Jób 32-33: ELÍHÚ ROHAMA

Halász Zsolt

32. 1 Ez a három férfi nem válaszolt többé Jóbnak, mivel ő igaznak tartotta magát. 2 Akkor haragra gerjedt a Búzból, Rám nemzetségéből való Elíhú, Barakél fia. Megharagudott Jóbra, amiért igaznak tartotta magát Istennel szemben. 3 De a három barátjára is megharagudott, mert nem találták meg a kellő választ, hogy bűnösnek nyilváníthassák Jóbot. 4 Elíhú azonban várt a Jóbhoz szóló beszédével, mert azok idősebbek voltak nála. 5 De amikor látta Elíhú, hogy a három férfi nem tud már mit felelni, akkor megharagudott. 6 Megszólalt hát a Búzból való Elíhú, Barakél fia, és ezt mondta: Én még fiatal vagyok, ti pedig öregek. Ezért hátrahúzódtam, és féltem elmondani nektek, amit tudok. 7 Azt gondoltam: beszéljenek a korosabbak, adják tudtul a bölcsességet az idősebbek. 8 De csak a lélek az a halandóban, a Mindenható lehelete, ami értelmessé teszi. 9 Nem az idősek a bölcsek, és nem a vének értenek az ítélethez. 10 Ezért azt mondom, hallgass rám, hadd mondjam el én is, amit tudok. 11 Én kivártam, amíg beszéltetek, figyeltem, amíg okoskodtatok, amíg kerestétek a megfelelő szavakat. 12 Figyelmesen hallgattalak titeket, de senki sem tudta Jóbot megcáfolni, egyikőtök sem felelt meg mondásaira. 13 Ne mondjátok: Olyan bölcsességre bukkantunk, melyet csak Isten győzhet le, ember nem. 14 Nem hozzám intézte szavait, ezért nem a ti mondásaitokkal felelek neki. 15 Megrettentek, nem válaszoltak többé. Cserbenhagyták őket a szavak. 16 Vártam, de ők nem beszéltek. Megálltak, és nem szóltak többet. 17 Hadd mondjam hát el én is a magamét, hadd mondjam el én is, amit tudok! 18 Mert tele vagyok szavakkal, szorongat belülről a lélek. 19 Olyan már a bensőm, mint a lezárt újbor, széthasad, mint erjedő musttól a tömlő. 20 Beszélek tehát, hogy levegőhöz jussak. Megnyitom számat, és válaszolok. 21 Nem leszek elfogult sem erre, sem arra, senkinek nem fogok hízelegni. 22 Nem is értek én a hízelgéshez, meg el is ragadna gyorsan az Alkotóm.

33. 1 Halld meg ezért, Jób, az én szavaimat, figyelj minden beszédemre! 2 Most már kinyitom a számat, nyelvem hegyén a szó. 3 Őszinte szívvel szólok, és tudós ajkam tisztán beszél. 4 Engem Isten Lelke alkotott, a Mindenható lehelete éltet. 5 Felelj meg nekem, ha tudsz, készülj, és állj ki ellenem! 6 Lásd, én is olyan vagyok Isten előtt, mint te: agyagból formáltak engem is. 7 Ne félj és ne ijedj meg tőlem, nem akarlak erőszakkal kényszeríteni. 8 Te azt mondtad fülem hallatára, és én hallottam hangos szavaidat: 9 „Tiszta vagyok, vétség nélkül, ártatlan vagyok, nincs bűnöm, 10 Isten mégis talál bennem kivetnivalót, ellenségének tekint engem, 11 béklyót tett a lábamra, szemmel tartja minden ösvényemet.” 12 Erre azt felelem, hogy nincsen igazad, mert nagyobb az Isten a halandó embernél. 13 Miért vádoltad azzal, hogy egyetlen szóra sem felel? 14 Hiszen szól az Isten így is meg úgy is, de az emberek nem törődnek vele. 15 Álomban, éjszakai látomásban, amikor mély álomba merül az ember, vagy a fekvőhelyén szendereg, 16 akkor ad kijelentést az embernek, és intelmeit pecsétjével hitelesíti. 17 Így téríti el az embert a rossz cselekedettől, és így óvja meg őt a kevélységtől. 18 Így akarja lelkét megóvni a sírtól, és életét, hogy ne döfje át fegyver. 19 Így fegyelmezi betegágyán fájdalommal és csontjainak szüntelen háborgásával. 20 Megutáltatja vele az ételt, lelkével kedvenc eledelét. 21 Lesoványodik, húsa már alig látható, azelőtt nem látható csontjai kiállnak. 22 Közeledik lelke a sírgödörhöz és élete a halottakhoz. 23 Ha van mellette egy angyal a sok közül, aki közvetít feléje, és megmondja az embernek kötelességét, 24 akkor könyörül rajta Isten, és ezt mondja: Váltsd ki, hogy ne jusson a sírba, elfogadom a váltságdíjat! 25 Hadd duzzadjon teste az ifjúi erőtől, térjen vissza ismét fiatalsága! 26 Istenhez könyörög, és ő kegyelmes lesz hozzá, megengedi, hogy arcát örvendezve nézze, és újból elfogadja a halandót igaznak. 27 Ő pedig énekben mondja el az embereknek: Vétkeztem, mert görbévé tettem az egyenest, de Isten nem eszerint fizetett meg nekem. 28 Megváltott engem, hogy ne jussak a sírba, és életem a világosságban gyönyörködhessen. 29 Mindezt kétszer-háromszor is megteszi Isten az emberrel, 30 hogy visszahozza őt a sírból, és ráragyog az élők világossága. 31 Figyelj, Jób, hallgass rám! Légy csendben, most én beszélek! 32 Ha lesz mondanivalód, válaszolj; beszélj, mert neked szeretnék igazat adni. 33 Ha pedig nem lesz, akkor hallgass rám! Légy csendben, majd én bölcsességre tanítalak.

32,1. Ha Jób valóban jó ember volt, akkor három barátjának el kellett volna vetniük azon elméletüket, hogy a szenvedés mindig Isten büntetése a gonosz tettek miatt. Ahelyett, hogy más megközelítést alkalmaznának, egyszerűen megszüntetik a kommunikációt. Meg vannak győződve arról, hogy Jóbnak van valamilyen rejtett hibája vagy bűne, bár nem volt a beszélgetés során olyan pont, amikor Jób ne ismerte volna be azokat, ha lettek volna. De Jób tudatában van annak, hogy Isten és mások előtt igaz módon élt (29. fejezet) és elkerülte a gonosz gondolatokat és tetteket (31. fejezet). Nem volt szándékában kitalálni egy bűnt csak azért, hogy elégedetté tegye barátait!

32,2-22. Amikor Elifáznak, Bildádnak és Cófárnak nem volt mit mondaniuk, akkor Elíhú (= JHWH az én Istenem) – akiről nem tudjuk, hogy hogyan kerül a történetbe – lett a negyedik személy, aki Jóbhoz szól. Meg van adva teljes atyai nemzetségneve, törzse és klánja, ami megerősíti dühösen kérkedő fontoskodását. Etnikai hovatartozása bizonytalan. Ez volt az első és egyetlen alkalom, amikor beszélt. Nyilvánvalóan ő egy szemlélődő és a többieknél lényeges fiatalabb volt; nem Jób barátja (6-7) – szánalom vagy szeretet nem szól belőle -, de ő új nézőpontot hoz be a történetbe. Míg Jób három barátja azt mondja, hogy Jób valamilyen múltbéli bűn miatt szenved, addig Elíhú azt mondja, hogy addig nem fog Jób szenvedése eltűnni, amíg nem veszi észre jelenlegi bűnét. Azt állítja, hogy Jób nem a bűn miatt szenved, hanem azért követ el bűnt, mert szenved. Elíhú hangsúlyozza, hogy Jób viselkedése arrogánssá vált, amikor megpróbálta megvédeni ártatlanságát. Elíhú azt is mondja, hogy a szenvedésnek nem az a célja, hogy megbüntessen bennünket, hanem inkább hogy korrigáljon és helyreállítson minket; a helyes ösvényen tartsa életünket. Elíhú logikája szerint a bölcsesség az, ha azzal értjük meg Jób szenvedését, ha megtudjuk, mi áll mögötte. Konkrétabban: a bölcsesség az, ha megoldást nyújtunk Jób problémájára. …nem a ti mondásaitokkal felelek neki (14) – Egy döfés a barátokba. Vártam, de ők nem beszéltek. Megálltak, és nem szóltak többet. (16) – Azt implikálja, hogy a barátok szánalmasan és gyatrán képtelenek voltak Jóbnak megválaszolni. szorongat belülről a lélek (18) – Elíhú azt állítja, hogy Isten kényszeríti őt a beszédre.

Sok igazság van Elíhú beszédében. Sürgeti Jóbot, hogy nézze szenvedéseit egy másik szemszögből és az gondolkodásában valamilyen más és nagyobb cél szempontjából. Míg beszéde látszólag magasabb lelki szinten van, mint a többieké, Elíhú még mindig rosszul feltételezi, hogy a szenvedésre adott helyes válasz mindig gyógyulást és helyreállást hoz (33,23-30), és hogy a szenvedés valamilyen módon mindig a bűnhöz kapcsolódik (34,11).

