forrás: THE JEWISH STUDY BIBLE, Oxford University Press 2014, 2. ed.
Olvasd együtt a bibliai szöveggel!
32,1: Mivel Mózes már negyven napja távol van (24,18), az emberek attól tartanak, hogy eltűnt, és mivel ő volt az egyetlen kapcsolatuk Istenhez, arra kérik Áront, hogy csináljon nekik egy „istent”, hogy helyettesítse őt (Radak[1] 1Kir 12,28-ban) és vezesse őket. Bár a legtöbb kommentátor úgy véli, hogy szó szerint értik az „istent”, inkább egy olyan tárgy metonímiájaként értendő, amely csatornaként szolgálna Isten jelenlétének biztosításához (lásd v. 4k). Az az ember Mózes: Az emberek szemében Mózes eltűnt, mert halandó volt. Ezért akarnak egy „Istent”, aki helyettesíti őt.
3: Arany gyűrűk/fülbevalók – 3,22; 11,2– 3; 12,35– 36.
4: Egy formába öntött, vagy inkább, ahogy Rashi[2] megjegyzi, „ruhába (vagy zsákba) kötözve őket” (2Kir 5,23). És öntött borjút csinált belőle, ti. a megolvasztott fülbevalókból. És felkiáltottak: „Ez a te Istened, ó Izrael, aki kihozott téged Egyiptom földjéről!”: Ahogy Rashbam[3] megjegyzi, a nép nem lehet olyan bolond, hogy azt higgye, hogy az eredmény az az Isten, aki kihozta őket Egyiptomból. Vagy úgy kell tekinteniük rá, mint egy képre, amely Őt jelképezi és vonzza Isten jelenlétét (20,20k), vagy mint egy talapzatot, amelyen láthatatlanul fog állni (vö. a kérub trón, 25,17–22 n.). Az ilyen szereppel bíró borjak és bikák képeit régészeti ásatások során megtalálták mind Izraelben, mind a szomszédos területeken.
A héber szöveg szó szerint így hangzik: „Ezek a ti isteneitek”, és a „kihozott” is többes számban van, csakúgy, mint a „menni” és „vezetni” ige az 1. és 23. versben. A fordítás ezt külön értelemmel nem bíró nyelvi–technikai jellemzőként értelmezi, hasonlóan az „adat” (data) angol használatához egyes számban, annak ellenére, hogy csak többes számú alakja[4] van. Mivel a héber „ʾelohim”, „isten/istenség/Isten” nyelvtanilag többes számú alak, még akkor is, ha jelentése egyes számú, időnként többes számú ige kíséri, mint itt (lásd még Józs 24,19; 2Sám 7,23). De mivel a többes számban álló ige Jeroboámnak az általa készített két borjúról szóló közel azonos szavaiban is megtalálható (1Kir 12,28), lehetségesnek tűnik, hogy a beszámolónk alapjául szolgáló feltételezett északi legendában a nép szavai eredetileg egyes számban voltak, és hogy a többes szám része a legenda pejoratív átdolgozásának, kiemelve azok hasonlóságát Jeroboám legendájával. Így a szerző a nép kérését kezdettől fogva bálványimádónak és többistenhívőnek jellemzi.
5: Az Úr ünnepe – Mivel a szobor nem egy másik istent ábrázol, az emberek nem sértik meg a Tízparancsolat más istenek imádásának tilalmát, hanem inkább, ahogy a 8. vers jelzi, a bálványkészítés és -imádás tilalmát (20.4-5).
6: Tánc, vö. 18-19. vers, ahol az éneklést és a táncot egyaránt említik. Az emberek úgy tisztelik a borjút, mint 15,20–21-ben tisztelték Istent.
7. A te néped, akit kihoztál Egyiptom földjéről – Isten általában úgy utal Izráelre, mint „az én népem”-re, „akit kihoztam Egyiptomból” (3,7; 29,46). Itt Isten tőlük elidegenedettnek érzi magát, és úgy beszél róluk, mint Mózes népéről, hasonlóan ahhoz, ahogy egy elkeseredett szülő a rosszul viselkedő gyermeket a másik házastárs gyermekének nevezheti. Hasonlítsa össze Mózes nyelvezetét a 11. és a 33,13. versben.
9: Keménynyakú, makacs – A héb idióma jelentése közel áll az angol „önfejű” szóhoz.
10. Hadd legyek – Isten azt sugallja, hogy Mózes visszatarthatja őt Izráel elpusztításától. A midrás kommentárok ezt úgy értelmezik, mint egy Mózesnek szóló utasítást, hogy pontosan ezt tegye azáltal, hogy imádkozik Izraelért, és így érvelnek a megkímélés mellett. A próféták gyakran játszák ezt a közbenjáró szerepet (1Sám 12,23; Jer 18,20; Ez 22,30–31; Zsolt 106,23; vö. Gen [1Móz] 18,17–32). „Téged viszont nagy néppé teszlek”: Isten beteljesíti a pátriárkáknak tett ígéretét, hogy utódaikat nagy nemzetté teszi, egyedül Mózes és utódai által.
