Halász Zsolt
1 Szívből megutáltam életem. Szabadjára engedem hát panaszom, hadd beszéljek keserű lélekkel! 2 Azt mondom Istennek: Ne tarts bűnösnek! Add tudtomra, miért perelsz velem! 3 Jó neked az, hogy sanyargatsz, hogy megveted kezed munkáját, a bűnösök terveinek pedig kedvezel? 4 Hát testi szemeid vannak neked, és annyit látsz te is, amennyit egy ember? 5 Olyanok napjaid, mint a halandóé? Olyanok éveid, mint az emberé? 6 Hiszen kutatod bűnömet, és keresed vétkemet,
7 pedig tudod, hogy nem vagyok bűnös, de senki sem ment meg kezedből! 8 Kezed formált és alkotott engem, azután elfordulsz, és el akarsz pusztítani? 9 Emlékezz csak: úgy formáltál, mint egy agyagedényt, mégis újra porrá tennél? 10 Nem úgy öntöttél-e, mint a tejet, és nem úgy oltottál-e, mint a sajtot? 11 Bőrbe és húsba öltöztettél, csontokkal és inakkal szőttél át. 12 Élettel és szeretettel ajándékoztál meg, és gondviselésed őrizte lelkemet. 13 De titokban már akkor elhatároztad, tudom, eleve ez volt a szándékod: 14 ha vétkezem, te számon tartod, bűnöm alól nem mentesz föl engem. 15 Ha bűnös vagyok, jaj nekem! De ha igaz vagyok, akkor sem emelhetem föl fejem; állandó gyalázat a részem, folyton csak gyötrelmeket látok. 16 Ha mégis fölemelném, rám rontanál, akár egy oroszlán, és ellenem fordítanád csodás hatalmadat. 17 Kerítenél újabb tanúkat ellenem, bosszúságod pedig csak fokozódna: sorozatos támadásokat vezetnél ellenem. 18 Miért is hoztál ki anyám méhéből? Bár kimúltam volna, és szem ne látott volna!
19 Olyan lennék, mint aki nem is volt, akit az anyaméhből vittek a sírba! 20 Úgyis rövid az időm! Ha megszűnnék a baj, és elmaradna tőlem, egy kissé felvidulnék, 21 mielőtt elmegyek oda, ahonnan nem térhetek vissza: a sötétség és a homály országába, 22 a vaksötét országba, a homály sötétjébe, ahol nincs rend, és még a napvilág is olyan, mint a sötét éjszaka.
1. Jób elkezd az önsajnálatban tocsogni. Amikor elképesztő csapásokkal és szenvedéssel kell szembenéznünk, a fájdalmunk saját magunkkal szembeni szánakozásra csábít bennünket. Ezen a pont csak egyetlen lépésre vagyunk az önigazultságtól, ahol nyomon követjük az élet igazságtalanságait és azt mondjuk: “Nézd mi történt velem; mennyire nem fair ez velem szemben!” Úgy érezhetjük, mintha Istent hibáztatnánk. Ez általában rejtetten, közvetetten történik. Emlékezz arra, hogy az élet megpróbáltatásai – akár Isten engedi meg, akár ő küldi azokat – a fejlődés lehetőségei és a lelki finomodás alkalmai lehetnek. Amikor a megpróbáltatásokkal nézel farkasszemet, mindig inkább ezt kérdezd magadtól, hogy “Mit tanulhatok most és miként növekedhetem, fejlődhetek ezáltal?”, mintsem azt, hogy “Ki tette ezt velem és hogyan tudnék ebből kimászni?”
4-7. A négy szónoki kérdés Jób gondolataira fókuszál, melyek szerint Isten képtelen megérteni azt, hogy mit is jelent embernek lenni. A bennük elrejtett válasz a “nem”. Isten nem képes megérteni, hogy milyen érzés az egyik oldalon a születés, a másik oldalon pedig a halál közé szorult, életnek nevezett állapot. A gondolat az, hogyha Isten meg tudná érteni Jób ember-létét, ember-voltát, akkor Isten nem kutatná Jób bűnét, és nem keresné vétkeit – még Isten is tudná, hogy Jób nem vétkes. Jób még mindig tehetetlen: senki sem ment meg kezedből!
8-12. Isten alakjának fazekasként és Jób alakjának agyagként való alkalmazásában Jób azon csodálkozik, hogy miként értheti meg annak a Teremtőnek a rejtélyeit, aki vele ilyen rosszul bánik. Jób Istent ellenségének látja, és Jób képtelen bármit is kezdeni ezzel a helyzettel, leszámítva, hogy olyan erősen perel, amilyen erősen csak tud.
13-14. A frusztrációban Jób helytelen következtetést vont le, amikor azt gondolta, hogy Isten akarta elkapni őt. A helytelen előfeltételezések, helytelen konklúziókhoz vezetnek. Nem félünk az igencsak korlátozott tapasztalataink alapján az életre vonatkozó általános, sőt egyetemes következtetéseket levonni. Sőt még Istennel is ezt tesszük! Ha magadat éppen az Istennel való perlekedés közepette találod, akkor emlékezz arra, hogy nem vagy minden ténynek és információnak – főleg nem a teljes tudásnak – a birtokában! Isten csakis és kizárólag a legjobbat akarja az életedben. Sok ember nagy fájdalmakat bír ki, de végül valami nagyobb jó jön ki belőle. Ha szenvedsz, akkor ne a legrosszabbat feltételezd.
20-22. Jób az Ószövetség halállal kapcsolatos általános szemléletmódját fejezi ki, vagyis hogy a halottak a Seol nevű örömtelen és sötét helyre kerülnek. Ott nincs sem büntetés, sem jutalmazás, és nincs menekülés sem onnan.
Mivel a hit Isten ajándéka, azért nem kérdés, hogy a hit “működik”, bár ez a szóhasználat kifejezetten alkalmatlan és megtévesztő a hittel kapcsolatban; a hit nem egy hifi-berendezés, vagy konyhai mixer, hogy ki-bekapcsolhatom, és akkor vagy “működik”, vagy nem. Jóbbal kapcsolatban nem mondható, hogy a “hite működött”, vagy “nem működött”. Inkább az történt, hogy a szenvedés és csapások hatására olyan meggyőződések lepték el gondolkodását, amelyek ideig-óráig eltakarták az Istennel kapcsolatos, az Istentől kapott hitből fakadó helyes meggyőződéseit, és Istennel kapcsolatos tévhitekkel, helytelen következtetésekkel lepte el saját elméjét.
BHS – hangosan
נָֽקְטָ֥ה נַפְשִׁ֗י בְּחַ֫יָּ֥י אֶֽעֶזְבָ֣ה עָלַ֣י שִׂיחִ֑י אֲ֝דַבְּרָה֗ בְּמַ֣ר נַפְשִֽׁי׃1
