1Tim 2

1 Arra kérlek mindenekelőtt, hogy tartsatok könyörgéseket, imádságokat, esedezéseket és hálaadásokat minden emberért, 2 a királyokért és minden feljebbvalóért, hogy nyugodt és csendes életet élhessünk teljes istenfélelemben és tisztességben. 3 Ez jó és kedves a mi üdvözítő Istenünk színe előtt, 4 aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére. 5 Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus, 6 aki váltságul adta önmagát mindenkiért, tanúbizonyságul a maga idejében. 7 Azért rendeltettem hírnökül és apostolul – igazat mondok, nem hazudok –, hogy a hitre és az igazságra tanítsam a népeket.

8 Azt akarom tehát, hogy a férfiak mindenütt bűntől tiszta kezeket felemelve imádkozzanak harag és kételkedés nélkül. 9 Ugyanígy az asszonyok is tisztességes öltözetben, szemérmesen és mértékletesen ékesítsék magukat, ne hajfonatokkal és arannyal, gyöngyökkel vagy drága ruhával, 10 hanem azzal, ami azokhoz az asszonyokhoz illik, akik istenfélőnek vallják magukat: jó cselekedetekkel. 11 Az asszony csendben tanuljon, teljes alázatossággal. 12 A tanítást azonban az asszonynak nem engedem meg, sem azt, hogy a férfin uralkodjék, hanem legyen csendben. 13 Mert Ádám teremtetett először, Éva csak azután, 14 és nem Ádámot vezette tévútra a kísértő, hanem az asszonyt, és ő esett bűnbe. 15 Mégis megtartatik a gyermekszüléskor, ha megmarad józanul a hitben, a szeretetben és a szent életben.

(1-4) Bár Isten mindenható és mindentudó, minket választott ki, hogy megváltoztassuk a világot imádságaink által. Hogy ez miként működik, az csoda és titok a mi számunkra, mert korlátozott a megértésünk, de akkor is valóság. Pál az imádságról mindenkinek szóló tanítását arra a meggyőződésére alapozza, hogy Isten üdvösségre szóló meghívása mindenkire egyformán kiterjed. A minden emberért kifejezés az evangélium természetét ragadja meg. A világ, amit Isten szeret, minden embert magába foglal (Jn 3,16). Egyénekként szeret bennünket, akiket bensőségesen ismer (Zsolt 139,13-18). Pál arra biztat bennünket, hogy minden egyes emberért imádkozzunk. A komolyan vett imádságainknak hatalmas eredménye lesz (Jak 5,16).

(5-6) Némelyek azt gondolják, hogy gyakorlatilag sokféle út vezet Istenhez, és mindenkinek meg kell választania saját útját. Lehet, hogy egy sziklahasadék egyik oldalán állunk mindannyian és azon vitatkozunk, hogy milyen sok hidat lehet építeni a mélység fölé, de ha mi arra rendeltettünk, hogy át is jussunk, akkor viszont csak egyetlen híd mellett kötelezhetjük el magunkat. Akik azt feltételezik, hogy sok híd létezik Istenhez, általában a következő kategóriák valamelyikébe sorolhatók:

1. Igazából egyetlen híddal kapcsolatban sem kötelezték el magukat. Meglepődnek, hogy a sokirányú megoldással kapcsolatos hitük nem teszi lehetővé számukra azt, hogy valamelyiket kiválasszák.
2. A sokféle úton eljutni Istenhez hitük elrejti azt az igazából titkolt meggyőződésüket, hogy valójában nem lényeges, hogy megtalálják-e Istent.
3. Az a meggyőződésük, hogy a sok út vezet Istenhez jellegű érvelés biztosítja a helyes irányt és nem tévednek el. Ha csak egyetlen út van, akkor az általában elfogadott hitük valószínűleg magába foglalja azt is.
4. Úgy döntöttek, hogy a sok úton Istenhez hite kevesebb erőbefektetést igényel annál a borzalomnál, mint ha elkezdenék megvizsgálni a sok vallási rendszer kijelentéseit.

A tény viszont tény marad: mi emberek el vagyunk választva Istentől a bűneink által és szükségünk van egy Megváltóra – egy útra a bűn elnyelni vágyó mélysége felett, vissza Istenhez. Az egész univerzumban csak egyetlen személy a mi közbenjárónk, aki köztünk és Isten között állhat, és csak ő kapcsolhat össze bennünket újra – Jézus, aki egyaránt ember és Isten. Jézus áldozata és feltámadása új életet hozott minden ember számára. Engedted-e már számára, hogy áthidalja az Isten és közted tátongó szakadékot?

(8) Amellett, hogy Isten bosszantja, a harag és vitatkozás megnehezíti az imádkozást. Ez az, amiért Jézus azt mondta, hogy ha kell szakítsuk meg imádságunkat, hogy megbéküljünk másokkal (Mt 5,23-24). Isten azt akarja, hogy neki engedelmeskedjünk azonnal és teljes mértékben.

(9-10) Az nem Szentírás ellenes, ha egy asszony szeretne előnyösen kinézni (nem csábítóan, szemrevalóan). Milyen mértékben szabad egy nőnek manapság ezt az páli iránymutatást figyelembe vennie a hajviselete, ékszerek viselése, drága ruhák terén? Pál nem tiltotta meg ezeket a dolgokat; ő egyszerűen csak azt mondta, hogy egy nő vagy asszony ne akarja ezek viselése által magára vonni a figyelmet. Ez világi szemlélet: ha nincs semmilyen belbecs, akkor segít a drága külcsín. Szerénység és visszafogottság jelenti itt a követendő irányt. Minden nőnek jó, ha emlékszik rá, hogy a szépség belül kezdődik. A kedves, szerény és visszafogott jellem olyan fényt kölcsönöz az arcnak, amit nem lehet még a legjobb kozmetikával sem utánozni. A gondosan ápolt és helyesen díszített külső művi és hideg, ha a belső szépség nincs jelen. Az asszonyokra és férfiakra egyaránt érvényes, hogy mind a viselkedésnek, mind a ruházatnak a Jézus Krisztus irányában kifejezett alázatot és tiszteletet kell kifejeznie.

(9-15) Sokan úgy látják, hogy ez a szigorú nemi megkülönböztetés ellentmond a Gal 3,28-nak, ahol is a nemi megkülönböztetés le lett építve, illetve a Róm 16,1-7-nek, ahol Pál állítólag »vezetői« pozícióban lévő nőkről ír. Ennél fogva a vallási feminizmust hirdetők az 1Kor 14,33b-36-ban lévő páli rendelkezést valamilyen »nem páli betoldás«-ként akarják feltüntetni. Az történetileg valóban elfogadható, hogy az első századi zsidó kultúrában a nőknek, asszonyoknak tiltott volt a zsinagógai tanítás, illetve hogy az 1Kor 11,5-ban maga Pál is elismeri, hogy nők az istentiszteleten nyilvánosan imádkoztak és prófétáltak. Pálnak a női gyülekezeti szolgálattal kapcsolatos tanításával kapcsolatban alapvető fontosságú figyelembe venni a páli levelek sorrendjét is, mely szempontból fontos a megállapítás: a Timóteusnak írt első levél a Pál apostol által írt utolsó levelek egyike. Ez azt jelenti, hogy az előzőekben írt levelekben megjelenő »genderizmus«-sal a hosszú évek, évtizedek gyülekezeti tapasztalatából leszűrt gyakorlati teológia kikristályosodása jelenik meg az 1Tim 2,12-ben: διδάσκειν δὲ γυναικὶ οὐκ ἐπιτρέπω οὐδὲ αὐθεντεῖν ἀνδρός, ἀλλʼ εἶναι ἐν ἡσυχίᾳ = viszont az asszonynak sem a tanítást nem engedem meg, sem azt, hogy a férfi felett dominanciát gyakoroljon, hanem maradjon nyugton.
Ehhez hozzá vehetjük még azt a nyelvi jellegzetességet, hogy a gör. γυνή szó nemcsak általában asszonyt, hanem feleséget is jelent, akkor azt a következtetést is levonhatjuk, hogy ez szólhatott akár magának Timóteusnak a feleségével kapcsolatban is, bár nincs arra vonatkozó adatunk, hogy Timóteus közben megnősült volna. Ha nem Timóteust és feleségét célozza a kijelentés, akkor jelentheti azt, hogy a gyülekezetben tanító férjet nem ítélheti meg, írhatja felül a felesége vélekedése, »tanítása«, illetve ha valaki tanít a gyülekezetben, a felesége nem taníthat.

Halász Zsolt