Mk 8,34-9,1: Ekkor magához hívta a sokaságot tanítványaival együtt, és ezt mondta nekik: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem! Mert aki meg akarja menteni az életét, az elveszti azt, aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt. Mit használ ugyanis az embernek, ha az egész világot megnyeri, de élete veszendőbe megy? Mert mit is adhatna az ember váltságdíjul az életéért? Mert ha valaki szégyell engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzedék előtt, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal. Azután így szólt hozzájuk: Bizony mondom nektek, hogy vannak az itt állók között némelyek, akik nem ízlelik meg a halált addig, amíg meg nem látják, hogy az Isten országa eljött hatalommal.
Ez a jézusi logion (= mondás) sokkal érdekesebb, mint amilyennek elsőre tűnik. Az talán mindenki számára világos, hogy Jézus bármit is mondott – és főleg válaszolt például a farizeusok és írástudók provokatív kérdéseire -, mindennek volt gyökere a zsidó szent iratokban, sőt a zsidó és/vagy közel-keleti hagyományban. Példának hozható fel az a mondásrészlete, hogy “nem az egészségeseknek van szüksége orvosra, hanem a betegeknek”. Ennek a logionnak is megvannak a korábbi előfordulásai, variációi az egész közel-keleti bölcsességi irodalomban. Tulajdonképpen ez volt minden esetben az oka annak, hogy a kérdezők nem is tudtak mit válaszolni Jézus feleletére.
A másik nagyon fontos elem a szimbolika és az abból felépülő allegória, amit szintén nagyon kedvel az ókori bölcsességi irodalom (ld. Példabeszédek, Bölcsességek könyve), de igazi nagy el- és kiterjedését (földrajzilag is és irodalmilag is) a Nagy Sándor utáni hellenisztikus kornak köszönhette (ld. Jézus példabeszédei).
A szóban forgó jézusi mondással kapcsolatban az egyik mérvadó szakasz a Mk 8,34-9,1 szövege. Ez a szakasz egy sor éles, átható mondást tartalmaz, amelyek olyan körülmények közötti Jézussal kapcsolatos személyes elkötelezettséget érintik, amelyek bátorságot és odaszánást, elszántságot kívánnak meg. Úgy tűnik, mintha ezek a tradícióból felhozott, vagy címszavaknak az evangélista általi összekapcsolásából származnának. Párhuzamos megfogalmazásokat és szókészletet mutatnak fel. A 34. versben Jézus szájából elhangzó mondattal kapcsolatban az a probléma (?), hogy az nem épül semmiféle ókori zsidó vagy keleti metaforára, mivel a keresztrefeszítés, mint kivégzési mód kizárólag a római birodalom elérkeztével vált ismertté és rettegetté az ókori Keleten. Egyetlen más ókori keleti (Rómát megelőző) birodalomban sem ismerték vagy alkalmazták ezt a kivégzési módot. Szégyenletessége és “gyalázata” pedig abból a birodalom szerte elterjedt jogi és történeti pozíciójából fakadt, hogy az első keresztrefeszítési precedenst akkor teremtették, amikor a Spartacus-lázadás után hatezer lázadó rabszolgát feszítettek fel a Via Appia két oldalán, és évekig láthatóak voltak maradványaik. Emiatt is hangzott az a sokaság és a tanítványok számára kifejezetten élesen, amit Jézus mondott.
Rendben van, de akkor ez most metaforikus, allegorikus, vagy literális értelmezést igényel? Amit Jézus mondott azoknak, akik napról napra mentek utána, vagyis “követték őt”, egy olyan ember képét idézi fel az akkor élő palesztinai zsidó emberben,
- akit már a bíróság elítélt és
- maga viszi már a keresztrefeszítés színhelyére a keresztfát (az – gondolom – mindenkinek egyértelmű, hogy az elítélt nem az egész keresztet vonszolta magával, hanem csak a felső keresztfát vitte a hátán; összehasonlításképpen: egy régebben használatban lévő fából készült vasúti talpfáról beszélünk, ami 50-70 kg-ot is nyomhat), és
- tudatában van annak, hogy erre a keresztfára fel fogják őt rövid időn belül szegezni.
Ebből fakadóan (és sok szakirodalmi kutatás alapján) az a véleményem alakult ki, hogy Jézus ezt kifejezetten szó szerint értelmezendő mondatként adta közre, hogy mindenki úgy értse azt, ahogy ő mondani akarja. Ezt támasztja alá az is, hogy magához hívta a sokaságot tanítványaival együtt, mivel korábban azt mondta a tanítványoknak, hogy a sokasághoz példázatokban beszél – amit a sokaság nem nagyon ért -, de a példázatokat a tanítványoknak belső körben megmagyarázza. Itt viszont Jézusnak láthatóan nem állt szándékában külön magyarázatot adni a tanítványoknak. Ebből következik, hogy ez nem példabeszéd, vagy allegória, vagy metafora, hanem szó szerinti üzenet.
A fentiek alapján tehát nyugodt szívvel vonhatjuk le azt a következtetést, hogy Jézus kifejezetten, nem köntörfalazva azt mondja minden őt követőnek, hogy “ugyanúgy mint engem, az engem követőket is MÁR halálra ítélte a világ (sőt, konkrétan a római birodalom), és aki az én tanítványom és követőm, az minden reggel úgy keljen fel, hogy a mai napon – és minden napon – vihetik őt a keresztrefeszítés helyére. Aki a tanítványomnak vagy követőmnek akarja nevezni magát, az ezt minden nap vállalja fel, legyen ennek tudatában”. Remélem a hívők megbocsájtanak nekem a következő kijelentésemért, de a fentiek fényében ezt jogosnak és megalapozottnak tartom (olyan szellemi-lelki jelenségekre hívom fel a figyelmet, amelyek kétezer éve gyengítik a kereszténységet): a szóban forgó szakaszban elhangzó jézusi mondat olyan értelmezései, miszerint Jézus burkoltan azt mondja, hogy “az emberi természetemet kell naponta kontrollálnom”, “bele kell állnom az elhívásomba”, “minden nap meg kell halnia önmagának” tulajdonképpen mind tompítják azt, amit Jézus mond a keresztényeknek. Bár egy ideje itt Európában most (még) nem élnek a keresztények ilyen körülmények között, de a történelemben bármikor fordulhat a kocka (ne áltassuk magunkat azzal, hogy Isten nem engedné meg – de megengedheti, mert ő szuverén Úr). A nagy kérdés, hogy a keresztények szembe mernek-e nézni mindenféle külön értelmezések nélkül ezzel a krisztusi kijelentéssel?
Jézus kijelentésének történeti kontextusát pedig az adja, hogy valószínűsíthető, hogy Márk evangéliumának első verziója a Nero-féle keresztényüldözés idején, a Kr.u. 60-70 közötti dekád második felében készülhetett el.
BIBLICA THEOLOGIA 