A Szentírás három karaktere: (2) a Biblia világos

Csak a teológusok érthetik a Bibliát?

Magyarázat és szentírási alap

Bárki, aki elkezdi komolyan olvasni a Bibliát, észre fogja venni, hogy vannak részei, amelyeket könnyen meg lehet érteni, míg más részei kifejezetten zavarosaknak tűnnek. Valójában már az egyház történetében igen korán Péter emlékeztette olvasóit arra, hogy Pál leveleinek némely szakasza nehezen érthető: „A mi Urunk hosszú tűrését pedig üdvösnek tartsátok, ahogyan szeretett testvérünk, Pál is megírta nektek – a neki adott bölcsesség szerint –, szinte minden levélben, amikor ezekről szól. Ezekben van néhány nehezen érthető dolog, amelyeket a tanulatlanok és az állhatatlanok kiforgatnak, mint más írásokat is a maguk vesztére.” Ezek alapján be kell ismernünk, hogy a Szentírásnak nem minden része érthető egykönnyen.

Viszont az is tévedés lenne, ha azt gondolnánk, hogy a Szentírás nagyobb része, vagy a Szentírás általában nehezen érthető. Valójában mind az Ószövetség, mind az Újszövetség gyakran megerősíti, hogy a Biblia olyan módon íródott, hogy annak tanítása megérthető az egyszerű hívő számára is. Még Péter előbb idézett mondata is hivatkozik Pál levelének a tanítására, amelyet Péter olvasói is olvastak és értettek (2Pét 3,15). Péter néhány morális vádat jelöl meg azok számára, akik kifacsarják ezeket a szövegrészeket „saját vesztükre”. De azt nem mondta, hogy olyan dolgok vannak Pál leveleiben, amelyek megértése lehetetlen, hanem azt mondta, hogy nehéz megérteni ezeket.

A. A Biblia gyakran megerősíti saját világos voltát

Gyakran hangsúlyozzuk a Biblia világos voltát és a hívők abbéli felelősségét is, hogy olvassák és értsék is meg azt. Mózes – egy közismert szakaszban – Izráel népének ezt mondja: „Maradjanak a szívedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked. Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz!” (Deut 6,6-7) Izráel egész népe számára olyan mértékben elvárás volt a Szentírás megértése, hogy képesnek kell lenniük azt gyermekeiknek is tanítani. Ez a tanítás nem annyira a megértéstől mentes gépies memorizálást jelentette, hanem Izráel népe a Szentírást megbeszélte, megvitatta a házban végzett tevékenységei, az utazás során, a lefekvés és a reggeli felkelés idején. Isten azt várta el, hogy az Ő egész népe ismerje Igéjét és képes legyen beszélni róla az élet hétköznapi helyzeteire vonatkoztatva. Ehhez hasonló az, amit a Zsolt 1 mond az áldott emberről – akit Izráelben minden igaznak utánoznia kell –, aki Isten törvényéről meditált éjjel-nappal (Zsolt 1,2). Ez a napi meditáció annak a képességnek a kialakulásához vezethet, mellyel a meditáló személy helyesen értelmezheti az Írást.

A Biblia jellege olyan, hogy azt még a legegyszerűbbek is helyesen érthetik és bölcsebbek lehetnek általa „…Az Úr intő szava határozott, bölccsé teszi az együgyűt.” (Zsolt 19,8) Máshol ezt olvashatjuk: „Igéd kijelentése világosságot gyújt, értelmessé teszi az együgyűeket.” (Zsolt 119,130) Az együgyű ember (héb. petí) nem olyasvalaki, aki híjján lenne alapvető intellektuális képességeknek, hanem inkább olyasvalaki, aki hajlamos tévedni és könnyen félrevezethető. Isten szava oly mértékben érthető, olyan tiszta, hogy még az ilyen típusú ember is bölcsebbé válhat általa. Ez az egyik legnagyobb bátorítás minden hívő számára, és emiatt egyetlen hívő sem gondolhatja magáról, hogy túl buta lenne a Biblia olvasásához és helyes megértéséhez – éppen ezáltal válhat bölcsebbé.

Hasonló a hangsúly az Újszövetségben is. Maga Jézus tanításaiban, beszélgetéseiben és vitáiban sohasem válaszol olyan kérdésekre olyan utalással, mintha az ószövetségi írások homályosak lennének. Pont miközben az I. századi emberekhez beszél, akik Dávidtól 1000 évnyi, Mózestől pedig legalább 1500 évnyi és Ábrahámtól kb. 2000 évnyi távolságra voltak időben, Jézus állandóan azt közvetíti, hogy az ilyen emberek is képesek olvasni és helyesen értelmezni az Ószövetség (= zsidó Biblia — a ford.) iratait.

Abban a korban, amikor általánosan azt halljuk, hogy mennyire nehéz a Szentírást magyarázni, helyes ilyesmikre emlékeznünk, hogy Jézus egyik evangéliumban sem mond ilyeneket egyetlen embernek sem: „Látom, hogy milyen nagy problémával birkózol. Valóban, ebben a témában nem fogalmaznak túl világosan az Írások.” Ehelyett – akár az Írásokat ismerőkkel, akár tanulatlan, egyszerű emberekkel beszél – válaszai mindig azt sugallják, hogy a Biblia tanításai félreérthetőek, nem magán a Biblián alapulnak, hanem azok személyén, akik félreértik vagy inkább nem akarják elfogadni azt, ami oda le van írva. Újra és újra ilyen kezdetű válaszokkal reagál a kérdésekre: „Nem olvastátok…?” (Mt 12,3.5; 19,14, 22,31), „Sohasem olvastátok az Írásokban…?” (Mt 21,42), vagy éppen „Tévelyegtek, mivel nem ismeritek sem az Írásokat, sem az Isten hatalmát.” (Mt 22,29; 9,13; 12,7; 15,3; 21,13; Jn 3,10 stb.).

A fentiekhez hasonlóan az újszövetségi levelek legtöbbje nem az adott gyülekezet vezetőihez, hanem az egész közösséghez íródtak. Pál így ír: „…az Isten gyülekezetének, amely Korinthusban van” (1Kor 1,2), „…Galácia gyülekezeteinek” (Gal 1,2), „… a Krisztus Jézusban hívő szenteknek, akik Filippiben vannak, püspökeikkel és diakónusaikkal együtt” (Fil 1,1) és így tovább. Pál feltételezi, hogy a hallgatóság érteni fogja azt, amit ír, és azt is forszírozza, hogy a leveleit a gyülekezetek cseréljék ki és olvassák fel a többi gyülekezetben is: „Amikor pedig felolvasták nálatok ezt a levelet, gondoskodjatok arról, hogy a laodíceai gyülekezetben is felolvassák, de arról is, hogy a Laodiceából érkezett levelet ti is felolvassátok.” (Kol 4,16 vö. Jn 20,30-31; 2Kor 1,13; Ef 3,4, 1Tim 4,13; Jak 1,1,, 1Pét 1,1,; 2,2; 2Pét 1,19; 1Ján 5,13).

Úgy tűnhet, hogy a 2Pét 1,20 a Szentírás itt kifejtett világosságával szemben áll. Az említett vers a következőt mondja: „…az Írás egyetlen próféciája sem ered önkényes magyarázatból…” (2Pét 1,20), amit bárki úgy értelmezhet, hogy ez azt jelenti: egyszerű hívők képtelenek a Szentírást a maguk számára helyesen magyarázni. Ez valószínűtlen, itt inkább arról van szó, hogy a 2Pét 1,20-ból azért vonható le ez a következtetés, mert ez a vers az Írás eredetét és nem a magyarázatát tárgyalja. Az NIV ezt a következőképpen fordítja: “no prophecy of Scripture came about by the prophet’s own interpretation.” (a Szentírás egyetlen próféciája sem ered az adott próféta saját magyarázatából). Továbbá, amennyiben ez a vers a Szentírást értelmező beszédként értendő, akkor azt mondaná, hogy a Szentírás értelmezését a közösségen belül kell végezni és semmiképpen sem egyéni tevékenységként. Ez továbbra sem foglalná magába azt, hogy határozottan magyarázókra lenne szükség, hogy biztosítsák a Szentírás helyes értését, azt viszont biztosan, hogy a Szentírás olvasása és megértése nem végezhető a keresztyénektől való teljes izoláltságban.

