A Mt 15,10-20 értelmezése

Sokan olvassák a Bibliában ezt a szakaszt, perikópát, de leggyakrabban egy fajta “alázatból vagy “istenfélelemből” fakadóan nem merik helyesen értelmezni ezt az igeszakaszt a saját életükre való alkalmazás során. A leggyakoribb téves alkalmazás az, hogy nekem vigyáznom kell, hogy mit mondok ki, mert az másokat megmérgezhet. Ez adott esetben igaz is lehet attól függően, hogy ki értelmezi ekként magára. Hogy a fenti két fogalmat miért is tettem idézőjelbe, azt később fogam megmagyarázni.

Ez az evangéliumi szakasz Jézus tanításának kiemelkedően fontos eleme, és nemcsak azért, mert egy nagyon plasztikus hasonlattal erősíti meg Jézus a mondanivalóját, hanem mert egy lényeges jelenségre mutat rá: a hamis tanítók jelenlétére. A tulajdonképpeni perikópa (bibliai elbeszélés, történet) a Mt 15,1-gyel kezdődik; a kiemelt 10-20 szakaszban Jézus a farizeusokkal és írástudókkal (tórai jogászokkal) szembeni hozzáállását magyarázza tanítványainak, ill. igyekszik ezt a hozzáállását átadni nekik. Emiatt tulajdonképpen a Mt 15,1-20 magyarázatát kell elvégeznünk:

1 Akkor farizeusok és írástudók mentek Jeruzsálemből Jézushoz, és ezt mondták: 2 Miért szegik meg tanítványaid a vének hagyományát? Amikor ugyanis étkeznek, nem mossák meg a kezüket. 3 Ő így válaszolt nekik: És ti miért szegitek meg Isten parancsolatát a ti hagyományotokért? 4 Mert Isten ezt mondta: „Tiszteld apádat és anyádat”, és ezt: „Aki gyalázza apját vagy anyját, halállal bűnhődjék.” 5 Ti pedig azt tanítjátok, hogy aki ezt mondja apjának vagy anyjának: Áldozati ajándék az, amivel kötelességem volna téged megsegíteni – 6 annak nem kell tisztelnie az apját. Így tettétek érvénytelenné Isten igéjét a ti hagyományotokért. 7 Képmutatók, helyesen prófétált rólatok Ézsaiás: 8 „Ez a nép ajkával tisztel engem, szíve azonban távol van tőlem. 9 Pedig hiába tisztelnek engem, ha tanításként emberi parancsolatokat tanítanak.”

(1) A legtöbb farizeus és írástudó Jeruzsálemben tartózkodott. Ez a bevezető burkoltan azt akarja kifejezni, hogy Jézus szerint semelyik másik társadalmi csoportban nem olyan nagy az istenkáromlók száma, mint éppen abban a csoportban, amelynek az lenne a feladata, hogy példaszerűen és modellt adva betartsa (nem pedig betartassa) a törvényt.

(2) A farizeusok többek között arról voltak híresek, hogy korábban létrehozott, de Biblián kívüli hagyományokat követnek (ld. Josephus Flavius: A zsidók története, 13.297). Az evés előtti kézmosás a rituális tisztaság fenntartása érdekében valószínűleg a fogságban, aztán pedig a diaszpórában élő zsidóság szokása volt. A farizeusok ezen szokás tekintetében különösen aprólékos pedantériával jártak el. Ezt a hagyományt elődeiktől kapták, vagy véneik hagyták jóvá, akik a gyülekezet elöljárói voltak.

(3) Jézus a farizeusok és írástudók Isten parancsolatait megrontó (= korrumpáló) és a kegyességet, lelkiséget tettető gonosz merészségét rója meg, amellyel bitorolják a törvényalkotás tekintélyét.

(4) Általában minden zsidó ember egyetértett az apa és az anya tiszteletével (Ex 21,17; Lev 20,9). Sok zsidó tanító a szülők tiszteletét a törvény legfontosabb tanításának tartotta, és erősen dolgoztak ennek a parancsnak a minél tökéletesebb betartásán. A tisztelet alatt minden olyan kötelesség és feladat értendő, amit a gyerekeknek szüleik felé meg kell tenniük. Jézus azonban kiemeli, hogy a hagyományok közül némelyik azt a célt szolgálja, hogy a parancsolatokat kiforgassák, teljesítésüket megkerülhessék. Jézushoz hasonlóan a farizeusok a törvény bizonyos aspektusait felfüggeszthették, hogy biztosítsák a törvény szellemének és szándékának érvényesülését. Az egyéni gyakorlat azonban nem mindig találkozott csoportjuk legmagasabb ideáljaival.