2 אֹמַ֣ר אֶל־אֱ֭לוֹהַּ אַל־תַּרְשִׁיעֵ֑נִי הֹֽ֝ודִיעֵ֗נִי עַ֣ל מַה־תְּרִיבֵֽנִי׃
3 הֲטֹ֤וב לְךָ֨׀ כִּֽי־תַעֲשֹׁ֗ק כִּֽי־תִ֭מְאַס יְגִ֣יעַ כַּפֶּ֑יךָ וְעַל־עֲצַ֖ת רְשָׁעִ֣ים הוֹפָֽעְתָּ׃
4 הַעֵינֵ֣י בָשָׂ֣ר לָ֑ךְ אִם־כִּרְאֹ֖ות אֱנֹ֣ושׁ תִּרְאֶֽה׃
5 הֲכִימֵ֣י אֱנֹ֣ושׁ יָמֶ֑יךָ אִם־שְׁ֝נוֹתֶ֗יךָ כִּ֣ימֵי גָֽבֶר׃
6 כִּֽי־תְבַקֵּ֥שׁ לַעֲוֹנִ֑י וּ֭לְחַטָּאתִ֥י תִדְרֹֽושׁ׃
7 עַֽל־דַּ֭עְתְּךָ כִּי־לֹ֣א אֶרְשָׁ֑ע וְאֵ֖ין מִיָּדְךָ֣ מַצִּֽיל׃
8 יָדֶ֣יךָ עִ֭צְּבוּנִי וַֽיַּעֲשׂ֑וּנִי יַ֥חַד סָ֝בִ֗יב וַֽתְּבַלְּעֵֽנִי׃
9 זְכָר־נָ֭א כִּי־כַחֹ֣מֶר עֲשִׂיתָ֑נִי וְֽאֶל־עָפָ֥ר תְּשִׁיבֵֽנִי׃
10 הֲלֹ֣א כֶ֭חָלָב תַּתִּיכֵ֑נִי וְ֝כַגְּבִנָּ֗ה תַּקְפִּיאֵֽנִי׃
11 עֹ֣ור וּ֭בָשָׂר תַּלְבִּישֵׁ֑נִי וּֽבַעֲצָמֹ֥ות וְ֝גִידִ֗ים תְּסֹכְכֵֽנִי׃
12 חַיִּ֣ים וָ֭חֶסֶד עָשִׂ֣יתָ עִמָּדִ֑י וּ֝פְקֻדָּתְךָ֗ שָֽׁמְרָ֥ה רוּחִֽי׃
13 וְ֭אֵלֶּה צָפַ֣נְתָּ בִלְבָבֶ֑ךָ יָ֝דַ֗עְתִּי כִּי־זֹ֥את עִמָּֽךְ׃
14 אִם־חָטָ֥אתִי וּשְׁמַרְתָּ֑נִי וּ֝מֵעֲוֹנִ֗י לֹ֣א תְנַקֵּֽנִי׃
15 אִם־רָשַׁ֡עְתִּי אַלְלַ֬י לִ֗י וְ֭צָדַקְתִּי לֹא־אֶשָּׂ֣א רֹאשִׁ֑י שְׂבַ֥ע קָ֝לֹ֗ון וּרְאֵ֥ה עָנְיִֽי׃
16 וְ֭יִגְאֶה כַּשַּׁ֣חַל תְּצוּדֵ֑נִי וְ֝תָשֹׁ֗ב תִּתְפַּלָּא־בִֽי׃
17 תְּחַדֵּ֬שׁ עֵדֶ֨יךָ׀ נֶגְדִּ֗י וְתֶ֣רֶב כַּֽ֭עַשְׂךָ עִמָּדִ֑י חֲלִיפֹ֖ות וְצָבָ֣א עִמִּֽי׃
18 וְלָ֣מָּה מֵ֭רֶחֶם הֹצֵאתָ֑נִי אֶ֝גְוַ֗ע וְעַ֣יִן לֹא־תִרְאֵֽנִי׃
19 כַּאֲשֶׁ֣ר לֹא־הָיִ֣יתִי אֶהְיֶ֑ה מִ֝בֶּ֗טֶן לַקֶּ֥בֶר אוּבָֽל׃
20 הֲלֹא־מְעַ֣ט יָמַ֣י יַחֲדָ֑ל* יְשִׁ֥ית* מִ֝מֶּ֗נִּי וְאַבְלִ֥יגָה מְּעָֽט׃
21 בְּטֶ֣רֶם אֵ֭לֵךְ וְלֹ֣א אָשׁ֑וּב אֶל־אֶ֖רֶץ חֹ֣שֶׁךְ וְצַלְמָֽוֶת׃
22 אֶ֤רֶץ עֵיפָ֨תָה׀ כְּמֹ֥ו אֹ֗פֶל צַ֭לְמָוֶת וְלֹ֥א סְדָרִ֗ים וַתֹּ֥פַע כְּמוֹ־אֹֽפֶל׃
LXX
1 κάμνων τῇ ψυχῇ μου, στένων ἐπαφήσω ἐπʼ αὐτὸν τὰ ῥήματά μου· λαλήσω πικρίᾳ ψυχῆς μου συνεχόμενος †
† 2 καὶ ἐρῶ πρὸς κύριον Μή με ἀσεβεῖν δίδασκε· καὶ διὰ τί με οὕτως ἔκρινας; †
† 3 ἦ καλόν σοι, ἐὰν ἀδικήσω, ὅτι ἀπείπω ἔργα χειρῶν σου, βουλῇ δὲ ἀσεβῶν προσέσχες; †
† 4 ἦ ὥσπερ βροτὸς ὁρᾷ καθορᾷς†
† ※ ἢ καθὼς ὁρᾷ ἄνθρωπος βλέψῃ;⸔
† 5 ἦ ὁ βίος σου ἀνθρώπινός ἐστιν ἢ τὰ ἔτη σου ἀνδρός; †
† 6 ὅτι ἀνεζήτησας τὴν ἀνομίαν μου καὶ τὰς ἁμαρτίας μου ἐξιχνίασας.
