A Biblia magyarázata annyira érdekes dolognak számít, hogy a teológusok saját szót is találtak erre a teológiai diszciplínára: hermeneutika. A munka nehéznek tűnik – és gyakran az is, ha egy-egy nehezebb verssel, passzussal, vagy doktrínával találkozunk –, de van néhány hermeneutikai alapelv, melyek bárki bibliaolvasását sokkal gyümölcsözőbb törekvéssé változtathatják.
1. Figyelj az igazságra!
Általában a bibliamagyarázat során az első dolog a kontextus – a környezet. Ezt én a második helyre teszem, mert manapság az első dolog, amit meg kell értenünk, az az „igazság”, ami többé nem objektív, és ennek eredményeképpen az írók többé már nem foghatók szavukon. Ebben az értelemben az igazság azzá válik, amit mi magunk akarunk csinálni belőle – más szóval relativizmus. Amíg a Bibliára vonatkoztatjuk, az igazság valami olyasmi, ami a valósághoz kapcsolódik. A bibliai szerzők és Isten, aki őket inspirálta, sohasem szándékoztak az olvasókat afelé irányítani, hogy úgy szétmorzsolják az Írást, mint a sósrudat, hogy megfelelővé váljon számukra. Ehelyett a Biblia szövegei specifikus jelentést akarnak átadni nekünk. Ennek megértése döntő jelentőségű a számunkra! A kinyilatkoztatás Isten megismerését jelenti. Emiatt lényeges, hogy megértsük azt az igazságot, amit részünkre Isten felfed annak érdekében, hogy helyesen ismerjük Őt.
2. Értsd meg a kontextust!
A kontextus az értelmezés és magyarázat nagyon fontos része. Először: ott van a Biblia eredeti kontextusa és kulturális környezete. Lényeges, hogy bizonyos mértékben értsük azt azért, hogy a szakaszokkal megbirkózhassunk és értelmezhető módon alkalmazhassuk azokat napjainkra. Másodszor: ott van az adott szakasz közvetlen kontextusa, ami része az előtte és az utána található gondolati áramlásnak.
Továbbá, minden szó része egy adott mondatnak, amely része egy megokolásnak, ami szintén csak része egy könyvnek vagy levélnek. A Szentírás minden könyve egy adott műfajban íródott, és része az Ószövetség vagy az Újszövetség szélesebb kontextusának is, illetve a Szentírás egészének. Ez elvezet bennünket a következő elvhez.
3. Hagyjuk, hogy a Szentírás magyarázza a Szentírást!
A Biblia isteni sugalmazású írások gyűjteménye, melyeket egy sor szerző írt, akik néhány esetben különböző földrajzi körülmények között éltek, és bár a történelem hosszú periódusán keresztül íródott a Könyv, mégis figyelemreméltó egységet alkot. Mivel az Írás sokféle hangja Isten egységes kinyilatkoztatását nyújtja, ezért hagynunk kell, hogy a Szentírás magyarázza számunkra a Szentírást! Ez magában foglalja annak megvizsgálását is, hogy a Biblia mit akar számunkra elmondani egy témáról, mint egészről. Sokkal inkább, mint egy itt-ott kikapott kóbor versről, amiből messzemenő következtetéseket akarunk levonni.
A Szentírás gyakran magyarázza saját magát. Például: a Jn 1,1-ben a következőket olvashatjuk: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige.” Ha tovább olvassunk, akkor a szakasz hátralévő része fogja számunkra megmagyarázni az első mondatot – Jn 1,14: „Az Ige testté lett és itt élt közöttünk…”. Ez mutatja meg számunkra, hogy az Ige Krisztus volt.
Egy másik példa a Lk 8-ban található, a magvetőről szóló példázat. Miután Jézus elmondta a példázatot, azt olvashatjuk a 8,9-ben: „Ekkor megkérdezték tőle tanítványai, hogy mit jelent ez a példázat. Ő ezt mondta…”. A következő versekben az Írás magyarázza saját magát azzal, hogy elmondja nekünk, mit értett ez alatt Jézus.
4. A szövegből olvass és ne a szövegbe!
Túl gyakran közelítünk a Bibliához saját előre kiagyalt gondolatainkkal, ötleteinkkel. Ha így teszünk, akkor abba a csapdába fogunk esni, hogy megpróbáljuk a Bibliával kimondatni azt, amit mi akarunk mondani ahelyett, hogy engednénk kiemelkedni azt, amit a szerző – és Isten – akar nekünk mondani. Erre a hibára/buktatóra is van szakszavunk: eiszegézis – „belemagyarázás” a szövegbe. Amit tenni szeretnénk, az ennek az ellentéte, amit exegézisnek neveznek. Ez azt jelenti, hogy azt vesszük ki, értjük meg az igeolvasás során, amit a szerző szeretett volna kommunikálni felénk.
