ÉZSAIÁS 60. RÉSZ

Ésa. 60,1–22. Jeruzsálem eljövendő dicsősége.

Tanulságos áttekintést ad Volz és Fohrer azokról a deuteroésaiási idézetekről, melyeket ebben a fejezetben találunk. Háromféle idézési móddal van dolgunk: szó szerinti idézetekkel, tartalom szerinti idézetekkel és megváltozott értelmű idézetekkel. Az első csoportba tartozik: 4a–49:18a; 9b–55:5b; 13a–41:19b; 16b–49:28b. A második csoportba tartozik: 4b–43:6b; 49:12.22; 9a–51:5b; 10b–54:8.8. A harmadik csoportba tartozik: 9–42:4; 55:4–5. Deuteroésaiás szerint még az Úr tanítására és szabadítására várnak a szigetek, Tritoésaiás szerint pedig arra, hogy hazavigyék a diaspora-zsidóságot. A 16b pedig partikuláris megszűkítése 49:26b univerzalizmusának. Ide tartozik még 17a–9:9 is, mely az eredetileg ítéletet hirdető protoésaiási gondolatot szabadon, üdvígéretként használja fel. – A prófétai tradíciókon kívül itt is találunk kultikus tradícióra emlékeztető kifejezéseket, sőt a talán későbbi 19–20. versben még az apokalyptika hatásait is.

A fejezet folytatja és kiegészíti 54:11–17 gondolatait. Az Újszövetségben Ézs 54:11–17-nek Jel 21:18–22 felel meg, Ézs 60-nak pedig Jel 21:23–26.

1–3. Az első versszak a megszemélyesített, gyászoló nőnek elképzelt Jeruzsálemet szólítja meg. A „kelj föl” kifejezés gyakran megtalálható a panaszénekekben, ott, ahol az Isten beavatkozását kéri a bajban levő ember vagy a közösség, Zsolt 3:8; 7:7; 9:20; 10:12 stb. A „kelj föl” kifejezés itt Jeruzsálemnek szól: a gyászoló nő, aki a földön ült, fölkelhet, vége a gyásznak. (Ehhez hasonló a „serkenj föl” kifejezés, amely elsősorban az Úrnak szólt, 51:9; Deuteroésaiás azonban Jeruzsálemre vonatkozólag is használta, 51:17; 52:1.) A „sötétség” ideje után eljön a „világosság”, mint az első teremtés idején, Gen 1:2.3. Eljön az üdvösség ideje, Ézs 9:1; mely új teremtés lesz. Egyelőre még csak Jeruzsálem részesül ebben. De a többi népeket is vonzani fogja ez a felülről jövő fény, és önként Jeruzsálembe mennek, 2:2–4.

4–5. A második versszak újból a megszemélyesített Jeruzsálemről szól. Örömtől reszkető szívvel fogja látni Jeruzsálem a diaspora-zsidóság hazatérését. Mint a dajka ölében hordozza a gyermeket, úgy hozzák őket a népek, 49:18–23. Kincseiket is Jeruzsálembe viszik a népek. A tengerek kincse a tengeren kereskedő népek gazdagságát jelenti.

6–7. A harmadik versszak a pusztai népek karavánjainak Jeruzsálembe özönléséről szól. Midián és Éfa északi arab törzsek Gen 25:4 a mesés kincseiről híres Szába Dél-Arábiában van, 1Kir 10:1; Jer 6:20; Kédár és Nebájót (a későbbi nabateusok, 1Makk 5:25; 9:35), a szír-arab puszta népei, Gen 25:13; Ézs 21:16; 42:11. Állataik az Úr oltárára kerülnek. Az istentisztelet (mely a fogságban még „Wortgottesdienst”, az ige hirdetésének alkalma volt) újból áldozati istentiszteletté válik.

8–9. A negyedik versszakban a hatalmas tengeri hajók (Tarsis-hajók 2:16) közeledéséről van szó. Galambcsapatokhoz hasonlóan jönnek és hozzák Jeruzsálem „fiait”. Kincseik az Úréi lesznek Zak 14:14; Jel 21:24. Az Úr pedig Jeruzsálemet ékesíti velük.

