Jób 11: ALÁZKODJ MEG SÜRGŐSEN

Halász Zsolt

1 Megszólalt a naamái Cófár, és ezt mondta: 2 Nem kell-e felelnünk e sok beszédre? A bőbeszédűnek legyen igaza? 3 Elnémíthatja-e fecsegésed az embereket? Gúnyolódsz, és nincs, aki megszégyenítsen? 4 Ezt mondtad: „Tanításom helyes, és ha megvizsgálsz, tisztának találsz!” 5 Bárcsak maga Isten szólalna meg, és nyitná meg ajkait veled szemben! 6 Kijelentené neked a bölcsesség titkait, amelyek az értelem számára felfoghatatlanok. Akkor megtudnád, hogy Isten elnézi bűneid egy részét.

7 Beleláthatsz talán az Isten titkaiba? Felérhetsz-e te a Mindenható tökéletességéhez? 8 Magasabb az az égnél – mit kezdesz vele? Mélyebb a holtak hazájánál – mit is tudhatsz róla? 9 Terjedelme hosszabb a földnél és szélesebb a tengernél.

10 Ha valakit nyomon követ, elfog, és a bírák elé állít, ugyan ki akadályozhatja meg? 11 Hiszen ismeri a hitvány embereket, látja az álnokságot, pedig nem is figyel oda. 12 Az üresfejű ember is válhat értelmessé, a vadszamár csikója is születhet emberré.

13 Ha hozzá fordítod szívedet, és felé terjeszted kezedet, 14 ha álnokság tapad kezedhez, távolítsd el, ne engedd, hogy sátradban csalárdság lakozzék! 15 Akkor szégyen nélkül emelheted föl arcodat, erős leszel, és nem kell félned. 16 Elfelejted a nyomorúságot, úgy gondolsz rá, mint levonult vizekre. 17 Fényesebb lesz életed a déli verőfénynél, a sötétség is olyan lesz, mintha reggel volna. 18 Bizakodás tölt el, mert lesz reménységed, körülnézel, és nyugodtan lefekszel. 19 Ha leheveredsz, senki sem riaszt föl, sőt sokan hízelegnek neked. 20 De a bűnösök szemei elsorvadnak, menedékük elvész; reménységük csak az, hogy majd kilehelik lelküket.

1-20. Cófár Jób barátai közül a harmadik megszólaló, és a legkevésbé udvarias is. Tele haraggal mondja, hogy Jób nagyobb büntetést érdemelne és nem kevesebbet. Cófár ugyanazon az állásponton van, mint Elifáz (4-5. fej.) és Bildád (8. fej.), vagyis Jób azért szenved, mert bűnös, de Cófár beszéde messze a legarrogánsabb. Cófár az a fajta ember, akinek mindenre van válasza; teljes mértékben érzéketlen Jób egyedi helyzetéveé kapcsolatban. Lényegében nem is vált szót Jóbbal, és azt feltételezi, hogy az előbbi két beszélő helytelenül válaszolt Jóbnak. Tulajdonképpen Cófár azt vitatja, hogy Isten a Jób bűne nagyságának megfelelő mértékű büntetést rótta ki.

5-6. Ha Isten szólna, akkor felfedné a “bölcsesség” másik felét: Jób bűnei olyan számosak, hogy már Isten sem képes emlékezni azokra.

7-9. Cófár szkeptikusan azzal vádolja Jóbot, hogy azt feltételezi, megértheti a “határtalan” Istent. Teológiai értelemben Cófár helyes dolgot mond, de Jóbnak – aki be van zárva a saját világába Istennel és az ő leírhatatlan szenvedésével, és akinek nincs lehetősége, hogy ezt elmagyarázza – gyakorlatilag meg kell kísérelnie felfedezni egy olyan világnak a határait, ahol az igazság és Isten találkoznak, amennyiben létezik ilyen átfedés.

11. A Jóbra, mint hitványra való hivatkozással Cófár Jóbot hibáztatja, hogy rejtegeti a titkos bűnöket és hibákat. Bár Cófár feltételezése hibás, de helyesen fejti ki azt, hogy Isten ismer és tud mindenől. Gyakran kísért minket az a gondolat, : “Soha senki sem fogja megtudni!” Lehet, hogy elrejthetünk bizonyos bűnöket mások elől, de semmit sem tehetünk az ellen, hogy Isten mindenről tud. Mert a legbelső gondolataink és legtitkosabb tetteink is ismertek Isten előtt, és természetesen jegyzi a bűneinket. Jób pontosan ugyanúgy gondolja ezt, mint Cófár, de ez nem alkalmazható az ő jelenlegi helyzetére.

