Jób 23: ISTEN IGAZSÁGOSAN ÍTÉL

Halász Zsolt

1 Ekkor megszólalt Jób, és ezt mondta: 2 Most is csak lázongás, ha panaszkodom, kezemmel kell elfojtanom sóhajtásomat. 3 Bár tudnám, hogy hol találom Istent! Elmennék a trónusáig, 4 eléje terjeszteném ügyemet, tele lenne szám szemrehányással, 5 hogy megtudjam, milyen szavakkal válaszol, és hogy megértsem, mit is mond nekem: 6 teljes erővel perel-e majd velem, vagy meghallgat figyelmesen? 7 Becsületes emberként vitatkoznék vele, és végleg fölmentene engem a bírám. 8 De ha kelet felé megyek, nincsen ott, ha nyugat felé, nem veszem észre. 9 Ha északon működik, nem látom, ha délre fordul, ott sem láthatom. 10 De ő tudja, milyen úton járok: ha megvizsgál, kiderül, hogy arany vagyok. 11 Szorosan járok a nyomában, az ő útján maradok, nem térek le róla. 12 Ajkának parancsából nem engedek, keblembe zártam szája mondásait. 13 De ő hajthatatlan – ki is téríthetné el a szándékától? Véghezviszi, amit lelke kíván. 14 Bizony, beteljesíti, amit kiszabott rám. Ilyesfélét gyakran szokott tenni. 15 Ezért rémület fog el színe előtt, ha csak rágondolok is, megrettenek tőle. 16 Mert Isten csüggesztette el a szívemet, a Mindenható rémített meg engem. 17 Mert nem a sötétség miatt kell elnémulnom, nem az arcomat borító sűrű homály miatt.

23,1-24,25. Jób folytatja kérdéseit azt mondván, hogy szenvedése sokkal elviselhetőbb lenne, ha tudná, miért is történik mindez vele. Ha volt olyan bűn, amelyet meg kell bánnia, akkor megtenné. Tud a gonoszról és a tényről, amiért meg kell őt büntetni; tudja, hogy Isten tisztázná őt, ha azt választaná. A világban lévő gonosszal kapcsolatos minden példájában az ő mindenek felett való kívánsága Isten felé, hogy tisztázza a nevét, bizonyítsa igaz voltát, és magyarázza el neki, hogy miért éppen ő lett kiválasztva mindezekre a csapásokra. Jób megpróbálja a barátainak megmutatni, hogy az Istennel, az élettel és az igazsággal kapcsolatos kérdések nem olyan egyszerűek, ahogy azt ők képzelik.

23,9. Jób azt mondja, hogy úgy tűnik, Isten elkerüli őt vagy rejtőzködik előle. A 10. versben ellenben kifejezi azon bizalmát, hogy Isten ismeri helyzete minden részletét és segítségére is jönne. Néha Istennel kapcsolatos tapasztalatunk ebben az életben ahhoz a kétséghez vezet bennünket, mintha nem lenne mindig jelen. Meg kell értenünk, hogy néha érzéseink vezetnek bennünket félre. Mindig számíthatunk Isten segítségére és jelenlétére, még akkor is, ha nem érezzük azt.

10-11. A 22. fejezetben Elifáz megpróbálta Jóbot megfeddeni néhány titkos bűn miatt, amit talán Jób elkövetett. Itt Jób kifejezi abbéli bizalmát, hogy ő becsületes, Isten pedig igazságos. Mindig lehetnek titkolt bűneink az életünkben, olyan bűnök is, amelyekről még csak nem is tudunk, mert Isten sztenderdjei olyan magasak és a mi teljesítményünk annyira tökéletlen. Ha valódi hívők vagyunk, a bűneink meg vannak bocsájtva azért, amit a Krisztus a kereszten tett helyettünk (Róm 5,1; 8,1). A Biblia azt is tanítja nekünk, hogy ha vétkesnek érezzük magunkat, Isten nagyobb, mint a mi érzéseink (1Ján 3,20). Az ő megbocsájtása és megtisztítása elegendő nekünk; legyőzi a mi leggyötrőbb kétségeinket is. A Szent Lélek bennünk a bizonyíték arra, hogy megbocsájtott nekünk Isten még akkor is, ha vétkesnek érezzük magunkat. Ha mi – Jóbhoz hasonlóan – valóban keressük Istent, akkor kiállhatunk mások vádjaival és a saját gyötrődéseinkkel szemben. Ha Isten megbocsájtott nekem és elfogadott engem, akkor valóban bocsánatot nyert bűnösök vagyunk.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt szereti: