Ézsaiás 55. rész

 

Ésa. 55,1–5. Isten hívó szava.

Már az első Ésaiás is tudott vándordalnok képében szólni népéhez, 5:1–7. Itt Deuteroésaiás a piaci árus módján szól (Westermann). De a bölcsességirodalomban is olvasunk hasonló meghívásról, Péld 9:1–5. Valószínű, hogy a próféta nem piacon szólt így, hanem istentiszteleti alkalommal, éppen úgy, mint Jézus, Jn 7:37. A szomjazók a babiloni fogságban élő népet jelentik. A próféta azt tartja „kenyérnek”, amit Isten kínál. Ehhez nem is fogható az emberi gondolat, Jer 2:13. A háttérben a prófétának ellenfeleivel, sőt talán a bálványimádással folytatott vitája áll.

Isten a régi „szövetség” alapján bánik népével. De nem betű szerint ragaszkodik a régihez. Népén, Izráelen teljesíti be (demokratizálja) a Dávidnak tett ígéreteket, 2Sám 7:8–16; 2Krón 6:42; Zsolt 89:28–38. Dávid még politikai értelemben vett „fejedelem” volt a népek között, diadalmas hadjáratai Isten hatalmáról „tanúskodtak”. Most háború nélkül, Istenért, Isten igéjéért, önként fognak özönleni Jeruzsálembe a népek, 2:2–4; 45:14; 49:18.22–23. Izráel Isten tanújává válik 43:10; 44:8. Nem úgy valósul ez meg, hogy misszionáriusokat küld Izráel a pogányokhoz, hanem a csodálatos szabadulás által maga válik jellé. Nem politikai uralomról van tehát szó, hanem Isten ügyéről: Ő valósítja meg dicsőségét népén. Ez Isten cselekedetének és Izráel szabadulásának a célja.

 

Ésa. 55,6–11. Epilógus: az ige ereje.

Nem csupán általános érvényű gondolatok vannak itt az istenkeresésről, a megbocsátásról, Isten gondolatainak „más” voltáról és az ige erejéről, hanem egyúttal a prófétai üzenet is hangzik itt a babiloni foglyoknak. Az Úr „kereséséről” már a korábbi próféták is beszéltek, Ám 5:6; Jer 29:12–13. Deuteroésaiásnál ez azt jelenti: most kell Őt „keresni”, most lehet Őt megtalálni, most van a kegyelem ideje, 49:8; 2Kor 6:2. A kegyelem nem előfeltételezi a megtérést, hanem eredményezi. A hívó szó a bűnösnek is szól. A megbocsátásban rejlik Isten gondolatainak, terveinek a „más” volta. Ebben az értelemben „szent” Ő, Zsolt 103:8–11; Hós 11:9.

Az Újszövetség is hasonlóan beszél a „lent” és „fent” ellentétéről, Mt 16:23; Jn 8:23.

Végül az ige erejéről szóló tanítás is elsősorban Deuteroésaiás igehirdetésére vonatkozik. Ha nem is látszik belőle még semmi, beteljesedik. Éppen olyan bizonyos dolog ez, mint a természet törvényei. Hiszen a természetnek és a történelemnek ugyanaz az Ura.

Az epilógus visszatér a prológushoz, 40:6–8. A „testtel”, a mulandóval szemben ott is az örök ige áll. Mint az eső, az ige is felülről jön. Nem hiábavaló, nem „üres” tehát Deut 32:47; hanem „eredményes”, hiclíah. Isten mindent úgy cselekszik, hogy először megmondja. De nemcsak a történelemben válik valóra Isten szava, hanem az emberszívben is, mely hittel és engedelmességgel felel a megszólító szóra. S ha most még vannak is kételkedők és kishitűek, a későbbi nemzedékek Isten szava igazáról fognak tanúskodni.

 

Ésa. 55,12–13. Még egyszer fölcsendül az örömüzenet.

Csodálatos út készül a pusztán át, Isten maga visz benneteket (Ő rejtőzik a 12. v.-ben levő passivum mögött). A nép örömében részt vesz a természet: az úton oázisok, fák lesznek és a fák „tapsolnak”, 41:19; 44:23; 49:13.

Az üdvjövendölésből Isten cselekedetének a célja is meglátszik. Az Ő híre-„neve” öregbül így. Önmagának állít „jelet”, emléket. Az ókori királyok emlékoszlopairól nemegyszer letörölték a feliratot az utódok, s az elődök tetteit is maguknak tulajdonították. Istennel ez nem történik meg. Tőle nem veheti el dicsőségét senki, 48:11.

 

szerző: Dr. Karasszon Dezső
forrás: Jubileumi Kommentár

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s