12. Ez valószínűleg egy szólás vagy példabeszéd, amelynek viszont nehezen megfejthető az értelme. Amennyiben ez Jóbra mutat, akkor ez maró gúny, ami viszont nem meglepő Cófár szájából.

BHS – hangzó

1  וַ֭יַּעַן צֹפַ֥ר הַֽנַּעֲמָתִ֗י וַיֹּאמַֽר׃
2  הֲרֹ֣ב דְּ֭בָרִים לֹ֣א יֵעָנֶ֑ה וְאִם־אִ֖ישׁ שְׂפָתַ֣יִם יִצְדָּֽק׃
3  בַּ֭דֶּיךָ מְתִ֣ים יַחֲרִ֑ישׁו וַ֝תִּלְעַ֗ג וְאֵ֣ין מַכְלִֽם׃
4  וַ֭תֹּאמֶר זַ֣ךְ לִקְחִ֑י וּ֝בַ֗ר הָיִ֥יתִי בְעֵינֶֽיךָ׃
5  וְֽאוּלָ֗ם מִֽי־יִתֵּ֣ן אֱלֹ֣והַּ דַּבֵּ֑ר וְיִפְתַּ֖ח שְׂפָתָ֣יו עִמָּֽךְ׃
6  וְיַגֶּד־לְךָ֨׀ תַּֽעֲלֻמֹ֣ות חָכְמָה֮ כִּֽי־כִפְלַ֪יִם לְֽת֫וּשִׁיָּ֥ה וְדַ֡ע כִּֽי־יַשֶּׁ֥ה לְךָ֥ אֱ֝לֹ֗והַ מֵעֲוֹנֶֽךָ׃
7  הַחֵ֣קֶר אֱלֹ֣והַ תִּמְצָ֑א אִ֤ם עַד־תַּכְלִ֖ית שַׁדַּ֣י תִּמְצָֽא׃
8  גָּבְהֵ֣י שָׁ֭מַיִם מַה־תִּפְעָ֑ל עֲמֻקָּ֥ה מִ֝שְּׁאֹ֗ול מַה־תֵּדָֽע׃
9  אֲרֻכָּ֣ה מֵאֶ֣רֶץ מִדָּ֑הּ וּ֝רְחָבָ֗ה מִנִּי־יָֽם׃
10  אִם־יַחֲלֹ֥ף וְיַסְגִּ֑יר וְ֝יַקְהִ֗יל וּמִ֣י יְשִׁיבֶֽנּוּ׃
11  כִּי־ה֭וּא יָדַ֣ע מְתֵי־שָׁ֑וְא וַיַּרְא־אָ֝֗וֶן וְלֹ֣א יִתְבּוֹנָֽן׃
12  וְאִ֣ישׁ נָ֭בוּב יִלָּבֵ֑ב וְעַ֥יִר פֶּ֝֗רֶא אָדָ֥ם יִוָּלֵֽד׃
13  אִם־אַ֭תָּ֗ה הֲכִינֹ֣ותָ לִבֶּ֑ךָ וּפָרַשְׂתָּ֖ אֵלָ֣יו כַּפֶּֽךָ׃
14  אִם־אָ֣וֶן בְּ֭יָדְךָ הַרְחִיקֵ֑הוּ וְאַל־תַּשְׁכֵּ֖ן בְּאֹהָלֶ֣יךָ עַוְלָֽה׃
15  כִּי־אָ֤ז׀ תִּשָּׂ֣א פָנֶ֣יךָ מִמּ֑וּם וְהָיִ֥יתָ מֻ֝צָ֗ק וְלֹ֣א תִירָֽא׃
16  כִּי־אַ֭תָּה עָמָ֣ל תִּשְׁכָּ֑ח כְּמַ֖יִם עָבְר֣וּ תִזְכֹּֽר׃
17  וּֽ֭מִצָּהֳרַיִם יָק֣וּם חָ֑לֶד תָּ֝עֻ֗פָה כַּבֹּ֥קֶר תִּהְיֶֽה׃
18  וּֽ֭בָטַחְתָּ כִּי־יֵ֣שׁ תִּקְוָ֑ה וְ֝חָפַרְתָּ֗ לָבֶ֥טַח תִּשְׁכָּֽב׃
19  וְֽ֭רָבַצְתָּ וְאֵ֣ין מַחֲרִ֑יד וְחִלּ֖וּ פָנֶ֣יךָ רַבִּֽים׃
20  וְעֵינֵ֥י רְשָׁעִ֗ים תִּ֫כְלֶ֥ינָה וּ֭מָנוֹס אָבַ֣ד מִנְהֶ֑ם וְ֝תִקְוָתָ֗ם מַֽפַּח־נָֽפֶשׁ׃

LXX

1 Ὑπολαβὼν δὲ Σωφαρ ὁ Μιναῖος λέγει
2 Ὁ τὰ πολλὰ λέγων καὶ ἀντακούσεται· ἢ καὶ ὁ εὔλαλος οἴεται εἶναι δίκαιος; εὐλογημένος γεννητὸς γυναικὸς ὀλιγόβιος. †
†              3 μὴ πολὺς ἐν ῥήμασιν γίνου, οὐ γάρ ἐστιν ὁ ἀντικρινόμενός σοι.
4 μὴ γὰρ λέγε ὅτι Καθαρός εἰμι τοῖς ἔργοις καὶ ἄμεμπτος ἐναντίον αὐτοῦ.
5 ἀλλὰ πῶς ἂν ὁ κύριος λαλήσαι πρὸς σέ; †
†              ※ καὶ ἀνοίξει χείλη αὐτοῦ μετὰ σοῦ.⸔
†              6 εἶτα ἀναγγελεῖ σοι δύναμιν σοφίας, ὅτι διπλοῦς ἔσται τῶν κατὰ σέ· καὶ τότε γνώσῃ ὅτι ἄξιά σοι ἀπέβη ἀπὸ κυρίου ὧν ἡμάρτηκας. †
†              7 ἦ ἴχνος κυρίου εὑρήσεις ἢ εἰς τὰ ἔσχατα ἀφίκου, ἃ ἐποίησεν ὁ παντοκράτωρ; †
†              8 ὑψηλὸς ὁ οὐρανός, καὶ τί ποιήσεις; βαθύτερα δὲ τῶν ἐν ᾅδου τί οἶδας; †
†              9 ἢ μακρότερα μέτρου γῆς ἢ εὔρους θαλάσσης; †
†              10 ἐὰν δὲ καταστρέψῃ τὰ πάντα, τίς ἐρεῖ αὐτῷ Τί ἐποίησας;
11 αὐτὸς γὰρ οἶδεν ἔργα ἀνόμων, ἰδὼν δὲ ἄτοπα οὐ παρόψεται. †
†              12 ἄνθρωπος δὲ ἄλλως νήχεται λόγοις, βροτὸς δὲ γεννητὸς γυναικὸς ἴσα ὄνῳ ἐρημίτῃ. †
†              13 εἰ γὰρ σὺ καθαρὰν ἔθου τὴν καρδίαν σου, ὑπτιάζεις δὲ χεῖρας πρὸς αὐτόν, †
†              14 εἰ ἄνομόν τί ἐστιν ἐν χερσίν σου, πόρρω ποίησον αὐτὸ ἀπὸ σοῦ, ἀδικία δὲ ἐν διαίτῃ σου μὴ αὐλισθήτω. †
†              15 οὕτως γὰρ ἀναλάμψει σου τὸ πρόσωπον ὥσπερ ὕδωρ καθαρόν, ἐκδύσῃ δὲ ῥύπον καὶ οὐ μὴ φοβηθῇς· †
†              16 καὶ τὸν κόπον ἐπιλήσῃ ὥσπερ κῦμα παρελθὸν καὶ οὐ πτοηθήσῃ· †
†              17 ἡ δὲ εὐχή σου ὥσπερ ἑωσφόρος, ἐκ δὲ μεσημβρίας ἀνατελεῖ σοι ζωή· †
†              18 πεποιθώς τε ἔσῃ ὅτι ἔστιν σοι ἐλπίς, ἐκ δὲ μερίμνης καὶ φροντίδος ἀναφανεῖταί σοι εἰρήνη.
19 ἡσυχάσεις γάρ, καὶ οὐκ ἔσται ὁ πολεμῶν σε· μεταβαλόμενοι δὲ πολλοί σου δεηθήσονται. †
†              20 σωτηρία δὲ αὐτοὺς ἀπολείψει· ἡ γὰρ ἐλπὶς αὐτῶν ἀπώλεια, ὀφθαλμοὶ δὲ ἀσεβῶν τακήσονται. †