2Thessz 2

A NAGY HITEHAGYÁS 1 Ami pedig a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelét és a hozzá való gyülekezésünket illeti, arra kérünk titeket, testvéreim, 2 hogy ne veszítsétek el egyhamar józanságotokat, és ne rémítsen meg benneteket sem prófécia, sem beszéd, sem nekünk tulajdonított levél, mintha az Úr napja már itt volna. 3 Senki semmiféle módon ne vezessen …

Bővebben: 2Thessz 2

1Thessz 2

PÁL MAGATARTÁSA 1 Hiszen magatok tudjátok, testvéreim, hogy nem hiába jártunk nálatok. 2 Sőt amint tudjátok, miután előbb szenvedés és bántalmazás ért minket Filippiben, a mi Istenünktől bátorságot kaptunk arra, hogy nyíltan hirdessük nektek Isten evangéliumát sok küzdelemben. 3 Mert a mi igehirdetésünk nem tévelygésből ered, nem is tisztátalan szándékból, nem is álnokságból. 4 Hanem …

Bővebben: 1Thessz 2

1Thessz 1

1 Pál, Szilvánusz és Timóteus a thesszalonikaiak gyülekezetének az Atya Istenben és az Úr Jézus Krisztusban: kegyelem nektek és békesség. Pál az ókori levelek szokásos formáját követi megadva először a levél íróját, másodszor a címzetteket, és egy rövid köszöntő formulát. Pál megnevezi Szilvánuszt, Szilász római nevét, és Timóteust, aki viszont a levél (le)írója (4,9). Amikor …

Bővebben: 1Thessz 1