Nehogy azt gondoljuk, hogy az I. századi keresztyének számára akármilyen mértékben is könnyebb volt a Biblia megértése, mint a számunkra. Fontos azt látnunk, hogy az újszövetségi levelek sok esetben azért írattak meg a gyülekezeteknek címezve, mert nagy arányban voltak pogány (értsd: nem zsidó – a ford.) származású tagjaik is. Ők viszonylag fiatal keresztyének voltak, akik nem rendelkeztek semmilyen korábbi – más keresztyén közösségből hozott – keresztyén háttérrel, és akik kevés vagy semmilyen megelőző tudással sem rendelkeztek Izráel történelme és kultúrája terén. Mindazonáltal az Újszövetség szerzői egy pillanatig sem haboztak elfogadni azt, hogy a pogány-keresztyének is képesek helyesen olvasni és értelmezni a zsidó Biblia valamely ókori nyelvű fordítását (vö. Róma 4,1-25, 15,4, 1Kor 10,1-11; 2Tim 3,16-17 stb.).

B. A helyes megértéshez szükséges morális és spirituális képességek

Az újszövetségi írók gyakran kijelentik, hogy az Írás megértése valójában inkább morális és spirituális képesség: „A nem lelki ember pedig nem fogadja el az Isten Lelkének dolgait, mert ezeket bolondságnak tekinti, sőt megismerni sem képes: mert csak lelki módon lehet azokat megítélni.” (1Kor 2,14 vö. 1,18-3,4; 2Kor 3,14-16; 4,3-4.6; Zsid 5,14; Jak 1,5-6; 2Pét 3,5; vö. Mk 4;11-12; Jn 7,17; 8,43). Ilyen módon, bár az Újszövetség írói megerősítik, hogy a Biblia önmagában érthetően íródott, ugyanők azt is megerősítik, hogy azok viszont nem fogják helyesen érteni a Szentírást, akik nem áll szándékában megérteni annak tanítását. A Szentírást mindazon hitetlenek képesek megérteni, akik azért olvassák mert őszintén keresik az üdvösséget, és mindazon hívők is megérthetik, akik úgy olvassák a Bibliát, hogy közben igényt tartanak Isten segítségére a megértésben. Ez azért van így, mert mindkét esetben a Szentlélek működése a bűn hatásainak legyőzésében nyilvánul meg, ami egyéb esetben az igazságot ostobaságként láttatná az emberrel (1Kor 2,14, 1,18-25; Jak 1,5-6.22-25).

C. A Szentírás világos jellegének meghatározása

Összefoglalandó ezt a biblikus témát, megerősíthetjük, hogy a Biblia olyan módon van megírva, hogy mindazok a dolgok, amelyek szükségesek az üdvösségünk, keresztyén életünk és növekedésünk érdekében, nagyon világos módon le vannak fektetve a Szentírásban. Bár a teológusok néha igen szűken értelmezik a Szentírás világos voltát (azt mondván például, hogy csak az üdvösség útjának tanításában világos a Biblia), a fent idézett szövegek a bibliai tanítás sok különböző aspektusára is alkalmazhatók, és úgy tűnik, nem támogatják az olyan korlátozást, mely szerint vannak területek, amelyekkel kapcsolatban a Biblia nem fogalmaz világosan. A Szentírás világosságának a fenti bibliai szövegekhez leghűségesebb meghatározása a következő lenne: A Szentírás világossága azt jelenti, hogy a Biblia olyan módon íródott, hogy tanításai minden olyan ember számára érthetőek, aki keresi Isten segítségét és szándékában is áll azt követni. Habár ezt egyszer megállapítottuk, mindazonáltal azt is fel fel kell ismernünk, hogy sok ember – még Isten emberei is – ténylegesen félreértik a Szentírást.

D. Miért értik félre az emberek a Szentírást?

Jézus földi élete során a tanítványai időnként nem értették a zsidó Bibliát és Jézus tanításait (ld. Mt 15,16; Mk 4,10-13; 6,52; 8,14-21; 9,32; Lk 18,34; Jn 8,27; 10,6). Bár néha ez azért történt, mert egyszerűen még várniuk kellett bizonyos események bekövetkeztére az üdvtörténetben – kifejezetten Krisztus életében  (ld. Jn 12,16; 13,7 vö. Jn 2,22) –, voltak olyan pillanatok is, amelyekben egészen egyszerűen a hit hiánya vagy a szívük keménysége volt az ok (Lk 24,25). Továbbá, voltak idők a korai egyházban, amikor a keresztyének nem értették, vagy nem értettek egyet a zsidó Bibliával vagy éppen az apostolok által írt levelekkel; gondolok itt a pogányok befogadása témájában tapasztalható értelmezési problémákra az egyházon belül (az ApCsel 15-ben olvashatunk a jeruzsálemi tanácskozáson tapasztalható „nagy vitára” – ApCsel 15,7), vagy arra, ahogyan Péter félreérti ezt a témát a Gal 2,11-15-ben említve, vagy éppen a gyakori tanbeli és etikai témákra, amelyeket az újszövetségi leveleknek kellett korrigálniuk. Az egyház történetében valójában sok tanbeli ellentét jelent meg, és a tanbeli különbözőségek megoldása gyakran igen lassú volt.

Annak érdekében, hogy egyesek segíthessenek abban, hogy elkerüljék a Szentírás értelmezése során a hibákat, sok bibliatanító alakított ki „bibliaértelmezési elveket”, vagy olyan irányelveket, amelyek segítik a tiszta magyarázatban való növekedést. A „hermeneutika” szó (gör.: ἑρμηνευω = magyarázni, tolmácsolni) ennek a területnek a terminus technicus-a; a hermeneutika a magyarázat helyes módszereinek a tanulmányozása (különösképpen a Szentírásra vonatkoztatva).

Egy másik terminus technicus, amit a bibliai magyarázat tárgyalásakor használnak, az „exegézis” (gör. ἐξηγω = megmagyaráz, ἐξηγησις = magyarázat), ami alapvetően a Szentírás interpretációjának aktuális gyakorlatára utal – nem annak az elvei és elméletei, hogy hogyan kellene csinálni. Az exegézis a Szentírás egy adott szövegrészletének a magyarázata. Következésképpen, ha valaki a magyarázat elveit tanulmányozza, az a hermeneutika, ha viszont valaki ezeket az elveket alkalmazza és egy bibliai szövegrészt magyaráz, akkor az az exegézis – az illető exegetál.

Az, hogy sok az egyet nem értés abban tekintetben, hogy a Szentírás mit is jelentett a történelem során, arra emlékeztet bennünket, hogy a Szentírás világosságának a doktrínája nem foglalja magába és nem is sugallja, hogy minden hívő egyet fog érteni a Biblia minden tanításában. Mindazonáltal ez valami fontosat mond a számunkra, alapvetően azt, hogy a probléma soha nem a Szentírással, hanem mindig velünk van. A helyzet hasonló, mint a Szentírás tekintélye területén. Míg megállapíthatjuk, hogy a Szentírás szavai magának Istennek a tekintélyével rendelkeznek, azt is megállapíthatjuk, hogy sok ember nem ismeri el ezt a tekintélyt, vagy nem veti alá magát annak. Hasonlóképpen megállapíthatjuk, hogy a Szentírás minden tanítása tiszta és érthető, de láthatjuk azt is, hogy az emberek gyakran (hiányosságaik miatt) értik félre a Bibliában leírtakat.

E. Az ebből a tanból fakadó gyakorlati bátorítás

A Szentírás világosságának tana nagyon fontos és alapvetően erősen bátorító jellegű, gyakorlati dolgot foglal magában. Azt mondja nekünk, hogy ha valahol tanbeli vagy etikai egyet nem értés áll fenn (pl. a keresztség vagy predesztináció, vagy egyházkormányzás) tekintetében, akkor ott csak két oka lehet az egyet nem értésnek:

(1) egyrészt, nem kizárt, hogy olyan témában keresünk megerősítést, amelyről maga a Biblia hallgat. Az ilyen esetekben, sokkal inkább készeknek kell lennünk azt elfogadni, hogy Isten nem adott választ a keresésünkre, és megengedi az egyházon belül a különbségeket. (Ez a  helyzet a kifejezetten gyakorlati kérdésekkel, pl. az evangelizáció módszerei, a bibliai tanítás stílusai, egy gyülekezet megfelelő mérete.)

(2) Másrészt, lehetséges, hogy mi magunk hibáztunk a bibliamagyarázatunk során. Ez azért történhetett meg, mert az adat, amit egy interpretációs kérdés eldöntésére használtunk nem megfelelő vagy nem elégséges. Azért is történhetett, mert valamiféle személyes alkalmatlanság van a mi oldalunkon, legyen az személyes büszkeség, vagy kapzsiság, vagy hitetlenség, vagy önzés, vagy a Szentírás imádságos olvasására és tanulmányozására szánt idő rövidsége.

Viszont egyetlen esetben sem mondhatjuk jó lelkiismerettel, hogy a Biblia tanítása akár egyetlen témában is zavart keltő vagy alkalmatlan a helyes értelmezésre. Egyetlen esetben sem gondolhatjuk, hogy egy adott témában fennálló állandó egyet nem értés az egyház történelme folyamán azt jelentené, hogy ne lennénk képesek megfelelő végkövetkeztetésre jutni az adott területen. Inkább arról van szó, hogy ha életünkben komoly kétség lép fel valamely témával kapcsolatban, Isten segítségét kellene kérnünk és a Szentíráshoz kellene fordulnunk, minden képességünkkel keresve és azt híve, hogy Isten meg fogja engedni nekünk a Biblia helyes értését.

Ennek az igazságnak nagy bátorítást kellene nyújtania minden keresztyénnek, hogy Bibliáját naponta nagy mohósággal olvassa. Ne higgyük azt sohasem, hogy csak akik tudnak héberül és görögül, a pásztorok vagy teológusok érthetik helyesen a Bibliát – emlékezzünk vissza arra, hogy az Ószövetséget héberül írták, és hogy sok keresztyén, akiknek az újszövetségi levelek íródtak, egyáltalán nem ismerték a héber nyelvet; a héber Bibliát görög fordításban kellett olvasniuk. Még az Újszövetség szerzői is azt állítják, hogy ezek az emberek is olvashatják és helyesen értelmezhetik akár még az eredeti nyelvekre vonatkozó teológusi kompetenciák nélkül is. A keresztyének sohasem adhatják át a teológiai szakértőknek a Szentírás magyarázatának a feladatát: minden napon mindenki a maga számára kell azt megtegye.

Továbbá azt sem szabad elfelejtenünk, hogy ha láthatólag sok tanbeli egyet nem értés van is az egyház történelmében, van nagyon sok tanbeli egyetértés is a Szentírás legfontosabb igazságai tekintetében az egyház történelemében. Valójában azok, akiknek volt lehetőségük a keresztyénekkel való közösségre a világ más részein, felfedezték azt a fontos tényt, hogy bárhol is találunk élő hitű keresztyén csoportra, kétségtelenül szinte azonnal nagy egyetértés mutatkozik a keresztyén hit központi tanításai terén. Hogyan lehetséges ez, a társadalmi, kulturális és felekezeti hovatartozás terén mutatkozó különbségek ellenére? Ez azért lehetséges, mert ezek az emberek mindannyian ugyanazt a Bibliát olvassák és hiszik, és a Biblia elsődleges tanításai világosak.

F. A teológusok szerepe

Ezek után van-e egyáltalán bármilyen feladatuk a speciális ószövetségi héber és újszövetségi görög nyelvi ismeretekkel rendelkező tudósoknak, teológusoknak? Mindenképpen van szerepük legalább négy területen:

1.) Képesek tisztán tanítani az Írást, kommunikálva másoknak a Biblia tartalmát, betöltve az újszövetségi értelemben vett tanító tisztét (1Kor 12,28; Ef 4,11).