11–14: Mózes sokrétű könyörgést fogalmaz meg: Izráel Isten saját népe, melynek érdekében sok erőfeszítést tett; saját népének elpusztítása árt más nemzetek közötti hírnevének; és esküvel megerősített kötelezettsége áll fenn az izraeliták ősei irányában, akik hűséges szolgái voltak. A zsidó gyakorlatban ezt a szakaszt és a 34,1–10-et a zsinagógában olvassák fel a nemzeti katasztrófákra vagy a katasztrófák közeli napjaira emlékező nyilvános böjti napokon.
11. Néped, akit megszabadítottál Egyiptom földjéről – Mózes itt a 7. versben ellenzi Isten elszakadását Izraeltől. Minden erőfeszítés, amit Isten Izráelbe fektetett, hiábavaló lenne, ha elpusztítaná őket.
12: Mózes azzal érvel, hogy Izráel megsemmisítése kárt okozna Isten hírnevének a világban. Ördöginek és gonosznak tűnne, és elveszítené azt a tekintélyt, amelyet a kivonulás során szerzett meg. Ez azt sugallja, hogy Isten törődik a hírnevével.
13. Továbbá az izraeliták elpusztításával Isten megszegné a pátriárkáknak tett esküjét, hogy számtalan leszármazottat és az ígéret földjének örök birtokát adja nekik (Gen 12,7; 13,15–16; 15,5; 17,7–8). Még a Sínai-hegyen kötött feltételes szövetség Izráel általi megszegése sem igazolná Izráel elpusztítását, mivel a pátriárkákkal kötött korábbi szövetség feltétel nélküli és visszavonhatatlan volt (Gen 17,7; Deut 4,31). A pátriárkák Mózes általi segítségül hívása a zsidó imákban precedenssé vált az „ősök érdemeinek” („zechut ʾavot”) posztbibliai elképzelése számára. Túllépve azon az elképzelésen, hogy Isten megjutalmazza a későbbi nemzedékeket őseik érdemeiért (20,6), és azon az elképzelésen, hogy az ősi ígéretet soha nem lehet megszegni, ez a koncepció azt tartja, hogy még akkor is, ha Izraelnek nincs érdeme – mint ebben az esetben –, ősei érdemei fenntarthatják azt, és Isten irgalmat adhat értük.
14: Isten beleegyezése, hogy nem pusztítja el a népet, Mózes kérésére válaszol a 12. versben, de nem válasz a 13. versben szereplő kérésre, hogy vigye be Izráelt az ígéret földjére (lásd 34. vers). Valójában a teljes megbékéléshez több további kérésre lesz szükség Mózes részéről. Lásd 34. vers; 33.12– 17; 34.9.
15. Kezében tartja a paktum két tábláját, amelyeket éppen most kapott (31.18).
16: táblákra vésett (héb „charut”) – Egy szójátékkal a midrás úgy értelmezi a szöveget, mintha az állna ott, hogy „(volt) szabadság („cherut”) a táblákon”, úgy magyarázva azt, hogy senki sem szabad, kivéve az, aki a Tórát tanulmányozza (Pirké ʾAvot 6,2). Ironikus módon éppen a törvénynek való alávetettség hoz valódi szabadságot.
17–18: Józsué, aki Mózesre vár a hegyre vezető út felénél (24,13), meghallja az emberek zaját, de rosszul ítéli meg annak természetét. Mózes felismeri, hogy az éneklés. Az éneklést jelentő héber szó („ʿanot”) ugyanaz, mint amelyet Mirjám Isten dicséretének éneklésére használ a szerző a 15,21-ben, ami ismét azt sugallja, hogy a nép úgy tiszteli a borjút, mint Istent (6. vers).
19. A táblák összetörése nemcsak Mózes haragját fejezi ki, hanem (mint a mezopotámiai törvényekben) a szövetség érvénytelenítését is, mivel annak legalapvetőbb feltételét sértették meg. Cselekedete egyenértékű egy szerződés felbontásával.
20: A rabbinikus exegézis, amelyet néhány modern tudós is követ, a kényszerivást egyfajta próbatételnek tekinti, melynek célja a bűnös azonosítása, és amely a házasságtörő gyanújának vizsgálatára szolgáló „keserűség vize” rituáléjához hasonlítható (Num [4Móz] 5,11–31; b. A. Z. 44a). Ramban[5] azt sugallja, hogy amikor az emberek a borjú porított hamujával együtt issza a vizet, a bálvány tovább romlik, amikor emberi hulladékká válik.
21: Mózes magyarázatot követel Árontól, mert rábízta a vezetést (24.14).
24: Ez a borjú lett belőle! – Áron tagadja, hogy felelős lenne a borjú elkészítéséért: az magát készítette! Egyesek itt bizonyítékot látnak a történet egy olyan változatára, amelyben a borjú természetfeletti módon jött létre (ami alátámasztja azt a nézetet, miszerint a történet eredetileg jóváhagyó jellegű volt), mint például a midrások, amelyek leírják, hogyan épült fel és lett felépítve a szent sátor és Salamon temploma (pl. Exod. Rab. 52,4). Ide sorolható egy ugariti mítosz is, amely elmondja, hogyan épült Baál palotája úgy, hogy hat napon át egyszerűen ezüstöt és aranyat égettek[6].
26. Aki az Úré/Aki az Úrért van – Mózes számára, bármi legyen is a hívők szándéka, egy szobor imádása egyenlő egy másik isten imádásával, és az Úrhoz hűségeseknek ezzel szembe kell szállniuk. A léviták, Mózes törzsi társai, előlépnek. Ez a történet tehát igazolja a léviták későbbi fontos kultikus szerepét (lásd 29. vers).
27. Amikor Izrael sorsa forog kockán (30. vers), Mózes Isten nevében megparancsolja a lévitáknak, hogy azonnal végezzék ki a bűnösöket, még a saját rokonaikat sem kímélve.
29. A héber szöveg itt nehézkes. Ha az igéket múlt időnek tekintjük (ahogy az LXX teszi), a vers jelentheti azt, hogy cselekedeteikkel a léviták Isten szolgálatának szentelték magukat. A „töltsd meg a kezet” kifejezésre (28,41) való tekintettel jelentheti a vers, hogy „Ma felszenteltétek magatokat/rendeltettetek az Úr szolgálatára… és így áldást hoztatok magatokra (vagy: Áldást adott nektek) ma.” Ezt úgy tekintették, mint a léviták későbbi szentélybeli szolgai szerepét (Num 1,48–54; 3–4. fejezet), de a Tóra papi szövegeiben csak papokat szentelnek fel, és a Deut 10,8 szerint Isten ebben az időben választotta ki a lévitákat jövőbeli papi szerepükre. A Deut a P-forrással ellentétben (Ex 28,1) úgy tartja, hogy minden lévita, nem csak Áron leszármazottai, lehet pap (Deut 18,1–8). Az itt szereplő nem-P narratíva oszthatja ezt a nézetet. Miután a törvénytelen istentisztelet ellen harcoltak, a léviták a törvényes istentisztelet szolgáivá válnak. Ehhez lásd még Deut 33,8-10.
30. talán engesztelést tudok szerezni vétketekért – Istennek a 14. versben olvasható hiányos válaszából Mózes rájön, hogy még nem bocsátott meg a népnek. Mózes többet akar, mint egyszerűen a túlélésüket. De nem biztos abban, hogy Isten megbocsát. Az az elképzelés, hogy az isteni megbocsátás nem automatikus, máshol is megtalálható (lásd pl. Jóel 2,14; Jón 3,9).
32. törölj ki engem könyvedből, amelyet írtál, azaz „az élet könyvéből” (vagy „az élők könyvéből”, Zsolt 69,29; vö. Ézs 4,3; a fordítási megjegyzést lásd 17,14-nél), egy olyan fogalomból (az istenek által írt mezopotámiai élet- és sorstáblák alapján), amely a Biblia utáni Ros Ha-Sháná[7] és Jom Kippur[8] liturgiájában lett részletesen kidolgozva. Mózes azt követeli, hogy az életét vegye el Isten, ha nem bocsát meg Izráelnek. Ramban szerint ezt Mózes úgy érti, hogy ha Isten nem bocsát meg Izráelnek, akkor Izráel népe helyett Mózes életét kell elvennie. Mindkét esetben Mózes túlmegy annak korábbi elutasításán, hogy helyettesítse Izráelt (10. v.).
33–34: Isten elutasítja Mózes mindkét kérését: (1) nem veszi el Mózes életét, és (2) nem mond le a nép további büntetéséről, hanem azt jelenti ki, hogy csak a bűnösök lesznek megbüntetve (vö. 18. fejezet). Egyetért azzal, hogy a nép elindulhat az ígéret földjére, de csak egy angyal vezeti a népet (23,20), nem pedig ő személyesen.
35: Itt a 33. verssel ellentétben a büntetés nem korlátozódott pusztán azokra, akik közvetlenül vettek részt a borjú imádásában, hanem a kollektív felelősség koncepciójának megfelelően a „népet”, azaz másokat is sújtott (Num 25,8–9; Józs 7,1–5.24–26).
[4] ld. lat. tantum plurale
[6] D. Pardee in W. W. Hallo és K. L. Younger, szerk., The Context of Script 1,261
[7] zsidó újév
[8] engesztelés napja
BIBLICA THEOLOGIA 
Hozzászólás