Jób 6: JÓB SZIMPÁTIÁT AKAR

Halász Zsolt

1 Ekkor megszólalt Jób, és ezt mondta: 2 Bárcsak megmérnék elkeseredésemet, és szenvedésemmel együtt mérlegre tennék! 3 Bizony, súlyosabb a tenger homokjánál, ezért voltak balgák a szavaim. 4 Mert a Mindenható nyilai vannak bennem, mérgüket issza lelkem, és Isten rettentései sorban elérnek engem. 5 Ordít-e a vadszamár a fűben, bőg-e az ökör a takarmánya mellett? 6 Megeszik-e az ízetlen ételt sótlanul, vagy van-e íze a nyers tojásnak? 7 Érintésétől is iszonyodom: olyan az, mint a romlott étel. 8 Bárcsak teljesülne kívánságom, és beteljesítené Isten reménységemet! 9 Bárcsak úgy döntene Isten, hogy összezúz, kinyújtaná kezét, hogy elvágja életem fonalát! 10 Akkor még lenne vigaszom, tudnék örülni a kíméletlen fájdalomban is, hogy nem tagadtam meg a szent Isten beszédét. 11 Honnan vegyek erőt a várakozásra? Mi várhat még rám, hogy tovább reménykedjem? 12 Nem vagyok olyan erős, mint a kő, nem ércből van a testem. 13 Hát nem kapok segítséget? El van zárva tőlem a szabadulás? 14 Baráti szeretetre van szüksége a szenvedőnek, ha elhagyta is a Mindenható félelmét. 15 Testvéreim hűtlenek, mint a patak, ahogyan a patakok vize eltűnik: 16 előbb jégtől zavarosak, olvadó hó hömpölyög bennük, 17 majd idővel visszahúzódnak, elapadnak, a hőségben fenékig kiszikkadnak. 18 Letérnek útjukról a karavánok, de kietlen helyre jutnak, és elpusztulnak. 19 Őket keresik Témá karavánjai, a sábai vándorok bennük reménykednek. 20 De megszégyenülnek, amiért bennük bizakodtak, csalódnak, amint odaérnek. 21 Így jártam most én is veletek: látjátok a borzalmat, és féltek. 22 Mondtam-e, hogy adjatok valamit, vagy javaitokból adjatok ajándékot értem, 23 hogy mentsetek meg az ellenség kezéből, váltsatok ki a zsarnokok kezéből? 24 Tanítsatok, és elhallgatok, értessétek meg velem, miben tévedtem! 25 Milyen fájdalmas az őszinte beszéd! De mire való örökös feddésetek? 26 Szavaimért akartok megfeddeni? Hiszen a szélnek szól a kétségbeesett ember! 27 Ti még az árvára is sorsot vetnétek, barátaitokra is alkudoznátok! 28 Tekintsetek rám végre, szemetekbe csak nem hazudok! 29 Hagyjátok abba, ne kövessetek el jogtalanságot! Hagyjátok abba, hisz nekem van igazam! 30 Szólt-e nyelvem álnokságot? Nem érezné-e ínyem, mi okozhat romlást?


1-5. Jób tulajdonképpen szintén hajlik a megtorlás elméletre (= azért van az ember életében szenvedés és nyomorúság, mert nagy bűnöket követett el), csak az a problémája, hogy nem tudja, miért is bünteti őt Isten. A Mindenható nyilai fúródnak belé, mert Isten az íjjász – ld. Deut 32,23; Zsolt 7,13; 38,2; 64,7; JerSir 3,12-13; Ez 5,16. Itt az ő nyilai mérgezőek, vagyis kétszeresen is hatékonyak. Ordít-e a vadszamár a fűben – Szónoki kérdés, ami azt feltételezi, hogy “nem”, mert van mit ennie – jólétben van. AZ ember is akkor bőg, kiált, ha fájdalmai vannak, hiánya van.

6-7. Jób azt mondja, hogy Elifáz tanácsa olyan, mintha a mályvanövény ízetlen termését enné. Amikor az emberek különféle próbákon mennek át, a helytelenül elhangzó tanács lényegtelenül hat. Lehet, hogy udvariasan figyelnek az ilyen emberek, de belül zaklatottak. Legyünk óvatosak, amikor olyanoknak adunk tanácsot, akik  szenvednek. Gyakran ők inkább részvétet és együttérzést kívánnak, mint jó tanácsokat.

8-9. Jób gyászában fel akarja adni, hogy megszabaduljon a kényelmetlen és kellemetlen helyzettől, és hogy meghaljon. De Isten nem adja meg Jób kérését. Nagyobb tervei vannak számára.A mi Jóbéhoz hasonló gondolkodási tendenciánk, hogy fel akarjuk adni és ki akarunk szállni, amikor az út egyenetlenné és durvává válik. A rossz időkben ajánlatos Istenben bízni, de a nehéz időkben benne bízni a határainkig terjedő megpróbáltatásokat hozhat és edzi a hitünket is. Küzdelmeidben – legyen az kicsi vagy nagy – bízz abban, hogy Isten irányít és hogy gondoskodni fog rólad (Róma 8,28).

29-30. Jób a saját belső egységére hivatkozik, nem azért, mert bűntelen lett volna, hanem mert helyes kapcsolata volt Istennel. Nem volt ártatlan a bűnök tekintetében, melyekkel barátai vádolták őt (ld 31. fejezet – az általa élt élet összegzése). Az igaz élet nem egyenlő a bűntelen élettel. Jób nem azt állította, hogy bűntelen (7,20-21; 9,20). Soha senki sem volt bűntelen – szabad minden rossz cselekedettől és gondolattól -, kivéve Jézus Krisztust. Még Jóbnak is változtatnia kellett Istenhez való hozzáállásán, amint azt a könyv végén is láthatjuk. Mindazonáltal Jób igaz volt és ártatlan – egy belső egységben lévő ember (1,8). Ő gondosan engedelmeskedett Istennek, képességeihez mérten a legjobban élete minden aspektusában.


BHS

1  וַיַּ֥עַן אִיֹּ֗וב וַיֹּאמַֽר׃
2  ל֗וּ שָׁקֹ֣ול יִשָּׁקֵ֣ל כַּעְשִׂ֑י   וְ֝הַיָּתִ֗י* בְּֽמֹאזְנַ֥יִם יִשְׂאוּ־יָֽחַד׃
3  כִּֽי־עַתָּ֗ה מֵחֹ֣ול יַמִּ֣ים יִכְבָּ֑ד עַל־כֵּ֝֗ן דְּבָרַ֥י לָֽעוּ׃
4  כִּ֤י חִצֵּ֪י שַׁדַּ֡י עִמָּדִ֗י אֲשֶׁ֣ר חֲ֭מָתָם שֹׁתָ֣ה רוּחִ֑י בִּעוּתֵ֖י אֱלֹ֣והַּ יַֽעַרְכֽוּנִי׃
5  הֲיִֽנְהַק־פֶּ֥רֶא עֲלֵי־דֶ֑שֶׁא אִ֥ם יִגְעֶה־שֹּׁ֝֗ור עַל־בְּלִילֹֽו׃
6  הֲיֵאָכֵ֣ל תָּ֭פֵל מִבְּלִי־מֶ֑לַח אִם־יֶשׁ־טַ֝֗עַם בְּרִ֣יר חַלָּמֽוּת׃
7  מֵאֲנָ֣ה לִנְגֹּ֣ועַ נַפְשִׁ֑י הֵ֝֗מָּה כִּדְוֵ֥י לַחְמִֽי׃
8  מִֽי־יִ֭תֵּן תָּבֹ֣וא שֶֽׁאֱלָתִ֑י וְ֝תִקְוָתִ֗י יִתֵּ֥ן אֱלֹֽוהַּ׃
9  וְיֹאֵ֣ל אֱ֭לוֹהַּ וִֽידַכְּאֵ֑נִי יַתֵּ֥ר יָ֝דֹ֗ו וִֽיבַצְּעֵֽנִי׃
10  וּ֥תְהִי עֹ֨וד׀ נֶ֘חָ֤מָתִ֗י וַאֲסַלְּדָ֣ה בְ֭חִילָה לֹ֣א יַחְמֹ֑ול כִּי־לֹ֥א כִ֝חַ֗דְתִּי אִמְרֵ֥י קָדֹֽושׁ׃
11  מַה־כֹּחִ֥י כִֽי־אֲיַחֵ֑ל וּמַה־קִּ֝צִּ֗י כִּֽי־אַאֲרִ֥יךְ נַפְשִֽׁי׃
12  אִם־כֹּ֣חַ אֲבָנִ֣ים כֹּחִ֑י אִֽם־בְּשָׂרִ֥י נָחֽוּשׁ׃
13  הַאִ֬ם אֵ֣ין עֶזְרָתִ֣י בִ֑י וְ֝תֻשִׁיָּ֗ה נִדְּחָ֥ה מִמֶּֽנִּי׃
14  לַמָּ֣ס מֵרֵעֵ֣הוּ חָ֑סֶד וְיִרְאַ֖ת שַׁדַּ֣י יַעֲזֹֽוב׃
15  אַ֭חַי בָּגְד֣וּ כְמוֹ־נָ֑חַל כַּאֲפִ֖יק נְחָלִ֣ים יַעֲבֹֽרוּ׃
16  הַקֹּדְרִ֥ים מִנִּי־קָ֑רַח עָ֝לֵ֗ימוֹ יִתְעַלֶּם־שָֽׁלֶג׃
17  בְּ֭עֵת יְזֹרְב֣וּ נִצְמָ֑תוּ בְּ֝חֻמֹּ֗ו נִדְעֲכ֥וּ מִמְּקוֹמָֽם׃
18  יִ֭לָּ֣פְתוּ אָרְחֹ֣ות דַּרְכָּ֑ם יַעֲל֖וּ בַתֹּ֣הוּ וְיֹאבֵֽדוּ׃
19  הִ֭בִּיטוּ אָרְחֹ֣ות תֵּמָ֑א הֲלִיכֹ֥ת שְׁ֝בָ֗א קִוּוּ־לָֽמוֹ׃
20  בֹּ֥שׁוּ כִּֽי־בָטָ֑ח בָּ֥אוּ עָ֝דֶ֗יהָ וַיֶּחְפָּֽרוּ׃
21  כִּֽי־עַ֭תָּה הֱיִ֣יתֶם   לֹ֑א* תִּֽרְא֥וּ חֲ֝תַ֗ת וַתִּירָֽאוּ׃
22  הֲֽכִי־אָ֭מַרְתִּי הָ֣בוּ לִ֑י וּ֝מִכֹּחֲכֶ֗ם שִׁחֲד֥וּ בַעֲדִֽי׃
23  וּמַלְּט֥וּנִי מִיַּד־צָ֑ר וּמִיַּ֖ד עָרִיצִ֣ים תִּפְדּֽוּנִי׃
24  הֹ֭ורוּנִי וַאֲנִ֣י אַחֲרִ֑ישׁ וּמַה־שָּׁ֝גִ֗יתִי הָבִ֥ינוּ לִֽי׃
25  מַה־נִּמְרְצ֥וּ אִמְרֵי־יֹ֑שֶׁר וּמַה־יּוֹכִ֖יחַ הוֹכֵ֣חַ מִכֶּֽם׃
26  הַלְהוֹכַ֣ח מִלִּ֣ים תַּחְשֹׁ֑בוּ וּ֝לְר֗וּחַ אִמְרֵ֥י נֹאָֽשׁ׃
27  אַף־עַל־יָתֹ֥ום תַּפִּ֑ילוּ וְ֝תִכְר֗וּ עַל־רֵֽיעֲכֶֽם׃
28  וְ֭עַתָּה הוֹאִ֣ילוּ פְנוּ־בִ֑י וְעַל־פְּ֝נֵיכֶ֗ם אִם־אֲכַזֵּֽב׃
29  שֻֽׁבוּ־נָ֭א אַל־תְּהִ֣י עַוְלָ֑ה   וְשֻׁ֥ביּ* עֹ֝וד צִדְקִי־בָֽהּ׃
30  הֲיֵשׁ־בִּלְשׁוֹנִ֥י עַוְלָ֑ה אִם־חִ֝כִּ֗י לֹא־יָבִ֥ין הַוֹּֽות׃

LXX

1 Ὑπολαβὼν δὲ Ιωβ λέγει
2 Εἰ γάρ τις ἱστῶν στήσαι μου τὴν ὀργήν,
τὰς δὲ ὀδύνας μου ἄραι ἐν ζυγῷ ὁμοθυμαδόν,
3 καὶ δὴ ἄμμου παραλίας βαρυτέρα ἔσται·
ἀλλʼ ὡς ἔοικεν, τὰ ῥήματά μού ἐστιν φαῦλα.
4 βέλη γὰρ κυρίου ἐν τῷ σώματί μού ἐστιν,
ὧν ὁ θυμὸς αὐτῶν ἐκπίνει μου τὸ αἷμα·
ὅταν ἄρξωμαι λαλεῖν, κεντοῦσί με.
5 τί γάρ; μὴ διὰ κενῆς κεκράξεται ὄνος ἄγριος, ἀλλʼ ἢ τὰ σῖτα ζητῶν;
εἰ δὲ καὶ ῥήξει φωνὴν βοῦς ἐπὶ φάτνης ἔχων τὰ βρώματα;

6 εἰ βρωθήσεται ἄρτος ἄνευ ἁλός;
εἰ δὲ καὶ ἔστιν γεῦμα ἐν ῥήμασιν κενοῖς;
7 οὐ δύναται γὰρ παύσασθαί μου ἡ ψυχή·
βρόμον γὰρ ὁρῶ τὰ σῖτά μου ὥσπερ ὀσμὴν λέοντος.
8 εἰ γὰρ δῴη, καὶ ἔλθοι μου ἡ αἴτησις,
καὶ τὴν ἐλπίδα μου δῴη ὁ κύριος.
9 ἀρξάμενος ὁ κύριος τρωσάτω με,
εἰς τέλος δὲ μή με ἀνελέτω.
10 εἴη δέ μου πόλις τάφος, ἐφʼ ἧς ἐπὶ τειχέων ἡλλόμην ἐπʼ αὐτῆς, οὐ μὴ φείσωμαι·
οὐ γὰρ ἐψευσάμην ῥήματα ἅγια θεοῦ μου.
11 τίς γάρ μου ἡ ἰσχύς, ὅτι ὑπομένω;
ἢ τίς μου ὁ χρόνος, ὅτι ἀνέχεταί μου ἡ ψυχή;
12 μὴ ἰσχὺς λίθων ἡ ἰσχύς μου;
ἢ αἱ σάρκες μού εἰσιν χάλκειαι;
13 ἦ οὐκ ἐπʼ αὐτῷ ἐπεποίθειν; βοήθεια δὲ ἀπʼ ἐμοῦ ἄπεστιν.

14 ἀπείπατό με ἔλεος,
ἐπισκοπὴ δὲ κυρίου ὑπερεῖδέν με.
15 οὐ προσεῖδόν με οἱ ἐγγύτατοί μου· ὥσπερ χειμάρρους ἐκλείπων
ἢ ὥσπερ κῦμα παρῆλθόν με·
16 οἵτινές με διευλαβοῦντο, νῦν ἐπιπεπτώκασίν μοι
ὥσπερ χιὼν ἢ κρύσταλλος πεπηγώς·
17 καθὼς τακεῖσα θέρμης γενομένης οὐκ ἐπεγνώσθη ὅπερ ἦν,
18 οὕτως κἀγὼ κατελείφθην ὑπὸ πάντων,
ἀπωλόμην δὲ καὶ ἔξοικος ἐγενόμην.
19 ἴδετε ὁδοὺς Θαιμανων,
ἀτραποὺς Σαβων, οἱ διορῶντες·
20 καὶ αἰσχύνην ὀφειλήσουσιν
οἱ ἐπὶ πόλεσιν καὶ χρήμασιν πεποιθότες.
21 ἀτὰρ δὲ καὶ ὑμεῖς ἐπέβητέ μοι ἀνελεημόνως,
ὥστε ἰδόντες τὸ ἐμὸν τραῦμα φοβήθητε.
22 τί γάρ; μή τι ὑμᾶς ᾔτησα
ἢ τῆς παρʼ ὑμῶν ἰσχύος ἐπιδέομαι

23 ὥστε σῶσαί με ἐξ ἐχθρῶν
ἢ ἐκ χειρὸς δυναστῶν ῥύσασθαί με;
24 διδάξατέ με, ἐγὼ δὲ κωφεύσω·
εἴ τι πεπλάνημαι, φράσατέ μοι.

25 ἀλλʼ ὡς ἔοικεν, φαῦλα ἀληθινοῦ ῥήματα,
οὐ γὰρ παρʼ ὑμῶν ἰσχὺν αἰτοῦμαι·
26 οὐδὲ ὁ ἔλεγχος ὑμῶν ῥήμασίν με παύσει,
οὐδὲ γὰρ ὑμῶν φθέγμα ῥήματος ἀνέξομαι.
27 πλὴν ὅτι ἐπʼ ὀρφανῷ ἐπιπίπτετε,
ἐνάλλεσθε δὲ ἐπὶ φίλῳ ὑμῶν.
28 νυνὶ δὲ εἰσβλέψας εἰς πρόσωπα ὑμῶν οὐ ψεύσομαι.
29 καθίσατε δὴ καὶ μὴ εἴη ἄδικον,
καὶ πάλιν τῷ δικαίῳ συνέρχεσθε.
30 οὐ γάρ ἐστιν ἐν γλώσσῃ μου ἄδικον·
ἢ ὁ λάρυγξ μου οὐχὶ σύνεσιν μελετᾷ;

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s