A spiritualitás értelmezésének bibliai szempontjai

Az alábbi cikkrészletet a szerző, Dr. Siba Balázs református lelkész-teológus, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának pasztorálteológiai tanára engedélyével adjuk közre. Ez a cikkrészlet a Spirituális útkeresés és református lelkiség lelkészinterjúk fényében c. cikkben jelent meg a Theologiai Szemlében. A kereszténység területén igen sokan, úgyszólván mindenki használja a “lelkiség”, “lelki” főnevet és melléknevet, és a fogalmak alkalmazói igen gyakran pontos értelmezést nem tudnak rájuk adni, ezért hasznosnak láttuk ennek a spiritualitás fogalmával kapcsolatos cikkrészletnek a közreadását. Véleményünk szerint a cikkrészletben szereplő “református” jelzőt teljes nyugalommal lecserélhetjük “keresztény” jelzőre. Köszönjük Dr. Siba Balázsnak, hogy engedélyezte blogunknak a megjelentetést!

A „spiritualitás” szó értelmezése együtt bővült, változott, alakult a keresztyén vallással, s napjainkra nem létezik egységes definíció e fogalom kapcsán. Csaknem annyi definíció létezik a kifejezésre, mint amennyi írás született ebben a tárgyban.[1] Ezért is fontos, hogy a református spiritualitás kérdéseinek tárgyalásakor először a szó bibliai jelentésével foglalkozzunk.

A bibliai spiritualitás az Isten jelenlétéről szól az emberi életben. Isten az, akivel az ember kapcsolatba kerülhet, akivel dialógust folytathat. Isten úgy jelenik meg, mint aki népével vonul, a vele való kapcsolat dinamikus, folyamatosan alakul: „Isten ígéretei elérnek az egyes ember személyes életszférájába, családjába, háztartásába. A legszemélyesebb szükségekben van jelen, úgy mint gyermektelenség, életveszély, hatalmasságok által való fenyegetettség, békétlenség a családon belül. (…) Izrael Istenének munkája hozzákapcsolódik az egyes ember életéhez. Isten ígéretei érvényesek az egyes ember otthonára, munkavégzésére, nappalaira és éjszakáira egyaránt.”^[2] Isten nem függetleníti magát az emberi élet történéseitől, hanem valóságosan jelen van népének szenvedéseiben is. Van, amikor Isten nem szól és hiányzik jelenléte (Jób 23,8-9; Zsolt 30,7; Hab 1,2) és van, amikor kijelenti magát népe számára (Zsolt 42,2; Zsolt 84,7). Van, amikor ez a jelenlét félelmetes, mert az Isten hatalma (Jób 23,15-17) és/vagy bűn miatti haragja jelenik meg benne (Zsolt 51,11). Az emberi élet Isten színe előtt történik és az Istentől való elvetettség egyenlő a halál állapotával (Zsolt 6,4-5; Zsolt 88,3-6; Préd 9,5-6 és 10). Az Újszövetség fényében a spiritualitás Krisztus váltságával és a mi megmentésünkkel kezdődik. Ha Krisztusba kereszteltetünk, akkor meghaltunk a bűnnek és Krisztusban van új életünk (Róm 6,3-11; 2Kor 5,17). Pál teológiájában a pneumatikos (latin fordításban: spiritualis) melléknév minden olyan személy megjelölésére szolgál, amely a Szentlélek, Isten Lelkének vezetése alatt áll; ami a Szentlélektől áthatott valóság, s így magával a Szenttel, az istenivel, a transzcendenssel áll kapcsolatban: “Mert kicsoda tudja az emberek közül az ember dolgait, hanemha az embernek lelke. Azonképpen az Isten dolgait sem ismeri senki, hanemha az Istennek Lelke. Mi pedig nem e világnak lelkét vettük, hanem az Istenből való Lelket, hogy megismerjük azokat, amiket Isten ajándékozott nekünk.” (1Kor. 2,11-12.) A páli értelmezést alapul véve a „spiritualitás” Istennel mint transzcendenssel megélt kapcsolatot és tapasztalatot jelenti. A keresztyén spiritualitás nem emberi próbálkozás eredménye (Gal 2:15-21), hanem az isteni hívásra adott válasz (Jn 3,3-8; ApCsel 2,38-39). A tanítvány engedi Isten Lelke által vezettetni magát. Isten Lelke erőt ad a bizonyságtevő életre, úgy hogy közben kiteljesedhet az élete, önmagára talál, mint Isten gyermeke. Kessler szerint a keresztyén spiritualitás lényegét tekintve az Isten jelenlétének megélése a mindennapokban: „Az egész világon, ahol az emberek – természetükből nem fakadó módon – nem egoisztikusan, hanem önmagukat meghaladva más emberré lesznek, ott Isten munkálkodik az embereken keresztül. Ez a központi üzenete annak, amit az Isten munkálkodása jelenthet az emberi életekben.”^[3] A spiritualitás megéléshez a tanítvány számára az elindulás az Isten kegyelmének a megélése. A tanítványság útja pedig ebben a kegyelem való növekedés (Ef 3,17). Hívás ez a mai tanítványok számára is, hogy egy olyan utat járjunk be, melyet keresztyénként kétezer év során sok millióan bejártak előttünk, amely Krisztus-követés mégis mindig egyedi, s személyre szabott lépéseket jelent.

[1] Singhal, M. – Chatterjee, L.: A person-organization fit-based approach for spirituality at work: development of a conceptual framework, Journal of Human Values, Vol. 12. No. 2., 2006, 161 – 178. 167.

[2] Westermann, C.: Theologie des Alten Testaments in Grundzügen, Göttingen, Vandenhoeck und Ruprecht, 1978. 57.

[3] Kessler, H.: Sucht den Lebenden nicht bei den Toten – Die Auferstehung Jesu in biblischer, fundamentaltheologischer und systematischer Sicht, Düsseldorf: Patmos, 1985, 290.