Halász Zsolt
1 Mivel még nem teljesedett be az ő nyugalmába való bemenetel ígérete, gondosan ügyeljünk arra, hogy közülünk senki le ne maradjon erről. 2 Mert nekünk is hirdették az evangéliumot, mint azoknak is; de nekik nem használt a hirdetett ige, mivel nem párosult hittel azokban, akik hallgatták. 3 Mi, akik hiszünk, bemegyünk abba a nyugalomba, amint megmondta Isten: „Ezért megesküdtem haragomban, hogy nem mennek be az én nyugalmam helyére.” Jóllehet munkái készen voltak a világ teremtése óta, 4 és valahol így szól az Írás a hetedik napról: „És megnyugodott Isten a hetedik napon minden munkája után.” 5 Itt viszont ezt mondja: „Nem mennek be az én nyugalmam helyére.” 6 Mivel tehát még várható, hogy némelyek bemennek abba, és akiknek előbb hirdették az evangéliumot, nem mentek be engedetlenségük miatt, 7 egy napot ismét „mának” jelöl ki. Dávid által hosszú idő múlva így szól, ahogyan előbb is mondtuk: „Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket!” 8 Mert ha Józsué bevitte volna őket a nyugalom helyére, nem szólna azután egy másik napról. 9 A szombati nyugalom tehát még ezután vár Isten népére. 10 Aki ugyanis bement Isten nyugalmába, maga is megnyugodott a munkáitól, mint Isten is a magáétól. 11 Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugalomba, hogy senki el ne essék az ehhez hasonló engedetlenség következtében.
1. az ő nyugalmába való bemenetel ígérete – Lásd Ex 33,14; Deut 3,20. még nem teljesedett be – Isten ígérete, hogy az ő népét a “nyugalom” körülményei közé viszi a teremtésben, nyílt végű ígéret, miközben feltételei is vannak. Az Ábrahámmall kötött szövetségben foglalt ígéreteken alapul (ld. Gen 15,12-21; 17,1-8; 22,15-18), és később a Dávidnak adott ígéretekben meg is erősítette Isten (ld. 2Sám 7,5-16; ld. még 1Kir 5,4). Az ígéretek fókusza a Messiás uralkodására került. Isten ígérete a teremtésben fog végül beteljesedni (lásd Ézs 65,17; 66,22; Jel 21,4).
3. Mi, akik hiszünk, bemegyünk abba a nyugalomba – Ahogyan a Kánaán nyugalmába való bemenetel is Isten ígéretében való hitet követelt, úgy a végső “sabbat-nyugalomba” (9. vers) is csak Jézus Krisztus személyében és művében való hit útján lehetséges. munkái készen voltak a világ teremtése óta – Isten megpihent a teremtés hetedik napján a munkáitól (Gen 4,4), így az ő nyigalma valóságos. Maga Isten hív bennünket az ő nyugalmába, ami nem a mi nyugalmunk, hanem az övé, amibe azért hív bennünket, hogy osztozzon velünk abban.
9. A szombati nyugalom tehát még ezután vár Isten népére – Isten nyugalmába még mindig be lehet lépni az ő Fiában való hit által. Amióta az Ószövetség kereszténység előtti görög fordítása (Septuaginta) – amit a Zsid szerzője és olvasói jól ismertek – nem tesz fogalmi különbséget a “sabbat” nyugalom és Izráel hűségétől függő nyugalma között, a nép az ígéret földjén minden nap megtapasztalhatta ezt a nyugalmat. Emiatt a szerző ezt a két dolgot olyan módon kapcsolja össze, ami azt sugallja, hogy ő a heti sabbat-nyugalmat a megígért nyugalmas élet jelének és megfogadásának tartja. A tény, hogy sem a héber, sem a Septuaginta nem tesz fogalmi-nyelvi különbséget Isten “nyugalma” Zsolt 95,11-beli és az ő nyugalmának helye Zsolt 132,14-beli és Ézs 66,1-beli megjelenése között, megerősíti a feltűnő konceptuális kapcsolódást.
11. Igyekezzünk – Ez nem arra való felhívás, hogy a tettek alapján próbálja valaki az üdvösségét megszerezni, hanem arra való buzdítás, hogy hittel lépjen be a sabbati nyugalomba, és ne kövesse Izráel szomorú pusztabeli példáját.
Bár Isten semmi esetre sem inaktív a jelenben, ő a legvalóságosabb módon bement az ő “nyugalmába” a teremtés végén (lásd Gen 2,1-3). A szerző Dávid megújított “nyugalmi felajánlását” a Zsolt 95-ből úgy érti, hogy a végső nyugalmat nem Józsué és Izráel biztosította az ígéret földjére való bemenetellel. A mi valódi nyugalmunk Jézus Krisztusban teljesedik be.
BIBLICA THEOLOGIA 
Vélemény, hozzászólás?