ÉZSAIÁS 61. RÉSZ

Ésa. 61,1–3. Tritoésaiás küldetése.

Találóan jegyzi meg Duhm, hogy ez a fejezet joggal állhatna Tritoésaiás könyve elején, hiszen a próféta itt saját elhívatásáról és küldetése tartalmáról számol be. Arra is helyesen mutat rá Duhm, hogy Tritoésaiás itt különösen Ézs 42:1–4-re támaszkodik: az Úr szolgájához hasonlóan ő is megkapja a Lélek ajándékát. Mint láttuk, Ézs 42:1–4 formai tekintetben királlyá kinevező aktus: az Úr kézen fogva vezeti az új uralkodót mennyei udvartartása elé, egyben felruházza őt mindazzal, ami tisztsége betöltéséhez szükséges. Már Ézs 42:1–4-nél is hivatkoztunk a Dávid kiválasztásáról szóló tradícióra. Dávid a fölkenetéssel együtt kapta ajándékul a Lelket is, 1Sám 16:13; 2Sám 23:1–7. Ezzel kapcsolatban von Rad „messiási problémáról” beszél. Ez azt jelentette, hogy egy-egy új király trónralépésekor messiási reménységek elevenedtek fel. A messiási ígéretek beteljesedését Jézus Krisztus hozta el, ezért Ő teljes joggal vonatkoztatta magára ezeket a szavakat, Lk 4:18–21.

Tritoésaiás igehirdetői és lelkigondozói funkciók végzésére kapta a Lélekkel történt fölkenetést. Küldetésének az a célja, hogy vigasztalja a babiloni fogságból hazatért kegyeseket: az „alázatosokat”, „megtört szívűeket”, „gyászolókat”. Ha foglyokról és megkötözöttekről beszél, ez nem babilóniai foglyokat jelent, hanem a hazatért gyülekezetnek azt a részét, mely nyomorba jutott, eladósodott és rabszolgává lett. Ezeknek hirdet örömhírt a próféta: jön az Úr kegyelmének esztendeje, az adósságok elengedésének éve. Ezt Isten már a törvényben megparancsolta népének, Lev 25:10–55. De a nép nem tartotta meg, Jer 34:8–11. Ezért büntette Isten a népet a babiloni fogsággal, Jer 34:12–22. A fogság végén Deuteroésaiás azt az örömhírt hirdette, hogy Isten elengedte az adósságot, 40:2. Eljött Isten „kegyelmének ideje”, a „szabadulás napja”, 49:8. A nép hazatérhetett. De sok nyomorúság közé jutott. Szegénység, belső bajok, csüggedés, „gyászolás” és „böjt” jellemezte a hazatértek életét. Ezért hirdeti meg Tritoésaiás: jön a „kegyelem esztendeje”, jön az üdvösség ideje. Ez az idő teljes fordulatot hoz a most még szenvedő hívek életébe: a gyászruha és a fejükre szórt hamu helyett ünnepi lakoma lesz a részük, az öröm és tisztesség jeléül olajjal kenik meg fejüket, Zsolt 23:5; 45:8; Lk 7:46. A csüggedés ideje után dicséretet énekelnek az Úrnak. Olyanok lesznek, mint az évszázados hatalmas fák, melyek az állandóság jelképei, s mint az Úr által plántált és öntözött kertek. A hívek boldog jövendőjének rajza ez.

Máshol arról is szól a próféta, hogy az üdvösség a nép bűnei miatt késik még, 58–59. rész: a szabadulásban részesült és üdvösségre váró embernek magának is gyakorolnia kell az „elengedés évével” járó kötelességeket. Az örömüzenetnek ethikai következményei vannak. Aki ezeket nem vállalja, arra eljön a „harag napja”, a próféták jövendölése szerint, Ézs 2:12; 13:6; Jer 46:10; Jón 2:1–11; Ám 5:18–20.

Ésa. 61,4–11. Izráel boldog jövendője.

Deuteroésaiás igehirdetése a hazatérést szolgálta, Tritoésaiásé pedig az ország újjáépítését (Westermann). A 4. vers 58:12-höz hasonló. Az idegen népek, melyek a 60. rész szerint dajka módjára viszik haza Izráelt, állandóan az országban maradnak. Ők végzik majd a testi munkát, Izráel pedig papi funkciót végez, a templom és az áldozatok körül forgolódik, Ex 19:6; 1Pt 2:9. Ahogyan a pap részt kap az áldozatból, úgy részesül Izráel a többi népek javaiból. Elmúlik a fogság és az utána következő nyomorúság „kettős” szégyene, 40:2; utána ujjongás, 7. v. lesz Izráel osztályrésze. Az országot „öröklik”, Mt 5:5. Az Úr kezeskedik arról, hogy jutalmat kapjanak hívei. Ő „gyűlöli” és megszünteti a „hamis ragadományt”, mint a jog és igazság őre. Olyan bizonyos ez, mint a természet törvényei: ahogyan a kertben sarjad a vetemény, úgy valósítja meg az Úr az üdvösséget 11. v. Az egész világ észreveszi, hogy megáldja népét az Úr. A nép pedig az Úrnak énekel dicséretet. Az ének szövege a 10. versben olvasható. Ez a vers a 2. versre mutat vissza, s a megszemélyesített Sion-Jeruzsálem énekli.

szerző: Dr. Karasszon Dezső
forrás: Jubileumi Kommentár