(5-6) Az emberek tehettek esküket Isten előtt, adományozhattak vagyontárgyakat a templomnak. Egy bizonyos vagyontárgynak az ilyen jellegű odaszánása, megszentelése megakadályozott másokat abban, hogy használja azt a bizonyos vagyontárgyat. Még a szent földön kívül is némely tanító esküket, fogadalmakat alkalmazott arra, hogy megakadályozza bizonyos vagyontárgyai esetében, hogy a rokonai használhassák azt. Bár sok tanító egyetértett volna Jézussal abban, hogy az ilyen módon viselkedő személyek visszaélnek a rendszerrel, de meg sem próbálták volna az eskü vagy fogadalom semmissé tételét, vagy a rendszert megkérdőjelezését.

(7) Ugyanazok a személyek viszont képmutatással és álszent babonasággal lesznek megvádolva, mert Isten valódi uralmát külsődleges dolgok meglétéhez kötik, és így csak egy látszatot tartanak fenn.

(8-9) Az Ézs 29,13 azoknak az embereknek szól, akik hagyományaikat nagyobbra értékelték, mint az Ézsaiáson keresztül kapott isteni üzenetet.

10 Ekkor odahívta a sokaságot, és így szólt hozzájuk: Halljátok és értsétek meg! 11 Nem az teszi tisztátalanná az embert, ami bemegy a száján, hanem ami kijön a szájából, az teszi tisztátalanná az embert. 12 Tanítványai ekkor hozzá lépve megkérdezték tőle: Tudod-e, hogy a farizeusok megbotránkoztak, amikor meghallották ezt a beszédet? 13 Ő pedig így válaszolt: Minden növényt, amelyet nem az én mennyei Atyám ültetett, ki fognak gyomlálni. 14 Hagyjátok őket, világtalanok vak vezetői ők! Ha pedig vak vezet világtalant, mind a ketten gödörbe esnek. 15 Péter ekkor ezt kérte: Magyarázd meg nekünk az előbbi példázatot! 16 Ő pedig így szólt: Még mindig értetlenek vagytok? 17 Nem gondoltok arra, hogy minden, ami bemegy a szájon, a gyomorba jut, és az árnyékszékbe kerül? 18 Ami azonban kijön a szájból, az a szívből származik, és az teszi tisztátalanná az embert. 19 Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanúskodások és istenkáromlások. 20 Ezek teszik tisztátalanná az embert. De az, hogy mosatlan kézzel eszik, nem teszi tisztátalanná az embert.

(10-11) Néhány rabbi egyet is értett ezzel az elvvel, de csak magában gondolta így azért, hogy nehogy a többi rabbi bántalmazza, kirekessze. Krisztus azt tanítja nekünk, hogy a minket megtévesztő és becsapó hamis tanítók képmutatását többé nem szabad eltűrnünk – még kisebb dolgokban sem -, és nincs okunk arra, hogy elvakítson bennünket a szervezeti pozíciójuk vagy üres tekintélyük. Másként szólva az ilyen emberek megmérgeznek, tönkretesznek bennünket.

(12) A farizeusok megsértődtek. A tiszteletre méltó emberek megsértése (pl. a farizeusoké) sok hatalmas társadalmi és politikai ellenséget szerezhet az illetőnek. A legtöbb farizeus csak kisebb politikai hatalommal rendelkezett, de voltak a nép között nagyobb befolyással bírók is (különösen Jeruzsálem környékén).

(13) ki fognak gyomlálni – Jézus gyakran használ Isten népének a felépítésére vagy éppen lerombolására vonatkozó bibliai képeket, lásd Zsolt 28,5; Jer 1,10; 11,17; 18,7-8; 24,6; 31,4.28; 42,10; 45,4; vö. Jer 12,2-r Ézs 29,13-mal.

(14) vak vezetők – Aki szó szerint vakok voltak, gyakran kerestek olyan látó személyeket, akik vezethetik őket az járásuk során.

gödör – A gödrök gyakoriságára vonatkozóan lásd a 12,11-et. A gödörbe esés ítéletre vonatkozó metaforájára vonatkozóan lásd pl. Zsolt 7,15; Péld 26,27; Ézs 24,18; Jer 48,43-44; Ez 19,4.

(15) A tanítványok kérhetik tanítójukat a zárt körű magán magyarázatra.

(19) gonosz gondolatok … istenkáromlások – A bűnök listája gyakori az ókori irodalomban. Az itt felsorolt vétkek kétharmada a Tízparancsolat megsértését mutatja be (lásd 19,18, ugyanabban a sorrendben mint itt és az Ex 20,13-16-ban).

Összefoglalásként elmondhatjuk, hogy vannak olyan személyek önigazult pozíciót vesznek fel, mert úgy hiszik magukról, hogy ők minden “vallási”, hitbeli kötelezettségüknek eleget tesznek (ők tehát a kereszténység “humán modelljei”), miközben mások láthatólag meg sem közelíthetik ezt a spirituális nívót. Jézus viszont azt mondja, hogy azok, akik helyes megjelenéssel és külsőségekkel rendelkeznek, még nem szükségszerűen igazak belül. Ha megtesszük a helyes dolgokat, de öntelt és önző gondolkodásmódunk van, Isten megítél bennünket. Ha megbánjuk a bűneinket és Krisztusban megbocsájtást kaptunk, akkor ő elégedett velünk függetlenül attól, hogy mások mit mondanak. De ez csak a bűneinkkel és gonoszságainkkal való leplezetlenül őszinte (azaz nem magyarázom meg, hogy mit miért tettem) szembenézés útján lehetséges. A fent leírtak viszont hatványozottan érvényesek mindenféle lelki-szellemi vezetőre – a kereszténységben különösen is.

A cikk kezdetén a bibliaolvasók egyéni igeértelmezésével kapcsolatban említettem, hogy egy fajta “alázatból vagy “istenfélelemből” fakadóan nem merik helyesen értelmezni ezt az igeszakaszt a saját életükre való alkalmazás során. Sajnos kereszténységünk tekintélyelvű beállítódásából fakadóan sokan nem merik ezt akként értelmezni, ahogy Jézus magyarázta ezt az eseményt. A hívő keresztény számára egyedül Isten, Krisztus, a hitbeli meggyőződés és a Szentírás jelent tekintélyt. Ez azt is jelenti, hogy a gyülekezetben, az egyházban a “magas” pozíció, a korból fakadó tisztelet nem akadályozhatja meg a hívő embert abban, hogy a szószékről, a tanító székéből hallottakat Isten Igéje alapján megítélje (= értékelje, kritikát gyakoroljon felette), mert az a személyes gondolkodására, értékrendjére, attitűdjére, azaz végső soron az életére van kihatással. Erre azért is szüksége van, mert a gyülekezeti tanítók – ahogy régen, úgy ma is – gyakran nem élik át azt a felelősséget, ami a tanítás “privilégiumával” jár: emberek életét, döntéseit befolyásolom. Csak a befolyásolás (manipuláció?) bizsergető érzése járja át az illetőt. A farizeusok és az írástudók életvitele, gondolkodásmódja, hozzáállása, értékrendje legyen figyelmeztető és kötelességtudatot erősítő jel a kereszténységben ma olyannyira elszaporodott, gyülekezeteket nyakra-főre alapítgató és hatalmi pozíciójukat minden erejükkel stabilizálni akaró “pásztorok”, “apostolok”, “tanítók” számára, hogy Isten országában a tanítók számára nem az előjogok az elsők, hanem a rossz, a hallgatóságot kifejezetten mérgező tanításért Istentől jövő ítélet. Lényegesen nagyobb a tanító felelőssége, mint a jogai (ha egyáltalán vannak). A hallgatóságnak igenis joga van  megítélnie az igehirdetésédet és tanításodat! Nem állsz semmiben sem fölöttük! Ne találj ki a saját személyedre vonatkozó ideológiákat, amik csak azt szolgálják, hogy nehogy valaki meg merje kérdőjelezni a személyes tekintélyedet és hatalmadat! Tehát amikor nem teszem meg a hallottak értékelését, akkor az nem alázat, hanem félelem, és nem istenfélelem, hanem gyáva meghunyászkodás.

A Mt 15,1-20 elsősorban – és “többedsorban” is – a tanítóknak és nem a padokban ülő hallgatóságnak szól. Emiatt minden egyes tanító fejében az igehirdetési felkészülésekor forogjon csak ez a mondat: nekem vigyáznom kell, hogy mit mondok ki, mert az másokat megmérgezhet, és ezzel báránybőrbe bújt farkassá válhatok. Tanulj, hogy taníthass! Egyre többet. Az igehirdetés minden egyes percére szánj legalább tíz perc tanulást! Érvelhetsz azzal is, amit Spurgeon mondott, hogy Természetesen sok hibám van, ha benned kevés a szeretet. A szeretet-érv mindig jó revolverezési lehetőség lehet másokkal szemben, de azt felejted el, hogy ha ezzel “lősz” a gyülekezetre, akkor (1) igazából te magad nem szereted a gyülekezeted annyira sem, hogy valóban gondot viselj az életükről, (2) saját magadat sem tartod túl sokra, mert csak a külsőségeket akarod kiaknázni, illetve (3) csak a jelenben megszerezhető hasznokat akarod bezsebelni a gyülekezeteben (pl. nagyrabecsülés, pénz). A “gyülekezeti látás” pedig nem létezik, vagyis amikor egy ember megmondja mindenkinek a tutit, és azt mindenkinek úgy kell látnia. Ez is tévtanítás!

A gyülekezetnek nem a pásztorra, a tanítóra van szüksége,
hanem a Krisztusra!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s