A szövegkritika vagy szövegkritikai módszer (ógörög: κρινω krinó = megkülönböztetni, kiválogatni, kiszűrni) olyan módszer, melynek segítségével feltárhatók és kiszűrhetők a hagyományozott szövegek keletkezését és hagyományozását befolyásoló tényezők. Ezt a módszert akkor alkalmazzák, amikor egy adott szöveg esetében több különböző változat is fellelhető (= szövegvariáns). Így a módszer célja, hogy segítségével a kéziratok és az első... Bővebben →
A BIBLIAI SZÖVEGKRITIKA ELVEI
A Biblia szövegével kapcsolatosan alapvetően kétféle szemléletmóddal találkozhatunk, melyek a Szentíráshoz való viszonyulás spektrumának két végpontját testesítik meg. Az egyik a szkeptikus-világi megközelítés, amely lenézően azt mondja, hogy több mint 200000 különféle görögnyelvű szövegvariánst ismerünk, ennek megfelelően hogyan is hihetjük komolyan azt, hogy az Újszövetség ma használatos szövege hiteles lehet számunkra? A másik a vulgár-fundamentalista... Bővebben →
MIKÉNT ALAKÍTJA ÁT A BIBLIAI TEOLÓGIA A BIBLIATANULMÁNYOZÁSUNKAT?
Néhány évvel ezelőtt, miután teológiai tanulmányaimat befejeztem, egy kis, gyülekezetnek szinte már nem is nevezhető csoportban kezdtem el a szolgálatomat. Miután felmértem a csoport helyzetét a tanítások tartalma és színvonala terén, úgy döntöttem, hogy a bibliaórákon nem akarom azt az elvet követni, amit sok más ún. „tanító” követ, miszerint a gyülekezetet vagy csoportot, azaz a... Bővebben →
MEGIGAZULÁS, MEGIGAZÍTÁS
1. Megigazítás az Ószövetségben A megigazítás az Ószövetségben kizárólag jogi-igazságügyi fogalom. A háttérben egy bírósági tárgyalási helyzet áll, amelyben a vádlott igazként áll. Ennek alapján a megigazítás azt jelenti: egy ítélettel helyreállítani azt, ami igaz(ságos); valakit igazként odaállítani; az illetőt egy bírói eljárásban igaznak nyilvánítani; az illető jogait vagy egyáltalán igaz voltát elismerni. Ebben az... Bővebben →
AZ IMÁDSÁG NEM SZOLGÁLAT
A 2019-ben kiadott, Szabó Imre prédikációit, tanításait és jegyzeteit tartalmazó könyvben található Küldetésünkről c. tanulmányban vagy tanításban, a 297. oldalon a szerző az ApCsel 6,4-re hivatkozva azt állapítja meg, hogy "tehát az imádkozás is szolgálat – mégpedig az első helyen". A kérdéses igevers a következőképpen hangzik a Károli-Biblia szövegében: mi pedig foglalatosok maradunk a könyörgésben... Bővebben →
A CDK fogalma az Ószövetségben
Jenni és Westermann alapján[1] צדק (ejtsd: cádak) = közösségileg hűségesnek, hasznosnak lenni (--> igaznak lenni) A gyök és a derivációk 1. A צדק nyugat-sémi gyök; csak az akkádban fordul elő, főnévként pedig a jeruzsálemi pre-izráelita királyságban. Az arab nyelv a cdk-t részben az igazság megállapítására használja, és mint ilyen speciális jelentéssel bír, mint a zsidó-arámi... Bővebben →
Mi az a “történeti-kritikai” szemlélet a Bibliával kapcsolatban?
A múlt század 70-es évei vége óta erősödő evangelikalizmus, ill. az ún. keresztény fundamentalizmus radikális ágai elutasítják az európai bibliatudományban talán máig uralkodó történeti-kritikai módszert. Nem egyszer azt is hallhatjuk, hogy a "sátán eszközének" tekintik arra, hogy a "valódi hitet" megrontsa, és van aki odáig is elmegy, hogy felteszi a kérdést: Hozott-e bármi újat a... Bővebben →
A RÉGI FUNDAMENTALISTÁK
Cameron Buettel Bibliai hivatkozások: Zsolt 19,8 / Gal 1,8-9 / 2Tim 3,15-17 A sötét középkor után a korai reformátorok felvették fegyvereiket, hogy harcoljanak a keresztény fundamentumokért. A reformáció öt sola-ja reprezentálja azokat a doktrinális alapokat, melyeket ők nem vitathatóaknak tekintettek. A Sola gratia azt deklarálja, hogy az üdvösség kizárólag Isten kegyelme által van a katolikus... Bővebben →
A FUNDAMENTALIZMUS FELEMELKEDÉSE
John MacArthur A vallási tolerancia istene nem a Biblia Istene. Az a sátán, aki mindaddig nem foglakozik azzal, hogy miben is hiszünk, vagy milyen őszintén hiszünk, amíg nem Isten igéjében hiszünk. Ha Istent az istentisztelet és istenimádat mindenféle formáját toleráló istenségként ábrázoljuk, akkor azzal a Szentírás Istenét utasítjuk el. Végülis az első parancsolata ez volt:... Bővebben →
Negyvennapos bibliai áttekintés kezdőknek
Amennyiben először veszed kezedbe a Bibliát és ajánlásokat vársz arra vonatkozóan, hogy hogyan is kezdd a bibliaolvasást, akkor ajánlunk Neked egy negyvennapos olvasási programot, ami segíteni fog abban, hogy áttekintést kapj arról, amiről a Biblia szól. Ennek során könnyen elvégezhető bevezetést nyersz a Biblia legfontosabb szakaszai közül néhányba, ami segíthet abban, hogy átfogó képet kaphass... Bővebben →