1Thessz 4

INTÉS A TISZTASÁGRA

1 Egyébként pedig, testvéreim, kérünk titeket, és intünk az Úr Jézus nevében, hogy amint tőlünk tanultátok, hogyan kell Istennek tetsző módon élnetek – s amint éltek is –, ebben jussatok még előbbre. 2 Hiszen tudjátok, milyen rendelkezéseket adtunk nektek az Úr Jézus nevében. 3 Az az Isten akarata, hogy megszentelődjetek: hogy tartózkodjatok a paráznaságtól, 4 hogy tanuljon meg mindenki szentségben és tisztaságban élni feleségével, 5 nem a kívánság szenvedélyével, mint a pogányok, akik nem ismerik Istent; 6 és senki ne károsítsa meg és ne csalja meg testvérét semmiféle ügyben. Mert bosszút áll az Úr mindezekért, ahogyan már előbb megmondtuk nektek, és bizonyságot is tettünk róla. 7 Mert nem tisztátalanságra hívott el minket Isten, hanem megszentelődésre. 8 Aki tehát ezt megveti, az nem embert vet meg, hanem Istent, aki Szentlelkét is rátok árasztja.

1. Pál egyik kedvenc szava a keresztény élet leírására az élni, élnetek, éljetek, ami 32-szer fordul elő a páli levelekben. Istennek tetsző – Az Istennek való tetszés megemlítése  és az emberi viselkedés célja az ÓSz óta ellentétben áll egymással (ld. Num 23,27; 1Kir 14,13; Jób 34,9; Zsolt 19,14; 69,31; Péld 15,26; 16,7; Mal 3,4), és az igaz viselkedésre Pál által használt fogalmak közül való (1Thessz 2,4.15; Róm 8,8; 1Kor 7,32-34; 2Kor 5,9; Gal 1,10; Ef 6,6; Kol1,10; 3,22). Amint éltek is – ebben jussatok még előbbre – Bár a thesszalonikaiak fejlődtek az Istennek tetsző keresztény életben, Pál további növekedést kíván. Kérünk titeket és intünk – Pál akkor csak folyamodik a “parancsoló” stílushoz, ha a helyzet komoly és megköveteli azt (2Thessz 3,6). Általában viszont a “kérés” vagy “sürgetés” lágyabb, sokkal “felhasználó-barátabb” nyelvezetét használja (ld. 2Thessz 2,1; Róm 12,1-2; 15,30-32; 16,17; 1Kor 1,10 stb.). De még akkor is olyan tekintélyelvű hangnemben beszél (“az Úr Jézusban”), ami azt jelzi, hogy az ő felhívásának engedelmeskedni kell.

3-5. A korai egyház számára legfőbb probléma a szexuális tisztaság fenntartása volt (1Kor 5,1.9-11). A pogány vallások gyakran elnézték, sőt támogatták a paráznaságot saját rítusaik részeként, és az ókori római kultúrában kevés szexuális megkötés vagy tiltás volt. Ezzel szemben Pál szigorúan inti a thesszalonikaiakat, hogy ne vegyenek részt semmilyen szexuális eseményben házasságukon kívül. Emlékezteti őket, hogy az emberi test Isten temploma és szentül kell azt tartani (ld. 1Kor 6,18-20). A testet tisztelni kell, mint amit Isten teremtett, és azzal kell megszentelni, hogy megőrzöm szent céljában. A házasságon kívüli szexuális cselekedet meggyalázza Istent, az ember házastársát vagy jövendőbelijét, és még az illető testét is.

7-8. A szentség visszautasítása egyenlő magának Istennek és a Szentlélek bennünk való munkájának a visszautasításával.

A szexuális “sztenderdek” igen alacsony szinten voltak a Római birodalomban és sok mai társadalomban sincsenek sokkal magasabban. A házasságon kívüli szexuális kapcsolatba való bonyolódás kísértése minden korban erős volt. Az ennek a kísértésnek való engedés katasztrofális következményekkel jár. A szexuális bűnök mindig megsebeznek valakit: egyéneket, családokat, üzleti vállalkozásokat, gyülekezeteket. A szexuális kívánságokat és cselekedeteket Krisztus kontrollja alá kell helyezni. Isten a szexualitást nemzésre és örömszerzésre teremtette, és a férj és feleség közti szerelem kifejezésére. Ebből fakadóan a szexuális tapasztalat a házasságra korlátozandó. A szexuális bűnök fizikai-biológiai konzekvenciái mellett vannak lelki konzekvenciák is, amint azt az 1Kor 6,18-cal kapcsolatban is láthatjuk.

A TESTVÉRI ÉS CSENDES ÉLET

9 A testvéri szeretetről pedig nem szükséges írnom nektek, hiszen titeket Isten tanított az egymás iránti szeretetre, 10 és mert gyakoroljátok is ezt minden testvér iránt egész Makedóniában. De kérünk titeket, testvéreim, hogy egyre inkább gyarapodjatok ebben, 11 és tartsátok becsületbeli dolognak, hogy csendesen éljetek, tegyétek a magatok dolgát, és saját kezetekkel dolgozzatok, ahogyan elrendeltük nektek. 12 A kívülállók iránt tisztességesen viselkedjetek, és ne szoruljatok rá senkire.

9-10. A thesszalonikai hívőknek volt már jó tapasztalatuk  az egymás iránti szeretetben, de Pál azt akarja, hogy egyre inkább szeressék egymást. Ez Jézus parancsa is (Jn 13,34-35; 15; 12.17), illetve az evangélizáció egyik legfontosabb alapjának is tekinthető. Az olyan világban, ami tele van önző egyénekkel, a keresztények őszinte, tettetetlen szeretetének kell másokat a hithez vonzania.

11-12. Ha összegezni akarjuk Pál fenti instrukcióit, akkor Pál arra buzdítja a thesszalonikai Krisztus-hívőket, hogy csendes életet éljenek. Ez nem bizonyos tevékenységek hiányára utal, vagy nem “agressziómentesség”-re, hanem a keresztyén hithez illő belső csendre és békére (lásd 2Thessz 3,12; 1Tim 2,11). Nem szabad fontoskodó, minden lében kanál, tolakodó embereknek lenniük, viszont tegye mindenki a maga dolgát, azaz a saját feladatát mindenki végezze el a szükséges időben. Azok az emberek, akik mások ügyeibe beleavatkoznak, általában a saját ügyeiket nem intézik megfelelően. A keresztény háza legyen rendben mások felé való bizonyságul is. Pál arra is buzdítja a thesszalonikaiakat, hogy saját kezükkel is dolgozzanak, amint azt ő maga is tette, amikor közöttük volt (2,9). Lehet, hogy a visszatérő Krisztusért való lelkesedésükből fakadóan, némelyek tétlenekké váltak. Nem kizárt, hogy a fizikai munkától való általánosan is ismert görög viszolygás is befolyásolta őket. De Pál megintette a keresztényeket, hogy legyenek elszánt és produktív dolgozók – bármely munkakörben is dolgoznak -, hogy azzal is dicsőséget szerezzenek Krisztus nevének.

A keresztény élet több annál, hogy a keresztények szeretik egymást. Felelősséget kell vállalnunk az élet minden területén. A thesszalonikai keresztények némelyike valamiféle tétlen életformát tett magáévá, és ezzel másokon élősködtek, kihasználva a keresztények közötti szeretetet. Amint fent is írtam, a görögök lenézték a kétkezi munkát. Emiatt Pál azt mondta a thesszalonikai hívőknek, hogy dolgozzanak keményen és éljenek csendes (lecsendesedett) életet. Nem lehetsz hatékony a hited másokkal való megosztásában akkor, ha nem tisztelnek téged. Bármit is teszel, tedd becsületesen és légy azokban a közösségekben, amelyekben részt veszel, pozitív erő!

KRISZTUS ELJÖVETELÉNEK VÍGASZTALÁSA

13 Nem szeretnénk, testvéreink, ha tudatlanok lennétek az elhunytak felől, és szomorkodnátok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük. 14 Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt, az is bizonyos, hogy Isten az elhunytakat is előhozza Jézus által, vele együtt. 15 Azt pedig az Úr igéjével mondjuk nektek, hogy mi, akik élünk, és megmaradunk az Úr eljöveteléig, nem fogjuk megelőzni az elhunytakat. 16 Mert amint felhangzik a riadó hangja, a főangyal szava és az Isten harsonája, maga az Úr fog alászállni a mennyből, és először feltámadnak a Krisztusban elhunytak, 17 azután mi, akik élünk, és megmaradunk, velük együtt elragadtatunk felhőkön az Úr fogadására a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk. 18 Vigasztaljátok tehát egymást ezekkel az igékkel!

12. Elhunytak – Szó szerint κοιμωμένων = elaludtak. Ez a halálra vonatkozó eufemizmus általános a bibliai szövegekben és az ókorban, tehát ez a kifejezés nem támasztja alá a “lélekalvás” koncepcióját. A “lélekalvás” teológiai koncepciója szerint a lélek a halál és a feltámadás között egy fajta öntudatlan “alvó” állapotban van. Nincs reménységük – Theokritosz, az ókori görög költő, tömören ragadja meg a görög-római világnak a halál utáni élettel kapcsolatos széles körben elterjedt reménytelenségét egyik Idilljében: A remények az élőkéi, a holtaknak nincs reményük.

