A RÉGI FUNDAMENTALISTÁK

Cameron Buettel

Bibliai hivatkozások: Zsolt 19,8 / Gal 1,8-9 / 2Tim 3,15-17

A sötét középkor után a korai reformátorok felvették fegyvereiket, hogy harcoljanak a keresztény fundamentumokért. A reformáció öt sola-ja reprezentálja azokat a doktrinális alapokat, melyeket ők nem vitathatóaknak tekintettek. A Sola gratia azt deklarálja, hogy az üdvösség kizárólag Isten kegyelme által van a katolikus kegyelem és tettek tanával ellentétben. A Sola fide és a Sola Christus elv azt erősíti meg, hogy az üdvösség egyedül a hitnek és egyedül Krisztusban való hitnek, minden emberi cselekedettől függetlenül (Máriának, mint társmegváltónak az elvetése) tulajdonítható. A Soli deo gloria arra emlékeztet bennünket, hogy mindaz, amit teszünk, egyedül Isten dicsőségére szabad és kell tennünk. Ez a négy sola mindent félresöprő módon harsog és azokat a  pilléreket képezik, melyek a helyes tanok szerkezetét tartják. Az ötödik sola viszont minden előző alapját képezi.

A Sola Scriptura azt erősíti meg, hogy a Szentírás az igazság kizárólagos tekintélyű forrása. Ez volt a reformátorok legfőbb harci kiáltása a római katolikus egyház önhitt és mesterségesen kreált tekintélyével szemben. A Szentírás Isten által az embernek adott egyetlen kinyilatkoztatás és ezt tekintélyt nem osztja meg az egyházzal, de nem is képezi az egyház tekintélyének a tárgyát.

Isten igéje minden fundamentális keresztény egyház és gyülekezet tévedhetetlen kinyilatkoztatása. De meghatározza-e maga a Biblia, hogy melyek az alapvető doktrínák? John MacArthur Reckless Faith (Wheaton, Crossway 1994.) c. könyvében határozott igennel válaszol: A legsúlyosabb elmarasztaló szavakkal az Újszövetségben azokat a hamis tanítókat illetik, akik megrontják az evangéliumot (108.o.) Pál kárhozatot hirdetett mindazoknak, akik átírták az egyedül kegyelemből Jézus Krisztusban való üdvözülés üzenetét:

De ha még mi magunk vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azon kívül, amelyet mi hirdettünk, átkozott legyen! Amint már korábban is megmondtuk, most ismét mondom: ha valaki nektek más evangéliumot hirdet azon kívül, amelyet elfogadtatok, átkozott legyen! (Gal 1,8-9)

MacArthur szerint a Pál kárhoztató üzenetében foglaltak világosak: Ekként magát az evangéliumi üzenetet kell elfogadnunk a fundamentális doktrína elsődleges pontjának. (108.o.). Ez viszont segít nekünk minden fundamentális doktrína fő jellemzőjének a megértésében. John ezt így magyarázza: Ha egy doktrína valóban fundamentális, akkor annak az eredete a Szentírásban található, nem a tradícióban, pápai dekrétumokban, vagy a tekintély más forrásaiban. Pál emlékeztette Timóteust, hogy a szent írások »bölccsé tehetnek … az üdvösségre« (2Tim 3,15). Más szavakkal, ha az üdvösség szempontjából valamely doktrína lényeges, akkor az megismerhető a Bibliából. Ezek alapján Isten írott Igéjének tartalmaznia kell mindazokat a tanokat, amelyek valóban fundamentálisak. A Szentírás alkalmas arra, hogy »minden jó cselekedetre« felkészítsen bennünket (2Tim 3,17). Ha lennének olyan fontos tanok, amelyek nincsenek a Bibliában kinyilatkoztatva, azok az ígéretek üresen csengnének.

A zsoltáros ezt írta: Az Úr törvénye tökéletes, felüdíti a lelket. (Zsolt 19,8) Ez azt jelenti, hogy a Szentírás elégséges. Azokon az igazságokon túl, amelyeket a Biblia kijelent számunkra, nincs más lényeges spirituális/lelki igazság, fundamentális doktrína, lényeges dolog, ami az emberi lelket felüdíti, helyreállítja. Nincs más igazán fontos dolog azon túl, amit Isten igéjében le van írva. (109.o.)

Ezt jelenti a Sola Scriptura elve. Minden olyan tanítás, amely ellentétes vagy ki akarja egészíteni a Szentírást, megszegi Isten igéje kizárólagosságát. És ez az a terület, amelyen a katolikus egyház évszázadokon keresztül működött: a római katolikus egyház … általában véve is kárhozattal fenyegeti azokat, akik megkérdőjelezik a pápai dekrétumok vagy az egyházi zsinat dogmáit. Például: a trienti zsinat hetedik ülésének 1. kánonja anathema-t mond ki mindenkire, aki azt állítja, hogy a zsinat által megállapított hét szentségnél kevesebb vagy több szentség meglétét állítja. Ez azt jelenti, hogy ha bármely katolikus megkérdőjelezi a bérmálkozást, a gyónást, vagy utolsó kenetet (a Szentírás sehol sem említi ezeket), az a személy kiközösítés alá esik és az egyház szemében méltó az örök kárhozatra. A trienti zsinat kánonjai és dekrétumai körbe vannak véve ilyen anathemakkal, annak érdekében, hogy a konzílium minden diktuma alapvető jelentőségű doktrínának számítson. Francis Turretin szavaival élve, ők eléggé szemérmetlenek ahhoz, hogy a saját szénájukat és háromnapos borostájukat, és bármit, amit a római egyház tanít alapvető fontosságúnak nyilvánítsanak.

A Biblia szerint azonban semmilyen, a Biblia szent iratain kívül feltételezett lelki-szellemi tekintély sem adhat olyan bölcsességet, ami az üdvösségre elvezet. Sem pápai dekrétumok, sem szóbeli tradíció, sem végidős próféciák nem tartalmazhatnak olyan Szentíráson kívüli igazságot, amely hitelesen fundamentális lehet (109-110.o.).

Olyan világban, amely tele van szubjektív igazságokkal és igazságigénnyel, a Biblia objektíven hirdeti Isten igazságát. Miért építsük életünket hamis vallásokra, amikor Isten a fundamentális tanítások alapját adta nekünk. A Sola Scriptura az összes alapvető keresztény igazság forrását állapítja meg.

Most, hogy már ismerjük az igazság kizárólagos forrását, felmerül egy kritikus fontosságú kérdés: A fundamentális bibliai igazságok kifejtése a bibliai teológusok kizárólagos területe? Vagy Isten eléggé világosan fejezte ki magát a laikusok felé is? Ez a következő cikkünk témája lesz.

eredeti cikk:

fordította: Halász Zsolt