 4, az ApCsel 8,37 és az 1Ján 5,7 is ebbe a kategóriába tartozik. De az is lehet, hogy ezek a versek akaratlagos tanító szándékkal lettek betoldva. Ez visz el bennünket a szándékos változtatások csoportjához. Ide tartoznak azok a betűzési és nyelvtani változtatások, ill. liturgiai hozzáigazítások is, amelyekre a lekcionáriumokban (a liturgikus keretek között felolvasandó tanító jellegű bibliai szakaszokat tartalmazó könyvek) mindenfelé találkozhatunk és amelyek néha a bibliai szövegbe is becsúsztak, mint például a Mi Atyánk szövegének a végén található doxológia (dicsőítés: “Mert tiéd az ország…”; ld. Mt 6,13). Ezen felül a párhuzamos evangéliumi szövegek harmonizációját is meg kell említenünk, amelyek tulajdonképpen azon leírók jószándékú változtatásai voltak, akik a szöveget helytelenül értették (így a Jn 19,14-ben a “hatodik” órát néha “harmadik” órára változtatták).

A szövegkritikai szakértő, hogy ezekből a variánsokból rekonstruálhassa az eredeti szöveget, mindenekelőtt megpróbálta a kéziratokat szövegstruktúrákba rendezni, és így a szöveg csoportokba való rendezettségét elérni. Ezeket aztán újra összehasonlították egymással a szövegeket, hogy aztán egy őstípusra vezethessék vissza azokat, ami aztán így a lehetőségeknek megfelelően alkalmas volt eredeti szövegnek.

Kitűnt már, hogy ezen vizsgálatok során nem minden szövegtanúnak és -csoportnak van ugyanolyan rangú jelentősége. Mindegyiküket külső és belső irányelvek jellemzői alapján sorolják be. Külső jellemzőnek számít a kéziratban fellelhető szövegstruktúra kora és ugyanennek a földrajzi elterjedtsége (a nagyobb elterjedtség értékesebbé teszi az adott szövegszerkezetet). Belső jellemzőnek számít a szerzők és a másolók szokásai. Ami a másolókat illeti, azt feltételezik, hogy hajlamosak voltak a nehezebb olvasatokat egyszerűbb, a rövidebbeket hosszabb, egy bukdácsolót folyékonyabb olvasattal helyettesíteni. A szerzőkre való tekintettel a szövegkritikus megpróbálja magát a szerző helyzetébe képzelni és azt elképzelni, hogy ez utóbbi legnagyobb valószínűség szerint mit is írhatott valójában. Ennek során figyelembe veszik a közvetlen összefüggést (kontextus), a tanításbeli összhangot és a történeti hátteret. Így érthető, hogy mindezeket a megfontolásokat nem lehet túl szigorúan alkalmazni, és hogy ennek során sok minden függ a szövegkritikus belátásától és beállítottságától.

Általában véve azonban biztosak lehetünk abban, hogy a szövegkritikus fontossági sorrendben a következő irányelveket alkalmazza: (1) inkább a régebbi, mint az újabb olvasat alkalmazása; (2) inkább a nehezebb, mint az egyszerű olvasat; (3) inkább a rövidebb, mint a hosszabb olvasat; (4) azt az olvasatot, amely a legjobban magyarázza az összes variánst; (5) inkább a földrajzilag leginkább elterjedt szövegvariáns; (6) inkább az az olvasat, amely a szerző stílusának és szóhasználatának jobban megfelel; (7) inkább az az olvasat, amelyben nem jelenik meg a másoló dogmatikai előítélete.

Összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy a görög Újszövetség szavahihetősége valóban rendkívüli módon erős. A szövegkritika esetében nem Isten szavának a kritizálásáról van szó, hanem olyan tudományos munkáról, amely az eredeti szövegek helyreállítását tűzte ki céljául. Tudjuk már, hogy most lényegében ugyanaz a szöveg áll a rendelkezésünkre, amelyet az ősgyülekezet (az egyiptomi parasztoktól, a szír kereskedőkön át a latin szerzetesekig) használt. Minden olyan kritika, amely valamilyen feltételezett egyenetlenséget vagy akár manipulációt feltételez, ezzel hallgatásra ítéltetett! Az első protestánsok is, akik az első monumentális bibliafordításokat készítették, már egy nagyonis precíz szövegre támaszkodhattak, amire megvannak a bizonyítékaink is. A görög szövegen való munka még mindig halad tovább, mindenekelőtt a sok új felfedezés miatt. Ezek a kutatások biztosan sok érdekes részletet fognak számunkra még közvetíteni. A hétköznapi bibliaolvasó viszont – legyen az akár kétkedő vagy akár hívő – már most meg lehet arról győződve, hogy a kezében egy csodát tart – az Újszövetség hagyományozásának a csodáját.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt szereti: