Jób 28-29: JÓB FOLYTATJA BESZÉDEIT

Halász Zsolt

28. 1 Az ezüstnek megvan a bányája, az aranynak is a helye, ahol mossák. 2 A vasat a földből hozzák elő, a rezet pedig kőzetből olvasztják. 3 Véget vet az ember a sötétségnek, és végigkutatja sorra a sűrű homályban és sötétségben rejlő köveket. 4 Aknát törnek lakatlan helyen, elfeledett tájon, ahol senki sem jár, abban függnek, himbálóznak, messze az emberektől. 5 A föld, amelyből kenyér terem, odalent olyan, mintha tűz pusztította volna. 6 A zafír kőzetben található, az arany pedig rögöcskékben. 7 Ösvényét nem ismeri a ragadozó madár, a sólyom szeme sem pillantja meg. 8 Nem járnak ott vadállatok, az oroszlán sem lépked rajta. 9 A legkeményebb követ is megmunkálja, a hegyek tövét is földúlja az ember. 10 A sziklákban folyosót hasít, és felkutatja valamennyi kincsét. 11 A beszivárgó víz útját eltömi, és napvilágra hozza, ami rejtve van. 12 De a bölcsesség hol található? Hol van az értelem lelőhelye? 13 Nem ismeri értékét a halandó, nem található az élők földjén. 14 A mélység ezt mondja: Nincs bennem! A tenger ezt mondja: Nálam sincsen! 15 Nem lehet megvenni színaranyért, nem lehet árát ezüstben kimérni. 16 Nem fizethető meg Ófír aranyával, sem drága ónixszal vagy zafírral. 17 Nem ér föl vele az arany és az üveg, arany ékszerekért sem kapható cserébe. 18 Szóba sem jöhet a korall és a kristály: a bölcsesség drágább kincs az igazgyöngyöknél. 19 Nem ér föl vele az etióp topáz, színarannyal sem lehet megfizetni. 20 Honnan jön tehát a bölcsesség? Hol van az értelem lelőhelye? 21 Rejtve van minden élő szeme előtt, az ég madarai elől is el van takarva. 22 Az enyészet helye és a halál így szól: Csak hírét hallottuk fülünkkel. 23 Isten ismeri az ahhoz vezető utat, ő tudja annak lelőhelyét. 24 Mert ő ellát a föld pereméig, mindent lát az ég alatt. 25 Amikor megszabta a szél erejét, és megállapította a vizek mértékét, 26 megszabta az eső rendjét és a mennydörgő viharfelhő útját, 27 akkor megtekintette és számba vette, elkészítette és megvizsgálta a bölcsességet. 28 Az embernek pedig ezt mondta: Íme, az Úr félelme a bölcsesség, és a rossz elkerülése az értelem.

29 1 Jób folytatta beszédét, és ezt mondta: 2 Bárcsak olyan volnék, mint amilyen hajdan, mint mikor még Isten vigyázott rám! 3 Amikor mécsese világított fejem fölött, sötétben is az ő világosságánál járhattam; 4 mint amilyen ifjúkorom idején voltam, amikor Istennel közösségben élhettem sátramban; 5 amikor még velem volt a Mindenható, és körülöttem voltak gyermekeim; 6 amikor lépteim tejszínben fürödtek, és mellettem a kősziklából is patakokban ömlött az olaj. 7 Amikor a városkapuhoz mentem, és elfoglaltam helyemet a téren, 8 ha megláttak az ifjak, hátrahúzódtak, az öregek pedig fölkeltek, és állva maradtak. 9 A vezető emberek a beszédben megálltak, és szájukra tették a kezüket. 10 A fejedelmek hangja elnémult, és nyelvük az ínyükhöz tapadt. 11 Aki csak hallott rólam, boldognak mondott, és aki csak látott, jó bizonyságot tett rólam. 12 Mert megmentettem a segítségért kiáltó nincstelent és az árvát, akinek nem volt támasza. 13 Az elhagyatott áldása szállt rám, és az özvegy szívét felvidítottam. 14 Igazságot öltöttem magamra, jogosságom palástként és süvegként borított be engem. 15 A vaknak szeme voltam, és lába a sántának. 16 Atyja voltam a szegényeknek, és az ismeretlen ügyét is jól megvizsgáltam. 17 Összetörtem az álnok állkapcsát, és fogai közül kihúztam a zsákmányt. 18 Azt gondoltam, hogy fészkemmel együtt halok meg, és mint a főnixmadár, sokáig élek. 19 Gyökerem a vízig nyúlik, ágaimra éjjel harmat száll. 20 Dicsőségem ifjú marad, akárcsak én, íjam is folyton megújul kezemben. 21 Figyelmesen hallgattak rám, elnémultak, ha tanácsot adtam. 22 Beszédem után nem szóltak tovább, szavam harmatként hullott rájuk. 23 Úgy vártak engem, ahogyan az esőt, ahogy tátott szájjal a tavaszi esőt lesik. 24 Ha rájuk nevettem, nemde bízni kezdtek, ha derűs volt az arcom, ők sem szomorkodtak. 25 Én döntöttem el, mikor mit tegyenek, és én ültem élükön; úgy laktam közöttük, mint a katonái közt a király, mint aki gyászolókat vigasztal.

28,1-9. A bányászat ezen leírása egyedülálló az Ószövetségben (ld. Deut 8,9). Sem ezüst, sem arany nem volt a szent földön, hanem importálni kellett ezeket. Van viszont bizonyíték a rézbányászatra a Negev-sivatagban, Timná mellett.

28,13. Jób állítja, hogy bölcsesség nem található az élők között. Azok számára, akik nem értik Isten szavának a fontosságát, az a természetes, hogy a bölcsességet a földön keresik. Filozófusokat, pszichológusokat, pszichiátereket és más “lelki” vezetőket keresnek maguknak, hogy iránymutatást adjanak az életüknek. Még Jób is azt mondja, hogy a bölcsesség nem ott található. Egyetlen vezető, vagy vezetők csoportja sem képes elegendő tudást vagy betekintést nyújtani ahhoz, hogy elmagyarázhassák az emberi tapasztalat teljességét. Az élet végső magyarázata – kik vagyunk és merre megyünk – kívülről és halandó életünk feletti szférából kell érkezzen. Ha iránymutatást keresel, keresd Istennek a Bibliában kijelentett bölcsességét! Hogy felülemeltessünk és messzebbre vitessünk az élet határainál, ismernünk az élet URát és bíznunk kell őbenne.

28,16. Az ófiri arany az elérhető legfinomabb arany volt akkoriban. Ófir valószínűéeg Afrikában volt, az arab partvidék mentén, vagy Indiában. Bárhol is volt, nagyon messzire volt Izráeltől, mert Salamon hajóinak is három évbe telt az utazás (1Kir 9,28; 10,22).

28,28. Az Úr félelme a bibliai bölcsességi irodalom egyik kulcstémája Jóbtól az Énekek Énekén át. Az Isten felé megnyilvánuló tisztelet és hódolat megnyilvánulását jelenti és azt, hogy fensége és hatalma félelemben lenyűgöz bennünket embereket. Ez a valódi bölcsesség megkeresésének és megtalálásának a kezdőpontja és előfeltétele (Péld 1,7-9).

A 29. fejezetben kezdődik Jób második nagy monológja

29,6. A tjszín és az olívaolaj az anyagi sikeresség szimbólumai a mezőgazdaságon alapuló társadalomban. Jób nyájai és olívafái olyan számosan voltak, hogy minden túlcsordulónak tűnt.

29,7. A városkapu volt a barátok találkozóhelye és ahol a bíróság összegyűlt a jogi ügyek megtanácskozására (ld. Ruth 4).

29,14. Igazságot öltöttem magamra (mint egy ruhát) – Ez az allegória az Istennel való bensőséges kapcsolatot fejezi ki. Ez más szavakkal ugyanazt fejezi ki, mint Isten Jóbról adott leírása a prológusban (1,1.8; 2,3). Hasonlóan szép képeket találhatunk a következő helyeken is: Zsolt 132,9.16; Ézs 59,17; 61,10; Róm 13,14; Ef 4,24; 6,14-17.

29,7-17. Jób munkájának ezen leírása miatt sok kommentátor úgy gondolja, hogy Jób bíró volt. Jób napjaiban egy bíró mind városi tanácsos, mind elöljáró volt, aki segített a közösség ügyeinek a vitelében és a viták lecsendesítésében. A legtöbb esetben ez nem “teljes munkaidejű foglalkozás” volt, hanem részidős pozíció volt az illetővel szembeni tisztelet és tekintély elismeréseként.

29,7-25. Jób a múlt teljesítményeivel való kérkedés és a jó cselekedeteknek önigazolásként való felidézésének finom vonalán megy végig annak érdekében, hogy megválaszolja az ellene felhozott vádakat. Jób egyetlen gyengesége a párbeszédek során, hogy veszélyesen közel kerül a hübriszhez, az önteltséghez. Az önteltség akkor különösen megtévesztő, amikor helyesen cselekszünk. De elválaszt minket Istentől azáltal, hogy az a gondolat terjed szét bennünk, hogy jobbak vagyunk, mint amilyenek valójában vagyunk. Ekkor a saját véleményeinkben bízunk, amelyek másféle bűnökre is elvezetnek bennünket. Miközben nem helytelen dolog számba venni a múltbéli tetteket, messze jobb és hasznosabb az embernek, ha Isten áldásait számláljuk és soroljuk magunkban. Ez őriz meg bennünket attól, hogy akaratlanul is öntelté váljunk.