Lexikon: HATALOM és URALOM

Egy személy azon egyéni törekvését nevezzük hatalomnak/uralomnak, amikor az illető érvényesíteni akarja saját érdekeit vagy meggyőződését, ill. növelni akarja saját cselekvési szabadságának a mértékét akár mások kitartása és jogos ellenállása ellenére is. A hatalom és uralom iránti vágy az ember alapállapotának része; előfeltételét bizonyos tényezők jelenléte képezi, melyekhez többek között a természeti erőforrások (anyag és szellemi-kulturális jellegű), befolyás, információ, mások bizonyos mértékű függősége tartozik. Amennyiben ezen tényezők segítségével sikerül a hatékony befolyásgyakorlás (egyénekre, csoportokra, társadalmi képződményekre), akkor hatalomról beszélünk. Amikor ennek az »akarat és hatalom« megvalósításának a jellege és módja a hatalmi viszonyok alapján intézményesítve lesz, ráadásul az alárendeltek hozzájárulása (ami lehet akár meghatározott időszakra szóló is), kikényszerített engedelmesség, erőszakos elnyomás útján, akkor uralomról beszélünk. A hatalom és uralom forrásainak, hatókörének, technikáinak stb. elemzése sokféle eredményre vezethet. A társadalmi rendszerek eddigi története azt mutatja, hogy az uralmon lévők a hatalmi potenciáljukat, vagy annak bizonyos részét a meglévő alá-/fölérendeltségi viszonyok fenntartására használhatják fel, amit meg is tesznek. Ennek következtében hatalmukban áll a hatalmi viszonyok átrendezését megakadályozni. Az újkor kezdete óta léteznek az uralom alatt lévők érdekét figyelembe venni szándékozó elméletek, a hatalomgyakorlás olyan formái, melyek az uralmon lévők hatalomgyakorlását legalábbis korlátozzák (a hierarchikus hatalomkoncentrációtól a demokratikus hatalmi legitimációig, ill. az érintettek együttes döntéshozataláig). Bár Jézus igehirdetésében tiszteletben tartja a konkrét uralkodó hatalmi és uralmi viszonyokat, de a követői között céloz a hatalomról és uralomról való lemondásra úgyannyira, hogy a világi hatalmi struktúrák közepette olyan ellenstruktúrák jöhetnek/jöjjenek létre, amelyeket a mindenkori hatalomgyakorlóknak bomlasztónak kellett megélniük. Ilyen módon Jézus üzenete és gyakorlati szabadítása az elnyomottaknak és alávetetteknek új öntudatot ad. A Jézus által közvetített hatalom és Isten uralma radikális ellenállási potenciálnak bizonyult mind a részvétlen és nem-szolidáris hatalomgyakorlással, mind a politikai elnyomás mindenféle vallási mentegetésével szemben. Ez mindig újabb és újabb impulzust ad az alapvető emberi jogok (ld.: felszabadítási teológia) érvényesítésére törekvőkkel szemben, és újabb konfliktusokat okoz az uralmat stabilizálni kívánó ideológiákkal (az egyházakon belül is) – aktív ellenállás. Jézus és sok mártír szenvedésének és halálának a példája azt mutatja, hogy oly nagy mértékű lehet az Isten megmentő hatalmában való bizalom, hogy bár a földi hatalmasok az embereket megölni képesek, de a meggyőződésük erőteljesebb hatalmát elvenni nem tudják – passzív ellenállás, ami másfajta erőket szabadít fel.