10–12. Az ötödik versszak Jeruzsálem csodálatos felépüléséről beszél. Az idegen népek segíteni fognak Jeruzsálem várfalainak a felépítésében. Királyaik vezetésével szüntelenül áradnak Jeruzsálembe, oda viszik kincseiket és ott szolgálnak az Úrnak és az Úr népének. – A 12. vers glosszának látszik. Prózai formája miatt is kevésbé illik a fejezetbe, az idegen népekkel szemben ellenséges tartalma miatt is, Zak 14:16–19.

13–14. A hatodik versszak a jeruzsálemi templom felépüléséről beszél. Az üdvösség idején pompás lesz a templom, a legdrágább fákat használják fel építéséhez, mint valamikor a salamoni templomhoz, 1Kir 5:20–32. Hiszen a templom Isten „lábainak helye”, Ez 43:7. Ezt a hajdani ellenségek is el fogják ismerni és meghódolnak az Úr előtt.

15–16. A hetedik versszak újból megszemélyesíti Jeruzsálemet. „Elhagyott” és „gyűlölt” asszonynak mondja, Deut 21:15–17; Ézs 49:14; 50:1; 54:1–6; akinek nem volt „segítője”, 15. v., 51:18. A fogság szenvedése és szégyene után jön az üdvösség ideje, melyben Isten örökre fenségessé és örvendezővé teszi népét. Ha a „megváltó” (a szó magyarázatát lásd 41:14-nél) újból magához fogadja népét, akkor ezzel az egész világ szeretete és támogatása is Izráel felé fordul.

17–18. A nyolcadik versszak az új Jeruzsálemnek az eschatologikus fordulat utáni állapotáról szól. A próféta idején, a Babilóniából történt hazatérés után még szegény volt a nép. Meg kellett elégedniük a város építése közben a szegényesebb megoldásokkal, olcsóbb anyagokkal. Ennek vége lesz, 54:11. Megszűnik az idegen tisztviselők jelenléte is (itt újból előjön az exodus-tradícióból ismert nógész, „hajcsár” szó, 17. v.). Erőszakos és romlott uralmuk után béke és igazság lesz az országban. Megépülnek a falak és kapuk. Jeruzsálem üdvösség és istendicséret helye lesz.

19–20. A kilencedik versszak az apokalyptikus iratok stílusában rajzolja meg az üdvösség kozmikus hatását. A nap és hold megszűnik, az Úr maga lesz népe világossága. De ez a világosság nem olyan lesz, mint a napé és holdé. A nap és hold felkel és lemegy. Az Úr világossága állandó lesz. E mögött az apokalyptikus elképzelés mögött az ókori embernek a maitól eltérő világképe áll, 13:10; 24:23; 30:26; Jel 21:23.

21–22. A tizedik versszak a megváltott nép életét rajzolja meg. Mindenki igaz (caddíq) lesz, eltűnnek a gonoszok a gyülekezetből. Az igazak örök időkre birtokba veszik az országot: nem fordul többé elő az, hogy a gonosz gazdagok kifosztják őket ősi jussukból, vagy ellenség árasztja el az országot. A fogság után hazatért kevésszámú nép elszaporodik: a kicsiny „ezerré”, nagy nemzetséggé lesz. Mindez az Úr dicsőségét szolgálja.

Visszatekintve a 60. rész tíz versszakára, jól láthatjuk a fogság utáni idők nyomorúságait és eschatologikus váradalmát. Ha vannak is, akik ezt a fejezetet csupán a nemzeti remények dokumentumának gondolják, a figyelmes olvasó még az igen rövid versszakoknak is szinte mindegyikében felismerheti azt a nagyobb ügyet, amely Jeruzsálemben megvalósul, s amelynek Jeruzsálem is csak szolgál: Isten dicsőségét (tif’ärät; a p’r gyök a fejezet kulcsszava, 7.9.13.21. v.), melyet az egész világnak el kell ismernie.

szerző: Dr. Karasszon Dezső
forrás: Jubileumi Kommentár