5. Bízz a Szentírás világosságában!
Teljes nyugalommal elfogadhatjuk, hogy a Szentírás világos lesz számunkra. Amióta a teológusok szeretnek homályos elnevezéseket használni bizonyos dolgokra, azóta ezt a Szentírás perspicuitásának nevezik, ami áttekinthetőséget, világosságot jelent. Ez azt jelenti, hogy a Biblia világos, amikor lényeges, fontos tanításokat akar velünk közölni. Az Ige nem tartalmaz olyan titkos üzeneteket, amelyeket csak egy külön beavatott elit érthet meg (bár a görög és zsidó teológusok ezt sugallják számunkra). Ez persze nem azt jelenti, hogy a bibliai szövegnek ne lennének olyan részei, amelyeket csak nehezen lehet megérteni, de egészében véve alapvető és kulcsfontosságú üzenetei világosan és érthetően jelennek meg.
6. Ismerd fel a szó szerinti és a szimbolikus-allegorikus (átvitt értelmű) nyelvezetet!
A Biblia szószerinti és szimbolikus nyelvet használ. James Sire Scripture Twisting c. könyvében arról értekezik, hogy a magyarázat során komoly hibába eshetünk, „amikor (1) a szószerinti nyelvezetet összetévesztjük a szimbolikus nyelvvel, vagy (2) a szimbolikus nyelvet keverjük össze a szószerinti kifejezésmóddal”. A kontextus teszi számunkra lehetővé annak az eldöntését, hogy amit olvasunk, azt szó szerint vagy szimbolikusan/allegorikusan kell-e értelmeznünk.
7. Kezeld a magyarázatbeli különbségeket bölcsen!
Bár az általam fentebb felvázolt elvek a Biblia helyesebb megértését és magyarázatát célozzák, néhány esetben mégis egyet nem értés alakulhat ki az interpretáció során. Ez nem azt jelenti, hogy mindannyiunknak rendelkeznünk kell saját, személyes interpretációkkal, és hogy a saját utunkat kell járnunk, figyelmen kívül hagyva mások magyarázatát. A konfliktus egyik kezelési módja, ha megpróbáljuk meghatározni, hogy a doktrinális különbség elsődleges (zárt) vagy másodlagos-e (nyitott).
Az elsődleges doktrínák a keresztyén hit lényegét foglalják magukban, pl. a Szentháromság, Jézus valóságos istensége és valóságos embersége, üdvözülés a Krisztusban való hit által. A másodlagos doktrínák, amelyek az istentisztelet módját, az úrvacsora vételének jellegét, az elragadtatásban való hitet érintik, és a bibliai igazságok keretein belül maradnak. Amennyiben a magyarázatbeli különbségek túl vannak a másodlagos doktrínákon, akkor általában van helye bizonyos mértékű egyet nem értésnek.
Ha egy központi jelentőségű doktrínával kapcsolatos konfliktusban találjuk magunkat, biztosnak kell lennünk abban, hogy nem ragaszkodunk-e olyan véleményhez, amely már nem orthodox. A hagyomány nem a Szentírás szintjén van, de tanulhatunk az egyház történetéből a hitvallások és más hitbeli közlések tanulmányozása útján. Ha azt vesszük észre, hogy olyan véleményt vallunk, amely nem tartozik az egyház által kétezer év alatt megállapított hitelvek főáramába, akkor az már megfelelő jelzés lehet arra, hogy véleményünk már ezen kívül esik, és felül kellene azt vizsgálnunk.
Ezen felül, ha az egyházi tradíció kapcsán interpretáció dolgában is véleménykülönbségeink jelentkeznek, az már jó ok lehet arra, hogy beszéljünk a lelkipásztorral vagy egy presbiterrel a kérdéses témával kapcsolatban. Sok esetben az olyan személlyel való beszélgetés, aki már átküzdötte magát az értelmezésbeli témákon, igen hasznos lehet.
Az is fontos, hogy az értelmezésbeli különbségeket Krisztus által nekünk mutatott szeretettel kezeljük. Ez azt jelenti, hogy barátságosnak és kedvesnek kell egymás iránt lennünk még akkor is, ha keresztyén felebarátainkkal nem értünk egyet bizonyos értelmezésbeli témákban. A hermeneutika mély és gazdag terület de a fenti elvek segíthetnek abban, hogy helytállhassunk „mint olyan munkás, aki nem vall szégyent, hanem helyesen fejtegeti az igazság igéjét” (2Tim 2,15).
(A cikk eredeti szerzője Marc Driscoll; fordította: Halász Zsolt)
BIBLICA THEOLOGIA 
Hozzászólás