PÜNKÖSD

Pünkösd közeledtével fontosnak látszik, hogy biblikus leírást adjunk erről az ünnepről. Az alábbiakban ezt olvashatják kedves Olvasóink.

I. Az izráelita  Pünkösd-ünnep

A hetek ünnnepe (Ex 34,22; Deut 16,10; 2Krón 8,13), illetve az aratás vagy a zsengék ünnepe (Ex 23,16; Num 28,26) az év ünnepei közül a második legnagyobb ünnep volt Izráel számára, amit a gabonabetakarítás végén ültek meg. Ez az 50. napra (Lev 23, 15-16), tehát 7 héttel a kovászalan kenyerek ünnepén (peszach) történő zsengeáldozat bemutatásával (Deut 16,9). Ez utóbbi a gabonaaratás kezdetével esett egybe. A 7 hét nevéből vezethető le a “hetek ünnnepe”, az 50 napból pedig a számunkra ismert Pünkösd elnevezés (gör. η πεντηκοστη ημερα, ejtsd: hé pentékoszté hémera = az 50. nap), ami a késői zsidóságban jelenik meg és emiatt csak az Újszövetség említi először ezen a néven.

A hetek ünnepének a napja, amikor minden zsidó férfinak meg kellett jelennie az Úr előtt a templomban (Deut 16,11.16), pihenőnap volt, melyen szent ünnepi összegyülekezés zajlott (Lev 23,21; Num 28,26).

Erre a napra a következő áldozatok voltak előírva:

1. ételáldozat új gabonából (Lev 23,16-17; Num 28,26), ami két darab 2/10-ed éfa finomlisztből készült kalácsszerű kenyérből állt, melyeket az Úrnak zsengeként kellett áldozni. A többi ételáldozathoz képest, melyeknek mindig kovásztalannak kellett lenniük (Lev 2,11), ebben az esetben szokványos, a napi étkezés során fogyasztott kovászos kenyérről van szó, amit a lakóhelyükről kellet hozniuk az áldozatot bemutatóknak;
2. ehhez tartozott még égőáldozatként 2 db bikaborjú, 1 db kos és 7 db egyéves bárány (Num 28,27; úgy tűnik, hogy a Lev 23,28-ban a bikaborjú és a kos darabszáma felcserélődött);
3. 1 db kecskebak bűnért való áldozatul (19. vers; Num 28,30) és 2 db egyéves bárány hála- v. békeáldozatul.

A gyülekezet ezen áldozatain kívül az egyes izráelitáknak önkéntes adományt is hozniuk kellett, mindenkinek aszerint az áldás szerint, amit az Úr nekik adott (Deut 16,10), és az egész családjukkal, rabszolgáikkal, a köztük lakó lévitákkal, jövevényekkel (idegenekkel), az özvegyekkel és árvákkal együtt az Úr előtt örvendezniük kellett (11. vers). Ennek során arról kellett megemlékezniük, hogy ők, ill. elődeik egykor Egyiptomban védelemre és könyörületre szoruló rabszolgák voltak, akiken az Úr könyörült és akiket az Úr szabaddá tett (12. vers).

II. A Szent Lélek kitöltése Pünkösd ünnepén

Az ApCsel 2. fejezete arról tudósít, hogy a Jézus halála, feltámadása és mennybemenetele utáni Pünkösd-ünnep során a Szent Lélek kitöltetett a tanítványokra. A Lélek Pünkösd napján való jövetele pont annyira volt véletlen, mint Jézus húsvéti megfeszítése: ahogy a pünkösdi ünnep az aratás lezárásának a napja volt, úgy a Szent Lélek eljövetele is Jézus üdvművét/-munkáját zárja le. A Szent Lélekben Jézus gyülekezete a felemeltetett Úrral kapcsoltatik össze annak újbóli eljöveteléig.

A Lélek kiárasztása nagy jelek kíséretében történt, a mennyből jövő zúgással és a házat – melyben a tanítványok tartózkodtak – betöltő erős széllel (ApCsel 2,2; a héb. ruach és a gör. pneuma egyaránt rendelkezik a “lélek” és a “szél” értelemmel!). A továbbiakban tűzszerű lángnyelvek jelentek meg, amelyek szétváltak, és (ti. a Lélek, illetve az, ami ezzel a jelenséggel adatott) mindegyikükön megnyugodott (3. vers). A tűz Keresztelő János szavaira emlékeztet: Én vízzel keresztellek titeket, hogy megtérjetek, de aki utánam jön, erősebb nálam, arra sem vagyok méltó, hogy a saruját vigyem. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel titeket (Mt 3,11). A különféle nyelveken való prédikálás (ApCsel 2,4.6.8.11) azt fejezi ki, hogy a Szent Lélek, aki ezt a beszédet Jézus Krisztus üdvmunkájával kapcsolatban adta, azt egyben arról való tanúság-/bizonyságtétellé tette (ti. a Szent Lélek), hogy a nyelv semmilyen korlátját és a népek között többé semmilyen különbséget nem ismer. A Római birodalom legkülönbözőbb területeiről érkező, különböző anyanyelvet beszélő emberek itt az evangélium hallgatásában és elfogadásában kapcsolódnak eggybe (5-11. vers). A Szent Lélek ilyen jellegű kitöltése többé nem ismétlődött meg. Az ApCsel 4,31 eseményének más jellege van, de megerősíti azt, hogy a Lélek Jézus ígérete alapján (Jn 14,16-17) a gyülekezetben “lakik”/”letelepszik”.

Amikor az ÚSz-ben később a Pünkösdöt ünnepként említik (ApCsel 20,16; 1Kor 16,8), az alatt a zsidó aratási ünnepet értik. Hogy a korai kereszténység megemlékezett-e a Szent Lélek kitöltéséről ezen a napon, nem ismeretes számunkra.