Mt 23,1-12: ÓVÁS A KÉPMUTATÁSTÓL ÉS AZ ÁLSZENTSÉGTŐL

Halász Zsolt

1 Akkor Jézus így szólt a sokasághoz és a tanítványaihoz: 2 Az írástudók és a farizeusok Mózes törvényhozó székében ülnek. 3 Mindazt tehát, amit mondanak, tegyétek meg és tartsátok meg, de cselekedeteiket ne kövessétek, mert nem azt teszik, amit mondanak. 4 Súlyos és elhordozhatatlan terheket kötöznek egybe, és az emberek vállára rakják, de maguk egy ujjal sem akarják azokat megmozdítani. 5 Mindent csak azért tesznek, hogy lássák az emberek: megszélesítik imaszíjaikat, és megnagyobbítják ruhabojtjaikat; 6 a lakomákon az asztalfőn és a zsinagógákban a főhelyeken szeretnek ülni; 7 szeretik, ha köszöntik őket a tereken, és ha mesternek szólítják őket. 8 De ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. 9 Atyátoknak se szólítsatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, aki a mennyben van. 10 Ne hívassátok magatokat tanítóknak se, mert egy a ti tanítótok: a Krisztus. 11 Aki pedig a legnagyobb közöttetek, az legyen szolgátok! 12 Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik.

A 23. fejezet 1-12. versében kontrasztba állítja azt a módot, ahogyan Jézus tanítványainak viselkedniük kell azzal, ahogyan a törvénytanítók és a farizeusok a nyilvánosság előtt viselkedtek. Jézus figyelmeztet a képmutató álszentségre. Követőinek a szolgáló vezetést kell gyakorolniuk ahelyett, hogy a nyilvánosság figyelmét keresnék.

23,1-2: Mózes törvényhozó székében ülnek – A tekintély pozíciója. Azt feltételezték magukról, hogy Mózes felhatalmazott utódai a törvény tanítóiként. A Mózes széke a zsinagógákban egy magasabb platformra helyezett szék volt, ahová a rabbi ült, hogy elmondja beszédét.

A farizeusi tradíció és az törvényértelmezésük és -alkalmazásuk ugyanolyan jelentőségűvé és fontosságúvá vált számukra, mint maga Isten törvénye. Nem minden törvényük volt rossz, némelyik hasznos volt. A problémák akkor jelentkeztek, amikor a vallási vezetők

(1) azt gondolták meggyőződéssel, hogy az emberi szabályok egyenlők Isten törvényével,

(2) azt mondták az embereknek, hogy engedelmeskedjenek ezeknek a szabályoknak, de ők maguk nem úgy éltek, vagy

(3) engedelmeskedtek a szabályoknak, de nem Istennek való tiszteletadásból, hanem hogy a külvilágra jó benyomást tegyenek és elismerést zsebeljenek be.

Jézus alapvetően nem azt kárhoztatta, amit a farizeusok gondoltak, hanem amik valójában voltak: képmutató álszentek.

23,3: nem azt teszik, amit mondanak – ld. Jak 1,22-25; nem szabad utánozni a zsidó vezetőket, mert a tetteikben, mert nem konzisztens azzal, amit mondanak.

23,5-7: imaszíj – a karra és a fejre rögzítendő rituális eszköz. A fejre felszíjazandó dobozkában négy tórai szöveg található (2Móz 13,1-10; 13,11-16; 5Móz 6,4-9; 11,13-21).

rojtok – ld. Num (4Móz) 15,38; amikor valaki járkál, a rojtok a ruha szélén fityegnek , ami kiváló emlékeztetőül szolgál arra vonatkozóan, hogy engedelmeskedni kell Isten parancsainak (lásd még Dtm (5Móz) 6,4-9)

rabbi – arámi-héber szó, aminek a szorosan vett jelentése “uram”, de általában a kiemelkedő törvénytanítókra, gyakrabban rabbiiskolák vezetőire alkalmazták.

Jézus újra beszél a vallási vezetők képmutató álszent hozzáállásáról. Ismerték az Írásokat, de nem azok szerint éltek. Nem foglalkoztak azzal, hogy szentek legyenek, hanem csak szentnek akartak látszani annak érdekében, hogy megszerezzék az emberek csodálatát és dicséretét. Manapság is – a farizeusokhoz hasonlóan – sok ember mondja azt, hogy ismeri a Bibliát, de nem hagyják, hogy az abban foglaltak megváltoztassák az életüket. Azt mondják, hogy Jézus követői, de nem az ő szeretetének a sztenderdjei szerint élnek. Meg kell bizonyosodjunk arról, hogy tetteink megfelelnek a meggyőződésünknek, hitünknek!

Az emberek törekszenek a vezető pozíciókra nemcsak az üzleti életben, hanem a gyülekezetben, az egyházban is. Nagyon veszélyes az, amikor a pozíció szeretete és hajszolása erősebbé válik, mint az Istenhez való hűség. Ez történt a farizeusokkal és a törvénytanítókkal. Jézus megítéli és kárhoztatja azokat a vezetőket, akik inkább magukat szolgálják, mintsem másokat.

23,8-10: Figyelmeztetés a tiszteletre méltó címek keresésére és magunkra aggatására vonatkozik, ami a hübriszt, az önteltséget táplálja. El kell kerülni az indokolatlan literalizmust (szó szerinti értelmezést) az ilyen parancsok alkalmazásánál, vagyis nem azt jelenti, hogy keresztények nem használhatnak tiszteletet kiváltó címeket, hanem hogy nem fogadhatnak el vagy nem igényelhetnek ilyeneket, még kevésbé fürödhetnek bennük. Ennek a kísértésnek az elkerülése érdekében ezeket a lehető legkevesebbszer szabad alkalmazni.

23,11-12: Jézus kihívást jelentett a társadalmi-közösségi normák szempontjából. Számára a nagyság a szolgálatból – adni magamat Isten szolgálatára és a másoknak való segítésre – ered. A szolgálat tudatosítja bennünk mások szükségeit, és eltünteti a csakis és kizárólag magunkra való fókuszálást (monomániás egoizmus). Jézus szolgaként érkezett. Miféle nagyságot keresel?