Tóra / Pentateuchos / Mózes öt könyve

Kép
Tóratekercs

BEVEZETÉS
A zsidó biblia legfontosabb része a Pentateuchos. Héberül תורה = tanítás, később törvénynek nevezik a LXX-ben hasz­nált νομος szó nyomán. Néhány nyelvben Mózes könyveinek nevezik. A zsidóság az Istenhez és az emberek­hez való viszonyulásban mindenekelőtt ezt a művet tekintette és tekinti máig zsinórmértéknek. Az ÚSz-ben gyakran említik a Törvény és a próféták kifejezést.
Nem tudjuk pontosan, hogy mióta létezik és azt sem, és hogy milyen szempontok alapján végezték az öt könyvre való felosztást. Nagy valószínűséggel a babiloni fogság után állították össze meglévő történeti és szokásjogi hagyományok alapján. A 19. sz-ban feltűnt a Hexateuchos kife­jezés is, ami arra utal, hogy egyesek szerint igazából a Biblia első hat könyve alkot egy egységet. 1943-ban Martin Noth új felosztást javasol: az első négy könyv egységet alkot, a Dtn és a korábbi próféták külön történeti mű.

A SZERZŐSÉGGEL KAPCSOLATOS HAGYOMÁNY
     a) A zsinagógában és az egyházban mindig az a véle­mény uralkodott, hogy Mózes a Pentatuchos szer­zője. Mégis azt kell mondjuk, hogy ez egy kései, azaz babiloni rabság utáni hagyo­­mány; Kr.e. 4. sz. vége felé jelenik meg a Krón-ban. A keresz­­tyén­ségben a zsidóellenes szerzők (Porphyrios és Kelszosz) kétségbe vonták a mózesi szerzőséget, ill. más irányzatok is, pl. a gnosztikusok. A középkorban zsidó szerzők is hangot adtak kételyeiknek, sőt a reformáció idején Karstadt (1520), Baruch Spinoza (1670), R. Simon (1678), de ezek elszi­getelt álláspontok maradtak.
      b) Magában a Pentateuchosban kevés olyan szövegrész van, amit magának Mózesnek tulajdonítanak a szentírástudományban (Ex 17,14; 24,4; 34,27; Lev 33,2; Dtn 31,9.24). Más helyeken „Mózes szólt”, vagy „Isten szólt Mózeshez”, de nem tudunk semmit a szerkesztéséről. A fogság előtti próféták ismerték a Tóra bizonyos részeit, de sohasem hivatkoztak Mózesre; Mik 6,4-t (vitatott eredetiség) leszámítva sohasem említik Mózest. A mózesi szerzőség gondolata a Kr.e. IV-II. sz-ban keletkezett, amelyet fokozatosan elfogadott a zsidóság és a keresz­tyénség pedig átvette ezt a hagyományt.
     c) Az ellenpróba argumentatio e silentio-n alapul, amelyre már Kelszosz és Porphyrios is felfigyelt, ill. a középkori Abraham ibn Ezra is foglalkozott velük:

  1. a Dtn (Deuteronomium/5Móz) utolsó része Mózes halálát írja le, tehát nem lehet az ő műve;
  2. gyakran találjuk különféle szövegkörnyezetben a „még ma is” kifejezést, ami Mózesénál későbbi korszakokra utal;
  3. „Akkor még kánaániak voltak ezen a földön”: több évszázaddal Mózes utáni kort feltételez;
  4. 1Móz 40,15: „héberek földje” – anakronizmus, amely nem nyúlhat vissza a filiszteusok koránál korábbra, amelyben ugyanezt az elnevezést találjuk (1Sám 13,3kk);
  5. anakronizmusok a földrajzi elnevezésekben: 1Móz 14,14 „Dán”-t említ, amit így csak a Bír 18,29 nevez;
  6. 1Móz 36,31 Izráel királyára hivatkozik, holott Saul előtt az izraelitáknak nem volt királya;
  7. 4Móz 21,24 említ egy forrást (“az Úr harcainak könyve”), amely a kivonulásról és a pusztai vándorlásról tartalmaz anyagokat;
  8. A Jordántól keletre eső területeket rendszeresen Jordánon túli területeknek nevezi (pl. 1Móz 50,10k; 4Móz 22,1), ami egy Palesztinában élő szerzőt feltételez, pedig Mózes sohasem mehetett be oda;
  9. a két teremtéstörténet szemléletmódja és tartalma  eltér egymástól;
    a vízözön összekeveredett szövege klf. nap­számokat említ;
    Be’er Seva nevének magyarázata is kétféle;
    a Sinai-hegyet Sinainak is és Hórebnek is nevezi;
    Istent Istennek és JHWH-nak nevezi;
    eltérő papi felavatási életkort is találhatunk (25 és 30 év);
    a Pentateuchos az újbabiloni naptárt használja (pl. 2Móz 12,2), míg a zsidó Biblia más helyein a kánaáni naptár jelenik meg – a szíriai-palesztin naptárban az újév ősszel van, a babiloni naptárban tavasszal;
  10. ugyanaz a rendelkezés vagy történet kétszer vagy háromszor is szerepelhet (doublettek, triplettek).

A Tórában nincs olyan belső adat, amely igazolná a genuin egyszemélyi szerzőséget, viszont sok olyan adat van, amely ennek ellenkezőjét bizonyítja.

Kép
A széfer a Tóra szövegét kezeli

A PENTATEUCHOS FORRÁSAI:

  • Jahvista
  • Elohista
  • Szövetség könyve (2Móz 20,22-23,19)
  • Papi irat
  • Deuteronomium

1. Jahvista forrás
A Pentateuchos legrégebbi és legterjedel­mesebb elbeszélő forrása. Istent követ­kezetesen JHWH né­ven említi. Anyaga 1Móz 2-től 4Móz 24-ig mutatható ki. Több történeti korszakon át követi egy nép sorsát, ezért nemcsak vallási, hanem irodalmi szempontból is értékes. Megjelölése: J.
J-ben viszonylag kevés jogi szöveg található benne, bár a jogi szövegeknek a legrégebbi szövegekből való eredetét nem lehet fenntartani. A 1Móz 2,4b-ben Isten nevét címmel együtt jelö­lik, bár a JHWH ELOHIM kifejezés nem tisztázott. J a Sinait mindig ezen a néven nevezi, míg E és Dtn Hórebnek. J-ban a palesztinai őslakosok mindig kánaániták, míg E és Dtn emóriaknak nevezi őket. J-ben Mózes apósát Reuélnek neve­zik, E-ben Jethrónak.
Az embereiség őstörténetének tárgyalása is azt mutatja, hogy teológiáját egyfajta univerzalizmus jellemzi, vagyis Isten az egyész világ teremtője és gondviselője. A bűneset kapcsán elmondottak Isten és ember, ember és ember viszo­nyával kapcsolatban vallási és nemzeti hovatartozás nélkül igazak.
Érdeklődése középpontjában Izráel, azaz Isten kiválasztott és szövetséggel megajándékozott népe áll, melynek sorsát a Kánaánba való bevonulásig követi végig. Az Isten és ember közti viszonyt naiv közvetlenséggel jellemzi: Isten sétál a kertben, közvetlenül beszél Ádámmal és Évával, Ábrahám vendégül látja Istent emberi formában. Mellőzi a csodás elemeket még Isten megjelenéseivel kapcso­latban is.
J irodalmi stílusa a keletkezés korának jegyeit hordozza magán, amely az ókori keleti bölcsességből fakad. Ilyen mó­don a szerzőt is a királyság létrejötte utáni jeruzsálemi udvari írnokok között kell keres­nünk. A mű valószínűleg még Izráel fénykorában, az egységes királyság idején keletkezett. A keletkezést Dávid hektikus korszakával szemben inkább a Salamon által kiépített egységes hivatal­nok­rendszer idősza­kára (Kr.e. 950 k.) kell datálnunk. A keletkezés helye minden bizonnyal Jeruzsálem, de legalábbis az ország déli része. Ábrahámmal kapcsolatban is inkább a Júda déli részén tett vándor­lásai érdeklik, Jákób fiai közül is inkább Júdára kon­cent­rál: a József-történetben is Júda igyek­szik Józsefet testvé­reitől megmenteni.

2. Elohista forrás
A Pentateuchos második nagy elbeszélő műve az elóhista forrás, amely Istent következetesen Elóhimnak, azaz Isten(ek)nek (Istenségnek) nevezi. Anyaga az 1Móz 20-tól a 4Móz 24-ig mu­tat­ható ki.
Anyaga a J-nél sokkal rövidebb és töredékesebb. Nyomait nem találjuk az őstörténetben vagy a szövetségkötés utáni pusztai vándorlás leírásában. Bár tartalmaz néhány hosszabb folyamatos elbe­szélést, de nyomait alapvetően néhány verses betoldásban találjuk meg a J-n belül. Nem tekinthetjük mégsem a J-be való bedolgozásnak, mert 1Móz 20 és 2Móz 3 között jól rekonstruálható, ill. gyakran hoz a J történeteihez dubletteket. Való­szinüsíthető, hogy a szerkesztő csak azokat az elemeket emelte be az elóhista műből (az alapnak vett J-be), amelyek önálló anyagot képviseltek vagy egy történet lényegesen eltérő változatát tartalmazta.
Jellegzetes a szókészlete is, stílusa választé­ko­sabb, mint J-é. Gyakran körülményesebb és mester­kéltebb is. Jelleg­ze­tes­sége: Íme, itt vagyok! kifejezés, ill. hogy Isten az embereket úgy szólítja meg, hogy nevüket kétszer is mondja.
Teológiáját csak töredékesen ismerjük, de látható, hogy nem osztja J univerzalizmusát. Azt őstörté­netben is csak Izráel­lel, ill. annak őseivel foglal­ko­zik. Isten itt nem antropo­morf, hanem Isten transz­cen­denciáját hangsúlyozza. A földi halandókkal sem közvetlenül érintkezik, pl.:

  • Mózes eltakarja az arcát, amikor vele beszél és nem mer rátekinteni (2Móz 3,6);
  • az egyiptomi kivonuláskoor nem Isten, hanem Isten angyala vezeti a népet (2Móz 14,19);
  • a szövetséget Isten nem a néppel, hanem annak vezető­ivel köti meg (2Móz 24,9-11);
  • Isten nem közvetlenül szólít­ja meg a népet, hanem álom formájában beszél velük (pl. 1Móz 20,3.6);
  • az Isten iránt tanúsított megfelelő magatartást „isten­félelem”-ként, Isten hatalmától való rettegésként határozza meg.

Az ősatyák esetében E már korrigálni igyekszik J elfogu­lat­lanságát és közvetlenségét.
Isten antropomorf ábrázolásának elhagyása nyil­ván­valóan teológiai fejlődés eredménye, vagyis E mindenképpen későb­bi, mint J. Viszont már megtalálhatók benne az ország kettészakadását követő teológiai polémia nyomai is: Mózes és Ábrahám már prófétaként áll előttünk (ld. Illés és Elizeus megjelenése). Még nincs tekintettel Hóseásnak a bételi szent­éllyel szembeni kritikájára és Jósiás kultuszreformjaira. Nem reflektál az asszír veszélyre sem, ezért keletkezését kb. Kr.e. 850-750 időszakra tehetjük. A mű valószínűleg az északi ország­részben született és funkciója valószínűleg az északi nemzet eredetét feldolgozó sajátos mű létrehozása.
A jehovista történeti mű előállása: A J-t és E-t valamilyen okból kb. Kr.e. 750 táján egyesítették. Ezt nevezzük jehovista műnek (és semmi köze sincs a ma létező Jehovista vallási mozgalomhoz!) . A szerkesztő J-t tekintette elsődlegesnek, amelybe E-ből pragmatikusan dolgo­zott be kiválogatott elemeket.

3. A Szövetség könyve (2Móz 20,22-23,19)
Ez a törvénygyűj­temény eredetileg önálló alkotás volt, amit bizonyít, hogy a kontextusba a 2Móz 20,22 és 21,2 kapcsolja be, ill. a  mögé helyezett 2Móz 24,2-8 keretezi. A 2Móz 24,7 nevezi ezt a gyűjte­ményt „szövet­ség könyve”-nek, amelyet a bibliatudomány is átvett.
Nem származhat Mózes korából, mert a gyűjtemény szántó­­föl­deket, szőlőskerteket, házakat és pénzgazdálkodást említ, azaz letelepült és föld­művelő életmódot feltételez, viszont semmilyen módon nem reflektál a királyság intézmé­nyére. Látható az is, hogy az 5Móz 12-26 mintájául szolgál.
Minden valószínűség szerint a Szövetség Könyvét a jeho­vista műbe dolgozták be az említett kapcsoló versek segít­sé­gével.

4. A Papi irat
A Pentateuchos legfiatalabb, elbeszélő jellegű forrásműve. Izráel történetét elsősorban a kultusz története felől közelíti meg, ill. ez tartalmazza a kultuszra és a papság­ra vonatkozó törvények többségét (2Móz 20 – 4Móz 10).
Az elbeszélő részletek összefüggő folyamatos elbeszélést alkotnak a J-vel párhuzamosan a zsidó nép történetéről a világ teremtésétől kezdve a Jordán keleti partjához való megérkezésig (4Móz 22,1b), ill. Mózes haláláig.
Tartalmi és stilisztikai jellegzetességei miatt ezt a művet lehet a legkönnyebben elkülöníteni:

  • nagy jelentősége van a számadatoknak;
  • pontos datálásoknak;
  • a dolgokat feszes rendben (Isten bölcsességéből faka­dóan) mutassa be.
  • beszédmódját gyakran terjengősség jellemzi (rész­ben az ismétlődések miatt).
  • jellegzetes elemei még a nemzetség­táblák, amelyek ugyanazt a feszes sémát követik Ádámtól Jákóbig.

