Mt 24,23-44: AZ EMBERFIA ELJÖVETELE

Halász Zsolt

23 Akkor, ha valaki ezt mondja nektek: Íme, itt a Krisztus vagy amott – ne higgyétek el! 24 Mert hamis krisztusok és hamis próféták támadnak majd, nagy jeleket és csodákat tesznek, hogy így megtévesszék, ha lehet, a választottakat is. 25 Íme, előre megmondtam nektek. 26 Ha tehát azt mondják nektek: Íme, a pusztában van – ne menjetek ki! Íme, a belső szobákban van – ne higgyétek el! 27 Mert ahogyan a villámlás keletről támad, és ellátszik nyugatig, úgy lesz az Emberfiának az eljövetele is. 28 Ahol a tetem, oda gyűlnek a saskeselyűk. 29 Közvetlenül ama napok nyomorúsága után pedig a nap elsötétedik, a hold nem fénylik, a csillagok lehullanak az égről, és az egek tartóoszlopai megrendülnek. 30 És akkor feltűnik az Emberfiának jele az égen, akkor jajgat a föld minden nemzetsége, és meglátják az Emberfiát eljönni az ég felhőin nagy hatalommal és dicsőséggel. 31 És ő elküldi angyalait nagy harsonaszóval, és összegyűjtik az ő választottait a négy égtáj felől, az ég egyik sarkától a másik sarkáig. 32 Tanuljatok a fügefa példájából: amikor már zsendül az ága, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár. 33 Így ti is, amikor látjátok mindezt, tudjátok, hogy közel van ő, az ajtó előtt! 34 Bizony mondom nektek, hogy nem múlik el ez a nemzedék addig, amíg mindez meg nem történik. 35 Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el. 36 Azt a napot pedig és azt az órát senki nem tudja, sem az ég angyalai, sem a Fiú, hanem csak az Atya egyedül. 37 Mert ahogyan Nóé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfia eljövetele is. 38 Mert amiképpen azokban a napokban, az özönvíz előtt, ettek, ittak, házasodtak és férjhez mentek egészen addig a napig, amelyen Nóé bement a bárkába, 39 és semmit sem sejtettek, míg el nem jött az özönvíz, és mindnyájukat el nem sodorta, úgy lesz az Emberfiának eljövetele is. 40 Akkor ketten lesznek a mezőn, az egyik felvétetik, a másik otthagyatik, 41 két asszony őröl a kézimalommal, az egyik felvétetik, a másik otthagyatik. 42 Vigyázzatok tehát, mert nem tudjátok, hogy melyik órában jön el a ti Uratok! 43 Gondoljatok arra, ha tudná a ház ura, hogy mikor jön el éjjel a tolvaj, akkor virrasztana, és nem hagyná, hogy betörjenek a házába. 44 Ezért legyetek ti is készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amelyikben nem is gondoljátok!

24. hamis próféták – ld. 1Ján 2,18.

ha lehet – A hamis próféták által előkészített megtévesztés annyira kifinomult, hogy ahol lehetséges a Krisztus igazi követőinek a megtévesztése, még azok is hitehagyásba vezettetnek.

Jézus hamis tanítókról szóló figyelmeztetése még mindig érvényes. Ha közelebbről vizsgálódunk, világossá válik, hogy sok jól hangzó üzenet, igehirdetés nem egyezik Istennek a Bibliába foglalt üzenetével. Csak Isten szavának szilárd alapja készíthet fel bennünket arra, hogy észrevegyük a hibákat és zavarokat a hamis tanításokban. Attól, hogy egy gyülekezet nyüzsög, még nem biztos, hogy a Szentlélek élete van benne.

26. belső szobákban – ld. Lk 12,3.

27. Krisztus második jövetele nem titokban fog történni, amit csak egy kisebb kedvezményezetti kör fog tudni; mindenki számára látható lesz.