7 οἶδας γὰρ ὅτι οὐκ ἠσέβησα· ἀλλὰ τίς ἐστιν ὁ ἐκ τῶν χειρῶν σου ἐξαιρούμενος; †
† 8 αἱ χεῖρές σου ἔπλασάν με καὶ ἐποίησάν με, μετὰ ταῦτα μεταβαλών με ἔπαισας. †
† 9 μνήσθητι ὅτι πηλόν με ἔπλασας, εἰς δὲ γῆν με πάλιν ἀποστρέφεις. †
† 10 ἦ οὐχ ὥσπερ γάλα με ἤμελξας, ἐτύρωσας δέ με ἴσα τυρῷ; †
† 11 δέρμα καὶ κρέας με ἐνέδυσας, ὀστέοις δὲ καὶ νεύροις με ἐνεῖρας. †
† 12 ζωὴν δὲ καὶ ἔλεος ἔθου παρʼ ἐμοί, ἡ δὲ ἐπισκοπή σου ἐφύλαξέν μου τὸ πνεῦμα. †
† 13 ταῦτα ἔχων ἐν σεαυτῷ οἶδα ὅτι πάντα δύνασαι, ἀδυνατεῖ δέ σοι οὐθέν. †
† 14 ἐάν τε γὰρ ἁμάρτω, φυλάσσεις με, ἀπὸ δὲ ἀνομίας οὐκ ἀθῷόν με πεποίηκας. †
† 15 ἐάν τε γὰρ ἀσεβὴς ὦ, οἴμμοι· ἐάν τε ὦ δίκαιος, οὐ δύναμαι ἀνακύψαι, πλήρης γὰρ ἀτιμίας εἰμί. †
† 16 ἀγρεύομαι γὰρ ὥσπερ λέων εἰς σφαγήν, πάλιν δὲ μεταβαλὼν δεινῶς με ὀλέκεις †
† 17 ἐπανακαινίζων ἐπʼ ἐμὲ τὴν ἔτασίν μου· ὀργῇ δὲ μεγάλῃ μοι ἐχρήσω, ἐπήγαγες δὲ ἐπʼ ἐμὲ πειρατήρια. †
† 18 ἵνα τί οὖν ἐκ κοιλίας με ἐξήγαγες, καὶ οὐκ ἀπέθανον, ὀφθαλμὸς δέ με οὐκ εἶδεν,
19 καὶ ὥσπερ οὐκ ὢν ἐγενόμην; διὰ τί γὰρ ἐκ γαστρὸς εἰς μνῆμα οὐκ ἀπηλλάγην; †
† 20 ἦ οὐκ ὀλίγος ἐστὶν ὁ χρόνος τοῦ βίου μου; ἔασόν με ἀναπαύσασθαι μικρὸν †
† 21 πρὸ τοῦ με πορευθῆναι ὅθεν οὐκ ἀναστρέψω, εἰς γῆν σκοτεινὴν καὶ γνοφεράν, †
† 22 εἰς γῆν σκότους αἰωνίου, οὗ οὐκ ἔστιν φέγγος οὐδὲ ὁρᾶν ζωὴν βροτῶν.
BIBLICA THEOLOGIA 
Vélemény, hozzászólás?