A papi történeti mű célja, hogy a világ és a zsidó nép történetén keresztül bemutassa a kultusz  és a papság eredetét az olvasó számára: szombat, szent sátor stb. A legitim kultusz a Sinai-hegyi törvény­adással vette kezdetét, emiatt a J és E szentélyek ­­alapításairól hallgat. A korábbi elbeszélő művek szá­mos részletét nem tartalmazza, vagy csak tömören említi. Az emberiség és a zsidó nép történeténk csak azon esemé­nyeit mutatja be részletesen, amelyek valamilyen módon kapcso­lódnak a kultikus és a tisztasági előírásokhoz.
A feszes kronológiai elv jellemzi a mű történelem­szem­léletét: a szerző minden eseményt évre, hónapra és napra pontosan datál, és a bibliai személyek életkorát (ahol lehet) szintén megadja. A Pentateuchos kronológiai vázát a Papi iratnak köszönhetjük. Bár a tudomány mai állása szerint a datálások nem vehetők készpénznek, de van teológiai monda­nivalója: a világtörténelemben minden Isten által meg­sza­bott időben és helyen történik.
A papi irat négy korszakot különít el, amelyek mind vala­milyen kultuszi kijelentéssel kezdődnek:

1. korszak: a világ teremtésétől (a szombat megszentelése) az özönvízig;

2. korszak: a noaita szövetségtől (tisztasági előírások) Ábrahám elhívásáig;

3. korszak: Ábrahám elhívásától (körülmetélkedés parancsa) a Sínai-hegyi törvényadásig;

4. korszak: Sínai-hegyi törvényadás (kultuszi törvények).

A P szerint tehát a történelem nem más, mint a kultikus törvények fokozatos kinyilatkoztatásának története.
A P zöme a Sinaihoz való megérkezés és az onnan való elindulás közötti szakaszban található (2Móz 25 – 4Móz 10,10), ill. a történeti beszámolóba beillesztve. Feltűnő, hogy vannak olyan rendel­kezések, amelyek azt szolgálják, hogy idegen földön, a pogányok között is lehessen Istent szolgálni: (1) a szombat megtartása, (2) a körülmetélkedés jelének felvétele, (3) étkezési előírások betartása.
A világ előállására vonatkozó hagyományos babiloni elkép­zeléseket polemikus módon mitoló­giát­lanítja, mely törek­­­vés a fogság időszakával és Babilon asztrális vallásainak megismerésével magyarázható.
A P első kiadása a babiloni fogság idején – Kr.e. 587 és 538 között – keletkezhetett, amelyhez a fogság utáni kiegé­szítések járultak. A szerző valószínűleg a fogságra hurcolt és a fogság után a kultusz újjáélesztésén munkálkodó papság közül kerül­hetett ki.

5. Mózes ötödik könyve – Deuteronomium
Eredetileg önálló alkotás volt, mert a könyv szerkezete önma­gában is önálló, elkülöníthető az első négy könyvtől és a többi forrás (kivéve 5Móz 34: Mózes halála) nem mutatható ki benne.
A szerkesztői beavatkozásoknak köszönhetően a könyv jelenleg a halálra készülő Mózes búcsúbeszédeként áll előt­tünk. Megismétli a Sinai-hegyi törvényeket és a szövet­ség­kötés megújításával kötelezi a népet annak megtartására. A könyv görög neve Deuteronomium (Második törvény), vagyis „A törvény megismétlése”.

