Sproul az érzéki keresztényről (1. rész)

Ki az érzéki keresztyén? Az egyik szótár úgy határozza meg az érzéki szót, mint “ami az érzékekkel vagy az érzékelhető dolgokkal kapcsolatos; nagyon fogékony az érzékek által gyakorolt hatásokra”. Az érzéki keresztyén inkább az érzései által él, mint Isten Igéjének a megértése által. Az érzéki keresztyént nem lehet rávenni a szolgálatra, az imára, vagy igetanulmányozásra, hacsak nem “éppen úgy érez”. Keresztyén élete csak annyira eredményes, amilyen intenzívek jelenlegi érzései. Amikor lelki eufóriát él át, vallásos cselekedetek szélviharává válik; amikor lehangolt, lelkileg hasznavehetetlen. Folyamatosan keres új és friss lelki élményeket, és ezekkel határozza meg Isten Igéjét. “Belső érzései” válnak az igazság legfontosabb próbaköveivé.
Az érzéki keresztyénnek nincs szüksége Isten Igéjének tanulmányozására, mivel ő már úgyis tudja Isten akaratát saját érzései révén. Nem akarja ismerni Istent: érezni és megtapasztalni akarja Istent. Az érzéki keresztyén egyenlővé teszi a “gyermeki hitet” a tudatlansággal. Azt gondolja, hogy amikor a Biblia gyermeki hitet kér tőlünk, akkor ez tartalom és értelem nélküli hitet jelent. Nem tudja, hogy a Biblia ezt mondja: “A rosszban legyetek kiskorúak, a gondolkozásban ellenben érettek legyetek” (1Kor 14,20). Nem fogja fel, hogy Pál újra és újra ezt mondja nekünk: “Nem szeretném testvéreim, ha tudatlanok lennétek” (lásd pl. Róm 11,25).
Az érzéki keresztyén vidáman megy az útján, míg össze nem találkozik az élet fájdalmaival, amelyek már nem vidám dolgok, és akkor összeesik. Általában az lesz a vége, hogy magáévá tesz egy fajta “kapcsolati teológiát” (ez a legszörnyűbb átok a modern keresztyénségen), ahol a személyes kapcsolatok és az élmény megelőzi Isten Igéjét. Ha a Szentírás olyan cselekedetre hívna bennünket, amely egy személyes kapcsolatot veszélyeztetne, akkor maga a Szentírás kerülne rossz hírbe. Az érzéki keresztyén legszentebb törvénye az, hogy mindenáron el kell kerülni a rossz érzéseket.
A Biblia elsősorban, de nem kizárólagosan értelmünk felé irányul…

(R.C. Sproul, A Szentírás megismerése, KIA, 20-21.)