MEGBOCSÁJTANI, MEGBOCSÁJTÁS

1. Nyelvi háttér

1.1. A héber nyelvben sok szó és fogalom van a megbocsájtás kifejezésére. Ahol a Bibliánkban a megbocsájtani, vagy megbocsájtás valamilyen alakja áll, ott a héber szavaknak sokféle alapjelentése van, mint pl.

• felfüggeszteni, elvenni (Gen 4,13; Zsolt 25,18);
• megbocsájtani (2Kir 24,4; Neh 9,17);
• megbocsájtás (Zsolt 130,4; Dán 9,9);
• betakarni, eltakarni, ill. lemosni (Zsolt 65,4; Zsolt 78,38; Ézs 22,14; Ez 16,63; egyebekben lásd későbbi cikkünket az engesztelésről);
• átlépni, elmenni mellette, hagyni át- vagy elmenni, elmúlni; ezeket egyetlen héber szó jelöli, aminek a jelentése „elengedni” (Mik 7,18);
• elvenni (Jób 7,21; 2Sám 24,10);

A fogalmak sokfélesége a fordításban is megmutatkozik:

• megbocsájtani, eltörölni, elengedni (Zsolt 32,2; 85,3[1]);
• nem emlékezni (Ézs 43,25);
• eltörölni, (Ézs 43,25; 44,22; Jer 18,23);
• megtisztítani „meggyógyítani” értelemben (Zsolt 51,4);
• meggyógyítani (Zsolt 103,3).

A szó, ami az Ézs 40,2-ben megbűnhődöttként, a Lev 26,34.41.43-ban a nyugalmat élvezni kifejezést a héberben a „megfizetni”, „törleszteni” szó hordozza.

1.2. Az ÚSz a megbocsájtani igére két szógyököt ismer:

• afiémi (αφιημι = hagyni leesni; elküldeni) az afeszisz (αφεσις = elengedés, felmentés; megbocsájtás) főnévvel;
• charidzomai (χαριζομαι = kedveset mondani valakinek; jóságot, kedvességet mutatni vki felé; szabadon, jókedvvel adni, adományozni).

Ez utóbbi szó csak Pálnál fordul elő, míg az előbbi csak az ÚSz többi iratában fordul elő ebben az értelemben:

• az afiémi elengedni értelemben (Mt 13,36; magától elengedni);
• elhagyni (Mk 13,34; Róm 1,27; Jel 2,4);
• (el-)tűrni (Mt 3,15);
• elfektetni (Lk 10,30);
• elküldeni (Jn 11,44);
• a Lelket feladni (Mt 27,50)

Ezen felül ez a kifejezés jogi szakszó is: „valakit jogviszonyból elengedni” (ld. Mt 18,27.32; 1Kor 7,11k). Ebből fakadóan az afiémi a LXX[2]-ben és az ÚSz-ben a megbocsájtást fejezi ki (Mt 6,12; Mk 2,7.10; 1Ján 2,12). A Szentíráson kívül nagyon ritkán szereplő afeszisz a Lk 4,18-ban (szabadon bocsájtást; lit. „hogy el kell őket engedni”) a Mk 1,4-ben és Mt 26,28-ban fordul elő.

A charidzomai elsődleges jelentése: valakihez kedvesnek lenni; valakinek valamit ajándékozni (Lk 7,21; Róm 8,32; ApCsel 27,24), de azt is jelenti, hogy vkinek vkit kiszolgáltatni (ApCsel 25,11.16). Az, hogy Pál a „megbocsájtani” – mind Isten az embernek, mind az ember az embernek viszonylatában (Ef 4,32; Kol 3,13) – mindig ezt a szót használja (2Kor 2,7.10; 12,13; Kol 2,13), nyilvánvalóan abból ered, hogy a charidzomai nyelvileg a charis (χαρις = kegyelem) szóból ered. Így a szó arra utal, hogy minden megbocsájtás Isten kegyelméből ered.

2. A megbocsájtás lényege

2.1. A megbocsájtással kapcsolatos kérdés ott tör a felszínre, amikor egy ember egy másik emberrel szemben vétkezik, egy ember Isten valamely parancsát áthágja, elferdült, elcsavarodott gondolkodásának és tetteinek a következményeit viseli és vágyik az előbbiekből fakadó eladósodott állapotból való kiszabadításra: Mert bűneim összecsaptak fejem fölött, súlyos teherként nehezednek rám (Zsolt 38,5). Ez a teher olyan nehéz lehet, hogy az illető már nem is hisz a megbocsájtásban: Nagyobb a büntetésem, semhogy elhordozhatnám (Gen 4,13). A vétek vagy tartozás lényege alapján az valamilyen végérvényeset jelent az ember életében. Egyrészről a bűnös, vétkes cselekmény nem tehető meg nem történté, egész életünkben hozzánk kapcsolódik és az örökkévalóságba is elkísér (ld. Jel 20,12).

Az ember a bűne miatt végülis magát Istent fordítja szembe önmagával: én, az Úr, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák bűnéért a fiakat is három, sőt négy nemzedéken át, ha gyűlölnek engem. De irgalmasan bánok ezer nemzedéken át azokkal, akik szeretnek engem és megtartják parancsolataimat (Ex 20,5.6). Isten irgalmassága az emberek felett áll, de éppen emiatt, ezáltal és ekként nem lágyul és nem veszti érvényességét a bűnnel szemben kimondott „nem”-e. Ezen a „nem”-en bukott el mindkét királyság, Izráel (2Kir 17,7-23) és Júda (2Kir 24,20), mert az Úr már nem akarta a bűneiket megbocsájtani  (3-4. vers).

2.2. Mivel éppenséggel a bűnös adósság olyan szörnyen nehéz és annak semmilyen félresöprése vagy felfüggesztése nem lehetséges, kivéve a megbocsájtást, ezért a megbocsájtás nem maradhat egyoldalú cselekmény. A megbocsájtás csak két személy közti viszonyként lehetséges. Az a személy, aki felé egy másik „eladósodott”, akkor bocsájt meg, ha szabad és kegyelmes akarati döntéséből fakadóan a kölcsönös viszonnyal szemben elkövetett kihágást, vétket, a kettejük kapcsolatában többé nem tartja megterhelőnek. Ezáltal „az adóssággal kötelezett” személy szabaddá válik a tartozásától, de nem úgy, hogy a vétek meg nem történté és minden következménye tekintetében eltörölté válik, hanem inkább úgy, hogy a két személy közti kapcsolat az egyikük megbocsájtó tettére alapozva megújul. Ez azt vonja maga után, hogy az egyik személy a vétkezés után is új életlehetőséget kap. Ez a továbbiakban – különösen akkor, ha Isten megbocsájt és megújít – a vétek következményeire is kihathat, ezt azonban nem kötelező megtenni.

Az új életlehetőséget az embernek – különösen Isten megbocsájtása esetén – meg kell ragadnia és meg kell élnie (Zsolt 130,4; ld. Zsolt 51). Ezt célozza mind a türelem (Neh 9,17; Ézs 55,6.7), mind Isten iránymutatása (2Krón 7,13.14; Jer 36,3). Ebből eredően a saját bűn miatti szégyen során imádkozni lehet: A mi Urunk, Istenünk irgalmas és megbocsát (Dán 9,9), és aki Istennek a vétkeit beismerte, az az Úr gyógyító és megújító megbocsájtását dicséri (Zsolt 32,1-5).

Ezen felül az általános megbocsájtásból fakadó üdvösség különös erővel mutatja az Isten és az ő népe közötti töretlen kapcsolatot a végidőkben (Ézs 33,24; Jer 31,34; 50,20; ld. Ez 16,63).

2.3. Ezen felül a bűnös ember elengedhetetlen személyes megtérését Isten az ÓSz-ben a pap által végrehajtott engeszteléshez kötötte (Lev 5,10.16.18): vér kiontása nélkül nem történhet semmilyen megbocsájtás (Zsid 9,22). Ezzel válik érthetővé, hogy a megbocsájtást Isten irgalmasságából és szeretetéből fakadóan ajándékozza, és nem lehet az ő szentségétől és igazságosságától eltekinteni. Az ítélet és kegyelem ott is megjelenik, ahol egy pártfogó a másoknak való megbocsájtást kéri az Úrtól (Mózes: Num 14,11-20), ill. igyekszik kieszközölni (Ábrahám: Gen 18,22kk) – akár még a saját életének feláldozásával is (Mózes: Ex 32,32).

2.4. Az ÚSz-ben teljes mértékben nyilvánvalóvá válik annak a megbocsájtásnak a teljes mélysége és egész titka, ami Isten ajándéka, és melynek során a bűn felett nem lehet egyszerűen elsiklani, hanem azt valóságosan meg kell fosztani a hatalmától és meg kell szüntetni. Jézus Krisztusnak, az Isten Fiának az életével és halálával történik meg a végérvényes engesztelés, ami mindenféle engesztelés alapja (az ósz-ié is): ő a mi pártfogónk az Atyánál, aki értünk könyörög (Zsid 7,25) és képvisel bennünket (Róm 8,34). Míg Keresztelő János a közelgő Isten országát (Mt 3,2) és a bűnök bocsánatát célzó bűnbánati keresztelkedést (Mk 1,4) hirdette, addig Isten országa Jézusban testközelben érkezett az emberek közé (Mt 12,28). A Szent Lélekkel kapcsolatos megkeresztelkedésében történik meg az óember halála és megnyílik az út az Isten kegyelméből és erejéből fakadó új életre (Róm 6,3-11; ApCsel 2,38).

Mivel Jézus eljött, hogy életét adja váltságul sokakért (Mk 10,45), teljhatalommal képes bűnöket megbocsájtani (Mk 2,5.10; Lk 7,48); az ÓSz által foglyul ejtett ellenségei, a farizeusok viszont kétségbe vonják ezt a megbocsájtást, mert nem ismerik el annak megalapozottságát és jogos voltát (Mk 2,6.7). Jézus vére, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára (Mt 26,28), Krisztusban van – az ő vére által – a mi megváltásunk, bűneink bocsánata is; kegyelmének gazdagsága szerint (Ef 1,7; 1Ján 2,12). Emiatt fogadja közösségébe a vámosokat és a bűnösöket (Mt 9,9-13; ld. 21,28-32) és mindannyiukat meghívja az ő Atyjához (ld. Lk 14,23.24). Még azok számára is, akik keresztrefeszítik őt, kéri az Atyát, hogy bocsásson meg nekik (Lk 23,34), és a keresztről is érvényes a megbocsájtás mind a zsidóknak (ApCsel 13,38), mind a pogányoknak (ApCsel 10,43); 26,17.18), ami nekik üdvöt (ld. Zsolt 32,1.2), békét és örömet (ApCsel 8,39) hoz.

2.5. A Jézus által, Isten kegyelmes odafordulásából szerzett bűnbocsánatot az ő követeinek elmondással – akik ezt a megbocsájtást korábban maguk is megkapták (ld. Jn 21,15-17; 1Tim 1,12-16) – tovább kell adniuk minden népnek (Lk 24,47), és nemcsak üzenetként, hanem valós cselekményként: Akiknek megbocsátjátok a bűneit, azok bocsánatot nyernek, akikéit pedig megtartjátok, azoknak a bűnei megmaradnak (Jn 20,23; ld. Jak 5,14-16). Ez a bűnök megbocsájtására vonatkozó teljhatalom azonban nem jelenti a tanítványok önálló szabadságát: itt megbocsájtok, ott meg nem. Csak az Úrral kapcsolatban és a Szent Lélek közvetlen vezetése alatt gyakorolható, aki megállapítja, hogy Isten hol bocsájtott meg, vagy az illető hol áll még a megbocsájtásban Isten útjában.

3. A megbocsájtás megőrzése

3.1. Az Isten megbocsájtásának ajándéka mindenki számára azzal az intéssel kapcsolódik össze, hogy mostmár az illető maga is bocsásson meg azoknak, akik ellene követtek el valamit (Mt 6,12.14; Lk 11,25; Lk 6,37; Ef 4,32; Kol 3,13). A kibékíthetetlenséggel kapcsolatos komoly figyelmeztetés is a megbocsájtáshoz kapcsolódik: Ha pedig nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket (Mt 6,15; Mk 11,26). Az embernek naponta akár hétszer is meg kell bocsájtania annak a testvérének, aki eljön hozzá és bocsánatot kér (Lk 17,3-4); Jézus itt a bűnös megtérését teszi meg előfeltételnek. A „hétszer” a megbocsájtás teljességét, tökéletességét és nem számszerű felső határát jelenti (Mt 18,21.22). A gonosz szolga példázata (23kk) azt mutatja, hogy miként kockáztatja a saját bűnök megbocsájtott voltát (32-35.) az, ha a mások kérése előtt az illető megkeményedik (28-30.). Újra csak az válik világossá (ld. 2.1.), hogy a bűn vagy vétek végérvényesnek számít. Viszont a bűn a megbocsájtás által nem anélkül válik meg nem történté, hogy ne lenne figyelembe véve az én további magatartásom. Ha a szolga az ura által újonnan ajándékozott viszonyukból újra kiesik – mert ő maga könyörtelen, vagyis hűtlen –, akkor az bűne újra teljes egészében jelen van, és a szolga újfent a bűn hatalma alatt áll (34.).

3.2. Abból a felismerésből fakadóan, hogy a megbocsájtás ajándéka és az Úrban való hűséges megmaradás egymástól nem elválasztható, az is megérthető, hogy miért volt hiábavaló a fáraó (Ex 10,16-20) és Saul (1Sám 15,24-26) nem őszinte és önző bocsánatkérése. Ehhez az összefüggéshez tartozik a Szent Lélek káromlása is (Mt 3,28-30), ami nem bocsájtatik meg és a Zsidókhoz írt levél figyelmeztetése azzal az elbukással kapcsolatban, ami nem tehető visszamenőlegesen semmissé (Zsid 6,4-6; 10,26k; 12,15-17).

Azt, hogy Isten a Szentírásban ezt a témát milyen komolyan veszi, az a beszéd is mutatja, amit népének a szövetségkötéskor mondott: Íme, én angyalt küldök előtted, hogy megőrizzen az úton, és bevigyen arra a helyre, amelyet kijelöltem. Vigyázz magadra előtte, és hallgass a szavára! Ne szegülj ellene, mert nem bocsátja meg hitszegéseteket, hiszen az én nevem van jelen benne (Ex 23,20.21). Ezt az ítéletet vonta magára hűtlenségével Izráel a pusztában, a megígért földön, ami a fogságra vitelig tartott, és végül a Jézus üzenetével és személyével szembeni ellenállásával: figyelmeztetésül íratott meg nekünk (1Kor 10,11b). Emiatt figyelmeztet Pál népe történelmére hivatkozva: Lásd meg tehát Isten jóságát és szigorúságát: az elbukottakkal szigorú, veled pedig jóságos, ha megmaradsz jóságában, mert különben te is kivágatsz (Róm 11,22). Ez viszont azt jelenti, hogy naponta és az örökkévalóságban kizárólag Isten irgalmas megbocsájtásából élünk.

[1] A bibliai hivatkozások esetében a Biblia RÚF2014-et használjuk

[2] Sepuaginta; a zsidó szent iratok görög fordításának gyűjteménye