2.) Új területek felfedezése a Szentírás tanításainak megértése területén. Ez a felfedezés némelykor (ha egyáltalán) magában foglalja az egyház által századok óta fontosnak tartott főbb tanításokkal való szembehelyezkedést, de gyakran magába foglalhatja a Szentírásnak az élet új területeire való alkalmazását, a hívők és hitetlenek által a történelem egy-egy nehezebb pontján felvetett nehéz kérdések megválaszolását is. Ide tartozhat az egyház vagy közösség bizonyos tanbeli vagy etikai kérdésekben elfoglalt álláspontjának a finomítása, pontosítása is. Noha úgy tűnik, hogy a Biblia – a világirodalommal léptékével összevetve – nem túl nagy terjedelmű, az mégis az Istentől származó bölcsesség gazdag tárháza, amely minden más már megírt könyvet felülmúl. Az egyes tanítások egymáshoz való kapcsolása és minden újabb generációra való alkalmazása – szintetizálása – nagy örömet okozó feladat, ami sohasem fejeződhet be egyik korban sem. Minden teológus, aki mélyen szereti Isten szavát, észreveheti, hogy sokkal több megtanulható dolog van benne, mint ami egy emberi élet során elsajátítható.

3.) Megvédhetik a Biblia tanítását más tudományok képviselőivel vagy speciálisan erre képzett személyekkel szemben. Isten Szavának a tanítása bizonyos időpontokban magába foglalja a helytelen tanítások korrekcióját is. Az embernek képesnek kell lennie nemcsak arra, hogy „egészséges tanítással tudjon bátorítani”, hanem „meg tudja győzni az ellenszegülőket” (Tit 1,9 vö. 2Tim 2,25 „szelídséggel neveli az ellenszegülőket” és Tit 2,7-8). Néha azok, akik támadják a bibliai tanításokat, speciális történelmi, nyelvészeti vagy éppen filozófiai képzettséggel rendelkeznek, és ezt a képzettségüket inkább a Szentírás tanítása elleni  mesterkélt támadásokra használják. Az ilyen képzettségek szintén hasznosak egy-egy kultusz vagy szekta hamis tanításara adandó válaszok érdekében. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a hívők megfelelő képzettség nélkül képtelenek a hamis tanításokra válaszokat adni (a legtöbb hamis tanítás könnyen és egyértelműen visszautasítható az imádkozó és a Bibliát jól ismerő hívő számára), de a mélyebb „technikai” tudást igénylő érvekre csak olyan személyek tudnak válaszolni, akik hasonló területen szereztek megfelelő képzettséget.

4.) A teológusok képesek a Biblia tanulmányozását az adott közösség vagy az egész egyház hasznára kiegészíteni. A bibliai teológusok gyakran olyan képzettséggel is rendelkeznek, amely lehetővé teszi számukra a Szentírás tanításának és a keresztyén egyház gazdag történelmének az összekapcsolását. Hogy a Szentírás interpretációját precízebbé és a jelentését még élőbbé tegyék, mindenképpen szükséges hozzá a bibliai nyelvek és azoknak a kultúráknak az egyre komolyabb ismerete, amelyben íródtak.

Ez a négy funkció az egész közösség vagy egyház számára hasznos és minden hívőnek hálásnak kellene lennie, akik ezt megteszik nekik. Bár ezek a funkciók nem jogosítanak fel arra, hogy az egész egyházra vonatkozó döntéseket hozzunk abban tekintetben, hogy mi a jó és mi a rossz tanítás, vagy mi lenne egy adott helyzetben a megfelelő vezetés. Ha ilyen jogok csak a képzett teológusoknak lennének fenntartva, akkor irányító elitté válnának az adott egyházban és az egyház vagy közösség Újszövetségben leírt normális irányítása és működése megszűnne. A döntéshozatal folyamatát át kell engedni a gyülekezet vezető hivatalviselőinek (pl. presbitérium) akár végzett teológusok, akár nem (és egy kongregacionalista egyházszervezetben nemcsak a tisztségviselők, hanem a közösség minden tagja).

(A fejezet eredetije Wayne Grudem Sytemetic Theology c. munkájában jelent meg, fordította Halász Zsolt)