14. Jézus meghalt és feltámadt – Az első ok, amiért a thesszalonikai gyülekezet reménykedhet elhalt testvéreikért, az Krisztus feltámadásában van, ami Pál teológiájában garantálja, hogy Isten feltámasztja a hívőket (Róm 8,11; 1Kor 6,14; 15,12-23; 2Kor 4,14; Kol 1,18). Így ők élni fognak és teljes mértékben részesednek Krisztus dicsőséges visszatérésében.

15. Az Úr igéjével – A remény második oka Jézus szavaiban rejlik, ami Jézus olyan mondására hivatkozik, ami nem lett feljegyezve az evangéliumokban (Jn 21,25), Jézus végidőkre vonatkozó tanításának egy parafrázisa (Mt 24; Mk 13), Jézus tanításainak egy általános összefoglalása, vagy egy olyan tanítás, amit Pál a damaszkuszi úton, vagy máshol kapott. Pál nem annyira saját véleményét, hanem magának az Úr Jézusnak a tekintélyén alapuló tanítást ad. Jézus szavai hangsúlyozzák, hogy az élő hívők  nem fogják megelőzni az elhunytakat. Minden hívő  – az elhunytak-de-most-feltámadottak (1Thessz 4,14-16) és az élők-de-most-elváltozottak (1Kor 15,51-52) – egyenlőképpen osztoznak az Úr dicsőséges eljövetelében. Pál újra használ egy fogalmat (1Thessz 2,19; 3,13), ami görögül a παρουσία, és amit elterjedten az uralkodó érkezésének eseményére használtak általában, vagy előkelően nagy pompával és ünnepléssel a városba való bevonulásra.

16.  A riadó hangja, a főangyal szava és az Isten harsonája – Ez a három kifejezés azt sugallja, hogy a Krisztus visszatérése nyilvános esemény lesz, amit minden ember hallani és látni fog, nemcsak a hívők. Először feltámadnak a Krisztusban elhunytak – Pál folytatja olvasói vígasztalását azt közölve, hogy a meghalt szeretteik fognak először feltámadni – az élő hívők felemeltetése előtt -, és nem fognak kimaradni Krisztus visszatéréséből.

17. elragadtatunk – A Bibliában ez az egyetlen hivatkozás az elragadtatásra (lat. rapiemur = elragadtatunk). Pál azt vízionálja, hogy az egyház elragadtatik, és csatlakozik Krisztushoz visszatértekor. Velük együtt – Pálnak nemcsak arra van gondja, hogy előre megmondjon dolgokat, hanem, hogy pásztoroljon is, amikor újra nyomatékosítja, hogy mind az élő, mind az elhunyt thesszalonikai hívők egyaránt részt fognak venni Krisztus dicsőséges visszajövetelében (a görög szórend is nyomatékosító, vagyis emfatikus jellegű: ἔπειτα ἡμεῖς οἱ ζῶντες οἱ περιλειπόμενοι ἅμα σὺν αὐτοῖς ἁρπαγησόμεθα ἐν νεφέλαις εἰς ἀπάντησιν τοῦ κυρίου εἰς ἀέρα· καὶ οὕτως πάντοτε σὺν κυρίῳ ἐσόμεθα). Fogadására – Szó szerint ἀπάντησις = találkozás, fogadás. Maga a szó olyan delegációs csoportot jelöl, amely ünnepélyesen fogadja a városon kívül a fontos látogatót, hogy köszöntse és bekísérje a városba. Ez a gyakorlat – a fontos látogató fogadása és elkísérése útja utolsó szakaszán – az ÚSz-ben csak két másik helyen található még meg (Mt 25,6; ApCsel 28,15). Pál fogalomhasználata tehát magába foglalja az egyházat, amely elragadtatott Krisztushoz a levegőbe, és aki elkíséri őt a földre.

18. Vígasztaljátok – Gör. παρακαλέω = szóban támogatni, pártfogolni, vígasztalni. Pál elsődleges célja Krisztus visszajövetelének tárgyalásával nem az, hogy megjósolja a jövőt, hanem a gyászoló thesszalonikaiak vígasztalása (ld. 5,11; 2Thessz 2,16-17).

Az, hogy pontosan tudjuk, mikor fognak a holtak feltámadni más események viszonylatában a második eljövetelkor, nem annyira fontos, mint azt tudni, hogy Pál miért írta ezeket a szavakat: felszólítani a hívőket arra, hogy vígasztalják és bátorítsák azokat, akiknek valamely szerette meghalt. Ez a szakasz nagy vígasztalás lehet, amikor valamely hívő meghal. Ugyanaz a szeretet, aminek az életben egyesítenie kell a hívőket (4,9), fogja egyesíteni a hívőket Krisztus visszajövetelekor és örök uralmában.

Halász Zsolt