A BIBLIA SZÖVEGE ÉS A BIBLAIKRITIKA – 2. rész

Szerző: Alexander Achilles Fischer

A cikk eredetije: https://www.die-bibel.de/ressourcen/wibilex/altes-testament/bibeltext-textkritik-at

Fordította: Halász Zsolt

2. A Codex Leningradensis középkori szövege

2.1. Alapok

Az Ószövetség héber szövegét általában masszoréta szövegként (M vagy MT) emlegetik. A kifejezés egyrészt a masszoréták által hagyományozott középkori bibliai szövegre utal, versekkel, hangzással, hangsúlyokkal és a margóban megjelölt masszorával együtt. Másrészt a mássalhangzós szövegre használják, amelyet körülbelül a Kr. u. 2. században rögzítettek, és lényegében megfelel a középkori szövegtanúknak. A masszoréta mássalhangzós szöveg már egységes szövegforma, amely a proto-masszoréta szövegcsoportból fejlődött ki (Kr. e. 3. század – Kr. u. 1. század; lásd lent 3.2.1.), és a zsidóságban tekintéllyel bíró szövegváltozatként alapozta meg magát (Fischer, 22-27; Brotzman / Tully, 30 éves nő). A masszoréták – a középkori zsidó tudósok – vívmánya az volt, hogy nemcsak ezt a tekintélyes szöveget biztosították az utókor számára azzal, hogy a mássalhangzós szövegét a lehető leghelyesebb módon hagyományozták, hanem egy hangsúly- és magánhangzórendszerrel pontosan meghatározták annak jelentését, amelyet Kr.u. 750–1000 körül fejlesztettek ki. Ehhez járultak még az olvasást segítő megjegyzések (Ketib és Qere; lásd alább 2.5.5.).

A keleti masszoréták (Or = Orient) mellett, akik Babilóniában dolgoztak, egy másik masszoréta tudományos központ alakult ki nyugaton, Galileában. A nyugati masszoréták – akik Tibériás városában munkálkodtak – közé tartozik (Occ jelentése: Nyugat), két család, a Ben-Asher és a Ben-Naftali nevet viselik, akik több generáción át foglalkoztak a hagyományozott mássalhangzós szöveg kialakításával. A két család által készített kéziratok különösen megbízhatónak számítanak. A Codex Leningradensis (L) egy olyan szövegvariánson alapul, amely egy Aaron ben Mose ben Ascher által javított szövegállományra vezethető vissza. Samuel ben Jakob készítette körülbelül 1008-ban ó-Kairóban. Ennek a kéziratnak a példája azon masszoréták szövegkialakításának a leírására szolgál, akiknek a tudása nélkülözhetetlen a szövegkritikai munkához.

2.2. A szövegbeosztás és a hangsúlyok

A Tóra esetében a masszoréták a heti olvasmányszakaszokra vonatkozóan átfogó szövegbeosztást hagyományoztak. Ennek során két különböző rendszer különböztethető meg. A babiloni éves olvasmányciklus alapján, amely a 3. századra vezethető vissza, a Tóra 54 heti részre lett felosztva, amelyeket „paras”-oknak (= „fejezetek”) neveznek. A Codex Leningradensis szélén a פרש jelzi a kezdetét. A palesztinai olvasmányciklus szerint a Tóra három év alatt olvasható végig, és 167 heti szakaszra lett felosztva. Ezeket „sedarim”-nek (= „sorok”) nevezik, és a margón a héber ס (szamech) betű (= szeder) jelöli. A Codex Leningradensisben és más középkori kéziratokban is alkalmazták a Próféták és az Írások sedarim-szerkezetét, ami az egész héber Biblia 452 sedarimra való tagolásához vezetett.

A zsidó vallásban a Tóra heti olvasmányai a Haftarot-hoz (= „lezárások”) kapcsolódnak. Ezek rögzített olvasmányok az „első” és „hátsó” próféták szövegeiből, amelyek záróolvasmányként követik a tórai szövegeket.

A heti olvasmánybeosztás mellett a masszoréták nagyobb és kisebb szövegek csoportjait is kínálják, amelyek a szövegértelmezés támogatását szolgálják. A nagyobbakat Petucha-nak (= „nyitott”) nevezik. Azért nevezik így, mert a végükön a tér „nyitva” marad a sor végéig, azaz nem írják tele a sort. A BHS és a BHQ a jelentés nyitott szakaszát a פ =pe betűvel jelölik (= Petucha), amelyet egy új jelentésszakasz vége és eleje közötti résbe helyeznek. A kisebb részeket Setuma (= „betömve”) nevezik. Ezeket egy soron belüli nagyobb tér jelzi. A spatium után azonban a vonalat tovább írják, úgymond  a sor végéig „feltöltve”. A BHS és a BHQ a zárt jelentés szakaszát a ס Samech betűvel jelöli (Setuma esetén).

Az értelmi szakaszok további versekre vannak osztva. Úgy tűnik, hogy ebben a masszoréták, régebbi hagyományokra támaszkodnak, különösen mivel a versfelosztás első kezdetei már megfigyelhetők néhány qumráni kéziratban (4QDana, 4QtgLev). A Codex Leningradensis-ben, akárcsak más középkori kéziratokban, a versvéget kettős módon jelölik. Egyrészt a silluq hangsúllyal, amely a vers utolsó hangsúlyos szótagján van, másrészt pedig a sof pasuq-kal, ami két egymásra helyezett rombuszból álló kettőspont.

A masszoréták a hangsúlyrendszer segítségével még akár egyetlen versen belül is kijelölnek egy szélesebb jelentésszerkezetet. Ennek során az elválasztó hangsúlyok (distinctivi) döntő szerepet játszanak. Négy csoportra vannak a szünet időtartama szerint felosztva, és költői  könyvek esetében három csoportot alkotnak (lásd a BHQ hangsúlytáblázatait, nyomtatva: Fischer, 44f). Az első csoportba tartoznak a fő elválasztók: a vers végén lévő silluq és az atnah, amely a versszakot két félversre osztja (a + b). A költői könyvek esetében az előbbiekhez járul az ole wejored kettős hangsúly is, további fő elválasztóként, így a tricola vagyis a háromrészes versek is megfelelően adhatók elő  (a + b + c). A második csoportban a legfontosabb elválasztók: segolta és zaqeph qaton. A vers két felét két vagy három részre osztják (aα + aβ + aγ).

A szétválasztó hangsúlyok mellett vannak összekapcsoló hangsúlyok (conjunctivi) is, amelyek az összetartozó szavakat és mondatrészeket jelölik. A hangsúlyok rendszere tehát nemcsak a hangsúlyos szótagok jelölését szolgálja, hanem a versen belüli szintaktikai kapcsolatok alakulását is. A szövegkritika szempontjából a hangsúlyjelek azért fontosak, mert nemcsak a masszoreták szövegértelmezését tükrözik, hanem esetről esetre dokumentálják a hagyományos mássalhangzószöveg megértését is, amelyet a hagyomány közvetít.

2.3. Magánhangzók

A héber mássalhangzós szöveg jelentését csak a kiejtés határozza meg részleteiben. Mivel a hébert beszélt nyelvként már Kr. e. 3. században az arámi váltotta fel, és azóta csak szent nyelvként olvasták és írták, a masszoréták magukat, nemcsak a mássalhangzós szöveg gondozóiként, hanem kiejtés védelmezőiként is látták. A korai középkorban feltalált három hangrendszerből a nyugaton kialakult tibériási kiejtés volt a domináns, amelyben a magánhangzó jeleket a mássalhangzók alá helyezték, és így a sorok közé írták (infralineáris). A tibériási hangrendszer előnye volt, hogy nemcsak a teljes értékű magánhangzókat, hanem a félhangzókat is (shwa mobile, shwa quieszens, és a laringiálisok esetében esetében a chateph-hangokat) is képes volt megjeleníteni. Ezen felül a betűbe helyezett dagesh-ponttal jelölte a éles kiejtést, és bizonyos záróhangokhoz tartozó mássalhangzók esetében robbanásszerű kiejtést jelölt, nem pedig ajakhangokat.

A magánhangzókkal ellátott masszoréta szöveg szövegkritikai értékeléséhez több szempontot kell figyelembe venni: (1) a magánhangzók rendszere a szóbeli felolvasási hagyományon alapul, amely azonban nyelvi változásoknak van kitéve, ezért későbbinek kell tekintenünk, mint a fennmaradt mássalhangzós szöveg. (2) A nyelvi hangzás, és így a nyelvtani formák pontos meghatározása nyelvi szabályokat követel, amelyeket először a masszorétáknak kellett megalkotniuk. A kiejtés meghatározása mögött tehát nemcsak a régebbi kiejtési hagyományok, hanem nyelvtani szabályok is állnak. Ez azt jelenti, hogy a ponktátorok bizonyos esetekben nyelvtanilag korrekt, mégis mesterséges hangzást hoztak létre. (3) A mássalhangzós szöveg, például igék különféle alakjaiban, ill. romlott írásmódok esetében eltérő olvasati lehetőségeket kínál. A szöveg biztonsága érdekében a masszorétáknak dönteniük kellett egy bizonyos kiejtés, így egyetlen lehetséges jelentés tekintetében. Ebben a masszoréták a rabbinikus értelmezési hagyományra támaszkodtak, de esetenként saját exegetikai döntéseket is hoztak. Ezért mindig figyelembe kell venni annak lehetőségét, hogy a masszoréták egy bizonyos értelmezése van a hangzás mögött.

2.4. A kis és a nagy masorah

A Masorah (= „hagyomány”) alatt bizonyos szavakra vagy szókapcsolatokra utal, amelyek lényegében a szokatlan írásmód védelmét szolgálják. Ezeket a jegyzeteket a kis Masora esetében (Mp = Masora parva) az adott oldal margóján jelzik, míg a nagy Masora esetében (Mm = Masora magna) pedig a felső és az alsó margón. Például a kis Masorában jelölik, ha egy szó csak egyszer fordul elő a Szentírásban (hapaxlegomenon), vagy ha egy szó hibásan van leírva, akkor ez a szó milyen gyakran szerepel ebben az írásmódban. A Masorah magnaban minden hivatkozást megadnak, így az egész bibliai szöveg összekapcsolódik, így akadályozva meg, hogy a mássalhangzós szövegben szereplő szó másképp legyen leírva, mint ahogy a Masorah magna dokumentált. Lenyűgöző, hogy egy rövid héber kifejezés elegendő volt ahhoz, hogy a masszoréták pontosan azonosítsák az adott verset egy bibliai könyv egy adott fejezetében. Részletesen azonban a kis és nagy Masorah információi nehezen megfejthetők a használt rövidítések miatt. A felhasználó emiatt a BHQ kommentár-szekcióira van utalva, ahol a rövidítések megoldódnak, és minden hivatkozást a modern fejezet- és versszám szerint adnak meg.

A modern fejezetbeosztás a 12. századból származik, és Stephen Langton, Canterbury érseke készítette a Vulgatában. A verseket a 16. században egymás után számozta Robert Stephanus párizsi nyomdász. A héber bibliai kiadások tekintetében azonban az amszterdami Athias nyomdász 1661-es és 1667-es kiadásai voltak mértékadók. Ezek fejezet- és versbeosztásait mértékadók lettek, viszont bizonyos esetekben eltérnek Langtontól és Stephentől. Ezek a Biblia Hebraica tudományos szövegkiadásaiba is beépítették, amelyek így hatással voltak a modern bibliafordítások fejezet- és a versbeosztására is (Haug, 622f).

2.5. A hagyomány és a korrekciók

A Codex Leningradensis és más középkori kéziratok a szöveg megjeleníte során mutatnak néhány sajátosságot, amelyek közül néhány arra a fennmaradt mássalhangzós szövegre vezethető vissza, amelyeket a masszoréták írtak le:

2.5.1. Puncta extraordinaria = rendkívüli pontok

Pontokat 15 helyen helyeznek el egyes betűk vagy egész szavak fölött: Gen 16.5; Gen 18:9; Gen 19:33; Gen 33:4; Gen 37:12; Gen 3:39; Gen 9:10; Num 21:30; Num 29:15; Deut 29:28; 2Sám 19:20; Ézs 44:9; Ez 41:20; Ez 46:22; Zsolt 27:13. Bizonyos esetekben ezek a pontok törlési jelként értelmezhetők, máskor pedig gyanús elírást jelezhetnek.

2.5.2. Nun inversum = fordított nun

A fordított nun kilencszer fordul elő a Codex Leningradensisben: Num 10,35 (az elején); Num 10:36 (a végén); Zsolt 107:21–26; Zsolt 107:40 (minden eset elején). Num 10:35–36 esetében a fordított nun arra szolgál, hogy a szakasz zárójelbe zárásával jelölje, hogy az nem azt eredeti helyén van. A Nun inversum funkciója a Zsolt 107 esetében nem ismert.

2.5.3. Litterae suspensae = kiemelt betűk

A Codex Leningradensisben négy szó egy felső indexbe helyezett vagy kiemelt betűt mutat: Bír 18:30; Zsolt 80:14; Jób 38:13.15. Az első esetben egy felemelt nun. A masszoréták szerint ide be kell illeszteni egy nun-t, hogy a „Mózes” helyett „Manasseh” legyen. A másik három esetben a felemelt betű egy hiányzó ajin-ra utal.

2.5.4. Litterae majusculae = megnagyobbított betűk

A nagyított betűk különböző funkciókban használhatók középkori kéziratokban. Elhelyezhetők egy szakasz vagy könyv elején, vagy megjelölhetik annak statisztikai központját (például Lev 11:42 a Tóra középpontjaként). A Codex Leningradensisben Sema Jiszraél a Deut 6:4-ben az első és utolsó szavaknál nagyított utolsó betűkkel van kiemelve.

2.5.5. Ketib és Qere = írva és olvasandó

A Ketib és Qere egy a masszoréták által a szöveg javítására alkalmazott eljárás, amelyben a masszoreták széljegyzetei közvetlenül kapcsolódnak a mássalhangzós szöveghez: a margón egy másik szót vagy még gyakrabban másik szóalakot jelölnek meg a mássalhangzós szövegben egy aláhelyezett ק (= qof) és egy megkülönböztető pont segítségével Qere-ként (= „olvasandó”). A jelölést a mássalhangzós szövegben leírt szó helyett kell olvasni, így „helyettesítve” a ketib-et (= „megírva”) a hangzó nyelvben. Ehhez a Qere-szóhoz tartozó magánhangzókat a Ketib-szó mássalhangzós szövegében írják, míg a margón szereplő Qere-szó kimondatlanul marad. A Qere szó kijelölését a BHS-ben egy járulékos circellus (o) is jelöli, amelyet a mássalhangzós szövegben írt referenciaszó fölé helyeznek. Abban a több mint 1300 esetben, amikor a Ketib–Qere-t alkalmazzák, a mássalhangzós szöveghez nem nyúlnak, de javasolnak egy olyan javítást vagy variánst, amely a hagyományban vagy más bibliai részben található.

A Ketib-Qere egyik speciális esete az úgynevezett Qere perpetuum. Három olyan szóról szól, amelyek különösen gyakran fordulnak elő a Biblia Hebraica-ban: az Isten neve, Jeruzsálem nevének kiejtése és a sing. 3 fem. személyes névmás (csak a Tórában). Ennek előfeltétele, hogy a Ketib-szó a Qere-szó magánhangzóival helyesen olvasható anélkül, hogy a Qere-szót külön jeleznék a margón. Példának okáért a tetragrammatonz az „Adonaj” magánhangzóival látják el, majd „Adonaj”-nak (= „Úr”) olvassák, vagy az arámi „Shema” szó magánhangzóival látják el és héberül pedig „Ha-Shem”-nek (= „a név”) olvassák.

2.5.6. Sebirin = vélemények

A Ketib-Qere-hez számos olyan eset hasonlít, amikor egy a szövegben található nehéznek vélt szó margóján egy egyszerűbb vagy gyakoribb szóalakot javasolnak, melynek során a margón egy סביר (= „feltételezhető”) előzi meg véleményként vagy feltételezésként. Viszont a Sebirin-megjegyzések funkciója vitatott: úgy is érthetjük, hogy a véleményként megadott olvasat ott helyezkedik el, ahol a mássalhangzó szövegben található olvasatot helytelennek tekintik (Meyer, § 17.3). Ugyanakkor az ellenkező nézet is megfogalmazódik, miszerint a Sebirin-megjegyzéseket arra való figyelmeztetésként kellene értelmezni, hogy ne változtassák meg a mássalhangzós szöveget a margón jelzett tévesen feltételezett olvasat alapján (Tov 1997, 51).

(folytatás következik)

Irodalomjegyzék

1. Lexikonbejegyzés

  • Theologische Realenzyklopädie, Berlin / New York 1977-2004
  • Religion in Geschichte und Gegenwart, 4. Aufl., Tübingen 1998-2007

2. Tudományos szövegkiadások

  • Biblia Hebraica Stuttgartensia (= BHS), hg. v. K. Elliger / W. Rudolph, Stuttgart 1967-1977, 5. verbesserte Ausgabe Stuttgart 1997.
  • The Hebrew University Bible (= HUB): M.H. Goshen-Gottstein (Hg.), The Book of Isaiah, Jerusalem 1995; C. Rabin / S. Talmon / E. Tov (Hg.), The Book of Jeremiah, Jerusalem 1997; M. Goshen-Gottstein / S. Talmon (Hg.), The Book of Ezekiel, Jerusalem 2004.
  • Biblia Hebraica Quinta (= BHQ), hg. v. A. Schenker u.a., Stuttgart 2004ff.
  • The Hebrew Bible. A Critical Edition (= HBCE): V. Fox, Proverbs. An Eclectic Edition with Introduction and Textual Commentary (Bd. 1), Atlanta, Georgia 2015.

3. Bevezetések a szövegkritikába

  • Barthélemy, D., