AZ INKARNÁCIÓ – ATHANASIUS HITVALLÁSA

Amikor szeretnénk valakit megismerni, általában tudni szeretnénk, hogy honnan is származik és hogy tulajdonképpen milyen ember is az illető. Az ilyen információk messze nem egyértelműek. Ellenben éppen ezek az információk válnak az illetővel való kapcsolatunkon átáramló pulzáló vérré, ami elevenné teszi a viszonyt. Amikor feltesszük a tipikusan a Krisztus megismerésére irányuló kérdéseinket, akkor úgy találhatjuk, hogy a válaszok az inkarnációról, azaz a Krisztus testé lételéről szóló tanban találhatjuk meg. Maga a latin szó egyszerűen annyit jelent, hogy “testbe kerülés”, “megtestesülés”. Az inkarnáció azt írja le, hogy mi is történt valójában, amikor a Szentháromság második személye elhagyta a menny dicsőségét, hogy mintegy harminchárom évre – hozzánk hasonlóan – belépjen az emberi lét feltételrendszerébe, felfordulásába.

A történeti Krisztus inkarnációjáak doktrínáját néhány egyszerű mondattal is ki lehet fejezni, amit a nyugati egyház a Kr.u. VI. században az Athanasiusi Credoban, azaz Athanasius hitvallásában fogalmazott és őrzött meg (továbbiakban AthCred). Íme a hitvallás szövege:

Aki üdvözülni akar, annak mindenekelőtt az egyetemes-keresztény hitet kell megtartania, mert aki ezt nem őrzi meg teljesen és sértetlenül, az kétségtelenül örökre elkárhozik.
Az egyetemes-keresztény hit pedig ez: az egy Istent a háromságban, a háromságot pedig az egységben tiszteljük; s ne keverjük össze a személyeket, se a lényeget szét ne válasszuk.
Más személy ugyanis az Atya, más a Fiú, más a Szentlélek: de egy az Atya, a Fiú és a Szentlélek istensége, egy a dicsőségük, egyformán örök a fenségük.
Amilyen az Atya, olyan a Fiú, olyan a Szentlélek is: nemteremtetett az Atya, nemteremtetett a Fiú, nemteremtetett a Szentlélek.
Végtelen az Atya, végtelen a Fiú, végtelen a Szentlélek.
Örökkévaló az Atya, örökkévaló a Fiú, örökkévaló a Szentlélek, – de mégsem három az örökkévaló, hanem egy az örökkévaló.
Ugyanígy nem három a nemteremtetett, s nem három a végtelen, hanem egy a nemteremtetett és egy a végtelen.
Hasonlóképpen: mindenható az Atya, mindenható a Fiú, mindenható a Szentlélek; de mégsem három a mindenható, hanem egy a mindenható.
Ugyancsak: Isten az Atya, Isten a Fiú, Isten a Szentlélek, de mégsem három az Isten, hanem egy az Isten.
Ugyanígy: Úr az Atya, Úr a Fiú, Úr a Szentlélek, de mégsem három az Úr, hanem egy az Úr.
Mert amiképpen a keresztény igazság arra késztet, hogy mindegyik személyt külön-külön Istennek s Úrnak is valljuk, – ugyanúgy az egyetemes keresztény hit nem engedi, hogy három Istenről vagy Úrról beszéljünk.
Az Atyát senki sem alkotta, se nem teremtette, se nem szülte.
A Fiú egyedül az Atyától van, – nem alkottatott, nem teremtetett, hanem született.
A Szentlélek az Atyától és a Fiútól – nem alkottatott, nem teremtetett, hanem jön.
Egy tehát az Atya, nem három Atya, egy a Fiú, nem három Fiú, egy a Szentlélek, nem három Szentlélek.
Ebben a háromságban pedig nincs elsőbb és későbbi, nincs nagyobb és kisebb, hanem mind a három személy egyformán örökkévaló és egymással egyenlő, s ezért – ahogy előbb már mondtuk – a háromságot minden esetben az egységben, az egységet pedig a háromságban kell tisztelnünk.
Aki tehát üdvözülni akar, az így vélekedjék a Szentháromságról.
Az örök üdvösséghez azonban szükséges, hogy bizodalmas hittel higgye Jézus Krisztus Urunk emberrélételét is.
Az tehát az igaz hit, hogy higgyük és valljuk: a mi Urunk Jézus Krisztus Istennek Fia – Isten is és ember is: az Atya lényegéből az idő előtt született Isten, – s az anya lényegéből az időben született ember.
Egészen Isten, egészen ember, – értelmes lélekkel és emberi testtel.
Egyenlő az Atyával istensége szerint, kisebb az Atyánál embersége szerint.
S jóllehet Isten és ember, mégsem két, hanem egy Krisztus.
Egy pedig nem úgy, hogy az istenség testté változott, hanem úgy, hogy Isten magára öltötte az emberséget.
Teljesen egy, nem a lényeg egybeolvadása, hanem a személy egysége miatt.
Mert amint az értelmes lélek és a test egy ember, úgy az Isten és ember is egy Krisztus; aki üdvösségünkért szenvedett, leszállt a pokolba, feltámadt a halálból, fölment a mennybe, az Atya jobbjára ült, onnan jön el megítélni élőket és holtakat, eljövetelekor minden embernek saját testében fel kell támadnia és cselekedeteiről számot kell adnia; és akik jót cselekedtek, az örök életre jutnak, akik rosszat, az örök tűzre.
Ez az egyetemes-keresztény hit; aki ezt nem hiszi bizodalmas és tántoríthatatlan hittel, az nem üdvözülhet.

Szeretnék néhány fontos elemet kiemelni és érthetőbbé tenni.

Krisztus valóságos Isten

A Názáreti Jézus szubsztanciája ugyanaz, mint az Atyáé, istenségében egyenlő az Atyával (AthCred 31, 33). Amikor az Istenség második személye emberré lett, Isten nem önmagát kompromittálta, azaz rontotta le és változott valami olyasmivé, ami kevesebb, mint ő maga volt. Krisztus képe a láthatatlan Istennek (Kol 1,15); benne lakozik az Istenség teljessége testileg (Kol 2,9); aki [Isten] dicsőségének visszatükröződése és valóságának képmása (Zsid 1,3).

Isten önmagát hármas egységben megnyilvánulóként jelenti ki: Atya, Fiú és Szent Lélek.  A három személy egyformán örökkévaló és egymással egyenlő (AthCred 26). Az inkarnációban Krisztus nem úgy vetette le isteni dicsőségét, mint mondjuk a kígyó a bőrét – ő elrejtette dicsőségét emberségében. Akik Jézust látják, Istent látják (Jn 14,9).

Krisztus valóságos ember

Jézus nemcsak majdnem olyan mint mi. Ő nem úgy jött közel, hogy megtapasztalja az emberlétet, ahogy Isten képes eljönni. Valóságos teste és lelke volt (AthCred 32), mert ő valóban ember volt. Jézus fogantatása rendkívüli volt (Mt 1,20) – fejlődése hátralévő időszaka emberként evilágian emberi volt. A Biblia azt írja le, hogy a születése tipikus módon zajlott le: Amikor azonban eljött az idő teljessége, elküldte Isten az ő Fiát, aki asszonytól született (Gal 4,4). Mária teste táplálta. Ugyanazokon a fejlődési szakaszokon ment át, mint mindenki más. Tapasztalta a fájdalmat, örömet, éhséget, szomjúságot fáradtságot, csalódottságot, szenvedést és halált. Emberként gondolkodott, érvelt és érzett. A Biblia világossá teszi: mindenben hasonlóvá kellett lennie testvéreihez (Zsid 2,17), mert Krisztus csak valóságos emberként kísértetett meg mindenben hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt (Zsid 4,15).

Krisztus egy személy két természettel

A Krisztus természetei és a személye közti viszony titok, de fontos. Ha elfelejtjük felismerni a Krisztus személyének az egységét, akkor csak egy isteni személyt látunk néhány emberi vonással, vagy egy néhány isteni jellegzetességet felmutató embert, vagy a kettő valamiféle zavaros elegyét. Krisztusban Isten az emberséget adta önmagához, miközben továbbra is Isten marad.

Az inkarnáció fontosságának a kiemelésével Athanasius hitvallása Krisztus személyéről láthatóan átmegy a Krisztus munkájára. Jézus egész földi szolgálata során (és az örökkévalóságban) Krisztus, az Isten-ember, biztosítja az üdvösséget a kiválasztottai számára. Emberként cselekszik, mert az embernek van szüksége a megváltásra. Viszont egy egyszerű ember számára, bármilyen nagy isteni segítséggel is túl nagy lenne az erre a kötelezettségre való elhívás. Csak Isten képes az ember teljes és tökéletes megváltását biztosítani. Krisztusban egyesül Isten és az ember, és a bűnösök megmenekülnek.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

<span>%d</span> blogger ezt szereti: