Hit által ajánlott fel Ábel értékesebb áldozatot Istennek, mint Kain, és hit által nyert bizonyságot arról, hogy ő igaz, mert Isten bizonyságot tett áldozati ajándékairól, úgyhogy hite által még holta után is beszél. (Zsid 11,4)
Egy idő múlva Kain áldozatot vitt az Úrnak a föld terméséből. Ábel is vitt elsőszülött bárányaiból, azok kövérjéből. Az Úr rátekintett Ábelre és áldozatára, de Kainra és áldozatára nem tekintett. Kain emiatt nagy haragra gerjedt, és lehorgasztotta a fejét. (Gen 4,3-5)
A Zsid[1] 11,4 azt mondja ki, hogy a Gen[2] 4,4-5a szerint – eleve sejthetően – Ábel áldozata értékesebb volt, mint Káiné. A Gen szövege nem indokolja meg, hogy Istennek miért tetszett jobban az egyik áldozat, mint a másik, illetve a Zsid szerzője sem tartja fontosnak az „értékesebb” jelleg megmagyarázását, mivel ennek a magyarázata valószínűleg a címzettek (a zsidók) között magától értetődően ismert lehetett. A történelem során születtek magyarázati kísérletek Ábel áldozatának értékesebb jellegére vonatkozóan, melyek közül az első természetesen a zsidó magyarázat lehet.
Rabbinikus magyarázat
(1) Az elsőszülöttek mindenből eleve a legértékesebbek. Ezért ez egy a Tórában jóval később megjelenő áldozati előírás (a termés zsengéjének, az állat első fajzásának, az első fiúgyermek megváltásnak) az előzetes megindoklása a nép őstörténetében: „Már ősidők óta így van, tehát ezután is így kell lennie!”
(2) A Tóra nem mondja el, hogy az Úr miért fogadta el Ábel áldozatát, de Káinét nem. Arra következtethetünk, hogy Ábel nagyobb alázattal, igazabb lelkülettel, őszinte odaszánással (az elsőszülöttek kövére kontra a föld termése) szentelte oda az áldozatra valót.
(3) Alternatív értelmezés szerint ez az epizód a pásztorok és a pásztori életmód magasabbra értékelésének a bizonyítéka lehet, pl. a zsidó nemzeti hősök korai életszakaszukban – ld. József, Mózes és Dávid – szintén pásztorok voltak. Ábelhez hasonlóan a későbbiek is – és sok más Isten által választott személy a zsidó Bibliában (Tanach), pl. Izsák, Jákób és Salamon – mindannyian a legfiatalabb testvérnek számítottak.
Káin és Ábel története ilyen módon az Ószövetségben széles körben és gyakran megjelenő témát jelenítenek meg: Isten akarata felülírja az emberi konvenciók, szokások (pl. primogenitúra = elsőszülöttségi jog) közti különbséget. Ebben a szövegben a hangsúly nem azon van, hogy mi az oka JHWH preferenciáinak, hanem azon, hogy Káin végzetes és bűnös módon elutasította azt, hogy megbékéljen ezzel a renddel, hogy ráhangolódjon Isten rendjére (az Isten nem azt nézi, ami a szeme előtt van, hanem, ami a szívben).
Keresztény magyarázat
A Zsid 11 a hit meghatározásáról és a hit példaszerű alakjairól szól. A felsorolás érdekes módon nem Ádámmal, hanem Ábellel kezdődik. (Miért?) A felsorolás folytatása elér Ábrahám hitének a mélyebb tárgyalásáig. Minden egyes például szolgáló személy esetében két hangsúlyt láthatunk
(1) a hiten alapuló tett, cselekedet és
(2) helyes, példaszerű lelki beállítódás, spirituális hozzáállása.
Például a 7. versben Noé hit által (a hitén keresztül) kapott kijelentést kapott olyan dolgokról, amelyeket még nem láthatott, aminek következményeként Istent félve és tisztelve (* lelki beállítódás, hozzáállás *) készítette el a bárkát háza népe megmentésére (* hiten alapuló cselekedet *).
Ábel hite miatt mutatott be Istennek értékesebb áldozatot, mint Káin. A Gen 4,4-ben ennek a leírása nem adja meg nekünk annak a magyarázatát, hogy Ábel áldozata miért tetszett jobban Istennek, mint Káiné, de vannak utalások erre – elsőszülött bárányaiból, azok kövérjéből –, ami azt sugallja, hogy a legeslegjobbat adta abból, amije volt. Káin nem az aratás, a szüret, a betakarítás zsengéjét vitte Istennek, hanem a már betakarított és elraktározott terményekből vitt, nem pedig a zsengét.
Figyeljük meg, hogy a Gen azt írja, hogy az Úr rátekintett Ábelre és áldozatára, míg Káint és áldozatát visszautasította. Káin nem azt tette, ami helyes vagy igaz volt, ami azt fedi fel, hogy ő maga lelki értelemben (hozzáállásában, értékrendjében, szándékában) nem volt igaz ember. Ezzel szemben a Zsid 11,13-14 szerint öccse igaz ember volt. A Zsid szerzője Ábel példáját a 10,37-38 szakaszban található ószövetségi idézethez (Ézs 26,20; Hab 2,3-4) igyekszik visszakötni – az én igaz emberem pedig hitből fog élni, és ha meghátrál, nem gyönyörködik benne a lelkem. Következésképpen őt „megdicséri” Isten, és még ma is „beszél”, pedig már régen halott. A hozzáállása és tettei olyanok voltak, hogy az ő hűségessége folytatódik a hit emberei között. Tehát a Zsid hangsúlyozza a belső attitűdök, értékrend, hozzáállás és a külső tettek, cselekedetek alapvető, lényegi kapcsolatát. Tehát a név az adott személy szellemiségét, lelkületét szimbolizálja, ill. egy adott személyiségtípust Istennel való viszonyában. Az áldozat pedig az adott személyiségtípus beállítódásainak, értékrendjének a látható és tettbeli következményét szimbolizálja. Ha az illető így viszonyul Istenhez, akkor miként viszonyulhat az emberekhez?
[1] Zsidókhoz írt levél
[2] Genesis = Mózes első könyve
BIBLICA THEOLOGIA 
Vélemény, hozzászólás?