A Dtn mind tartalmi, mind stilisztikai szempontból egységes mű benyomását kelti. Vannak viszont inkonzisz­tenciák: találhatunk benne olyan feliratokat, a melyeket egy irodalmi alkotás legelején várnánk (1,1-5; 4,44-46; 12,1); a könyv hol E/3-ban, hol T/2-ben szólítja meg a hallgatóságot. Ebből arra lehet következtetni, hogy nem egy szerző műve, ill. több szerző egymásra épülő műveiről van szó.
A könyv magva a 12-26. részekben található törvény­gyűjtemény, melyeknek mintegy a fele megtalálható a Szövetség könyvében. A párhuzamos részekben általában a Dtn változata a hosszabb, mert az adott jogi kázust árnyal­tabban hozza. Szerkeszetésben is alapvetően követi a Szövetség könyvét. Nem származhat Mózes korából, mert ez is alapvetően letelepült és földművelő életmódot feltételez.
A 2Kir 22-23 utal egy Jósiás által megtalált elfeledett törvénykönyvre, amelyet reformjai alapjává tett. Már az ókori egyházatyák szerint is ez lehetett a Dtn. Mivel a megtalálás Kr.e. 622-ben történt, ezért a mű valamikor 750 és 622 között keletkezhetett. A Dtn-t valószínűleg a 722 körül Júdába mene­külők vihették magukkal és valószínűleg a jeruzsálemi temp­lom valamelyik helyiségében helyezték el, ahol feledésbe merült. A megtalálás után az akkori Júda körülményeire igazították, szerkesztették és az ország alkotmányává tették (ld. 5Móz 12-26 átdolgozásai).
Asszíria elnyomása alól ugyan felszabadult az ország, de babiloni elnyomás alá került, ahonnan Kr.e. 587-ben elhurcolták a lakosság egy részét. A deuteronomiumi mű (rövidítése dtm; tartalma: Józs-2Kir) ebben a történeti környezetben született. Szerzője a 5Móz 5-28 előírásainak megszegésében látja a nemzeti tragédia okát.

A Dtn stílusa és tanítása: A mű hosszú írói és szerkesztői tevékenység eredménye, melynek során a későbbi szerzők igyekeztek igazodni a korábbiak munkájához.
Jellegzetes szókészlete könnyen felismerhető: a zsidóknak szánt szerepet a kiválasztás és a kiválasztani szavakkal igyekszik visszaadni. A kiválasztásnak nem Izráel nagysága az alapja, hanem Isten mindent megelőző szeretete és az ősatyáknak adott ígérete. Ahogy a sok nép közül kiválasztotta Izráelt, úgy választott ki magának egyetlen szentélyt is, hogy „ott lakjon az ő neve”. Isten Izráelhez fűződő viszonyát a szeretet, ill. szeretni szavak fejezik ki, és ugyanezt kívánja Izráeltől is maga felé és felebarátai felé is.

Kép
A Tetragrammaton paleo-héber betűkkel

     A könyv stílusára jellemző a terjengősség és bőbeszé­dűség a törvénygyűjteményekhez és elbeszélésekhez képest is. Lényege: Egy Isten, egy szentély, egy nép.
Egy Isten: A Dtn az első olyan alkotás, amely szogrú monolátriát (más istenekkel szemben csak JHWH-t imádni) követel meg a zsidó néptől, ld. „Nagy Semá”. Más vallások elutasítása, ami viszont nem jelenti a többi isten létének tagadását.
Egy szentély: Mivel Izráelnek egy Istene van és ez az Isten egy és oszthatatlan, ezért csak egyetlen helyen szabad őt imádni. Ez a hely nincs a könyvben megnevezve. A történeti összefüggések alapján viszont nyilvánvaló, hogy ez a hely csak Jeruzsálem lehet. A kultuszcentralizáció nemcsak a zsidó nép vallására hatott jelentős mértékben, hanem a keresz­tyén hittételekben is megjelenik. Maga a kultuszreform Jósiás király Asszíriától való függetlenedésének az egyik eszköze volt, az egységes kultuszhely pedig a nép összetartozásának a jelképe.
Egy nép: A Dtn rendelkezései nem az egyénekre vonatkoznak, hanem mindig Izráel egészét, vagyis a népet szólítják meg, ami szintén Jósiás törekvéseit tükrözi arra nézve, hogy az Asszíriától elfoglalt területekről vissza­mene­kült zsidó lakosságot összefogja a júdaiakkal és egységes nem­zetté tegye őket.
A Dtn egyik tanítása, amely komoly hatást gyakorolt a népre, a könyv végén szereplő átok- és áldásmondások, amelyek az emberi magatartás és a történelem mechanisz­tikus össze­függését mutatják. Az engedelmes népet Isten minden áldásban részesíti, az engedetleneket pedig következetesen megbünteti. A dtm és a Krónikák könyvei mutatják meg ennek az elvnek a zsidó népre való alkalmazását. A Zsoltárok pedig azt mutatják be, hogy mi­ként érvényesül ez a tan az egyén életében.

Halász Zsolt

Források: Karasszon István: Ószövetségi ismeretek, Komárom 2006.;
J. Alberto Soggin: Bevezetés az Ószövetségbe, Budapest 1999.;
Pecsuk et al.: Bibliaismereti kézikönyv, Budapest 2008.;
Márkus Tamás és jómagam jegyzetei Karasszon István professzor előadásairól;
S. M. Miller – R. V. Huber: A Biblia története – A Biblia keletkezése és hatása, Budapest 2004.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s