32,7-9. a Mindenható lehelete, ami értelmessé tesz – Nem elegendő felismerni egy nagy igazságot, hanem azt minden nap át kell élni. Az Isten Lelke és nem a kor adja a bölcsességet. Elíhú felismerte azt az igazságot, hogy Isten az igazi bölcsesség forrása, de nem használta Isten bölcsességét arra, hogy segítsen Jóbnak. Míg felismerte azt, hogy honnan származik a bölcsesség, nem kereste megszerzésének módját. A bölccsé válás folyamatos, egy életen át tartó törekvés. Ne elégedj meg azzal, hogy csak tudsz a bölcsességről, tedd azt életed építőkövévé!

33,1. Elíhú személynevén szólítja meg Jóbot, amit a dialógusokban a barátok sem tettek. Ez viszont Elíhú részéről a tiszteletlenségben kicsúcsosodó és nem helyénvaló bizalmaskodás egyértelmű jele. Mintha ma azt mondaná egy huszonéves egy ötvenéves idegennek: “Na, ide figyelj Jóbikám…” És ezt megismétli a 31. versben is!

33,13. Az informáltság a biztonság érzését kelti bennünk. Természetes, ha tudni akarjuk, mi történik az életünkben. Jób szeretné tudni, hogy mi zajlik az életében, miért szenved. Az előző fejezetekben érezhető a frusztráció. Elíhú azt állítja, hogy tudja a választ Jób legnagyobb kérdésére: “Miért nem mondja meg nekem Isten, hogy mi történik?”Elíhú azt mondja Jóbnak, hogy Isten próbál válaszolni neki, de ő nem figyel rá. Elíhú ezen a ponton tévesen ítéli meg Istent. Ha Isten minden kérdésünket megválaszolná , akkor nem lennénk megfelelően kipróbáltak. Mi van, ha Isten azt mondja az elején: “Jób, a sátán fog téged tesztelni és az ő keze fog sújtani téged, de a végén meg fogsz gyógyulni és visszakapsz mindent”? Jób legnagyobb próbája nem a fájdalom, hanem az, hogy nem tudja, miért szenved. A mi legnagyobb próbánk az lehet, hogy bíznunk kell Isten jóságában még akkor is, ha nem értjük, hogy életünk miért jár be bizonyos utakat. Meg kell tanulnunk abban az Istenben bízni, aki jó, nem pedig az élet jóságában.

33,14-24. Elíhú álláspontja az, hogy Isten újra és újra szólt. Álmokban és látomásokban is (15-18), a szenvedésen keresztül (19-22), és angyalok közvetítésével is (23-24). Jób már tudja ezt. Elíhú Jóbot okolja, hogy nem figyel Istenre – ami persze nem igaz.

33,33. Elíhúnak igencsak pöffeszkedő felfogása van saját bölcsességéről, és igencsak lenéző Jóbéról.

Elíhú a fiatalság lendületességét, harapós agresszivitását jeleníti meg. Végignézi és végighallgatja Jób és barátai vitáját, és bosszantja, hogy nem jutnak dűlőre a témában. Ő is keresi az utat a megoldáshoz és ezért megpróbálja egy logikai csavarral megoldani a dolgot: nézőpontot vált, bár fel se tételezi, hogy ettől ez még nem Istentől jövő gondolat. Sőt…! Elíhú éles eszű, de nem társul ehhez az élettapasztalat, és pláne nem isteni bölcsesség. Jelen helyzetben Elíhú hozzáállása ugyanúgy gyenge és elégtelen (emberi), mint Jób barátaié. A fiatalság kultúrájában igen könnyen és agresszíven félresöprik az idősebbeket, a tapasztaltabbakat, a lényegesen nagyobb tudásúakat a támogatott-manipulált fiatalok azzal a felkiáltással: “Öregek vagytok már, mi vagyunk az okosak, mi tudjuk, hogy mi zajlik a világban.” Bár az ifjúság sok dolgot másképp, más nézőpontból lát, mint atyáik, tanítóik, elődeik, de attól ez a világ még ugyanaz, és önteltség az ifjúság ilyetén való hozzáállása. Elíhú indulatával, dühével és álbölcsességével együtt ugyanúgy tűnik el, mint ahogy feltűnik – a semmiből a semmibe.

Az öregek pedig inkább keressék Isten bölcsességét istenfélelemmel és ne a korukkal kérkedjenek!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s