28. oda gyűlnek a keselyűk – A keselyűk gyülekezése tetem jelenlétét jelzi. A Krisztus jövetele is mindenki számára nyilvánvaló lesz. A Lk 17,37-ben ez a mondás némiképp más értelemben használatos.

Az üldöztetések idején még az erős hívők is nehéznek érzik a lojalitást. Hogy hamis messiásoktól ne zavartassunk meg, meg kell értenünk, hogy Jézus visszatérése összetéveszthetetlen lesz. (Mk 13,26); senki sem fogja kétségbe vonni, hogy ő az. Ha azt mondják neked, hogy a Messiás eljött, akkor biztos, hogy nem jött el (24,27). Krisztus eljövetele mindenki számára teljesen és eltéveszthetetlenül nyilvánvaló lesz.

29. Ez egy az Ézs 13,10-ből és 34,4-ból vett apokaliptikus nyelvezet. Itt valószínűleg nem az a fontos, hogy szó szerint vannak kozmikus megrendülések, hanem inkább annak a fontossága, hogy ami történni fog, olyan nagyívű, hogy az élet mint olyan – amilyennek előzőleg tapasztaltunk – nem folytatható. Új korszak közeleg.

30: jel – itt valószínűleg „lobogó” vagy „jelkép” értelemben használatos (ld. Ézs 11,12; 18,3; 49,22). Ez az egyetlen hely, ahol Jézus a 3. versben a tanítványok által kért „jel”-re hivatkozik, de nem mondja meg nekik, hogy mi is az. Bármi is az – „lobogó” vagy „jelkép” –, része és eleme Krisztus jövetelének. Tehát az nem valami olyasmi, ami a hívőknek lehetővé teszi, hogy előre kijelenthessék azt, hogy mikor következik be a második eljövetel.

jajgat a föld minden nemzetsége – Mivel ebben a pillanatban szembe kell nézniük az ítélettel (ld. Jel 1,7)

az Emberfiát eljönni az ég felhőin – Összecseng a Dán 7,13-14-gyel és Krisztus második jövetelére hivatkozik, amelyben egy privilegizált emberi személy Isten jelenlétébe vezettetik, hogy univerzális hatalmat kapjon a földi királyságok felett. Itt a felhők Krisztust a mennyből a földre hozzák. Nem teljesen világos, hogy a népek a bűnbánat miatt jajgatnak, vagy a félelem miatt, mert már késő bűnbánatra jutni.

A föld nemzetei jajgatni fognak, mert a hitetlenek hirtelen rájönnek, hogy a rossz oldalt választották. Minden, amin gúnyolódtak, meg fog történni, és késő lesz számukra.

35. Jézus szavai még bizonyosabbak, mint a világegyetem létezése.

36. Jó az, hogy nem tudjuk pontosan, hogy mikor fog visszatérni a Felkent. Ha tudnánk a pontos dátumot, akkor megkísérthet bennünket, hogy ellustuljunk a Krisztusért végzendő munkánkban. Van, aki úgy tervezi, hogy még egy darabig a bűnben marad, aztán majd később, nem sokkal a vég előtt fordul az Istenhez. Micsoda képmutatás! Játszma az Istennel? Nem a menny az egyetlen célunk – van itt tennivalónk, és folyamatosan tennünk kell azt a halálig, vagy addig amíg nem látjuk Megváltónk az összetéveszthetetlen visszatérését.

37. Vigyázzatok – Az éberség a nap rendje, mert a Krisztus eljövetelének ideje nem ismert.

A Krisztus visszajövetele hitelen és gyorsan fog bekövetkezni. Nem lesz lehetőség a last-minute bűnbánatra vagy alkudozásra. Az a választás, amit már megtettünk, meghatározza örök sorsunkat.

44. legyetek … készen – Ld. 25,10.29; 1Thessz 5,6

Jézus szándéka, hogy a  visszatéréséről beszéljen nem azt célozza, hogy jóslatokat és kalkulációkat provokáljon ki bárkiből is a dátummal kapcsolatban, hanem hogy figyelmeztessen bennünket és készen álljunk.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt szereti: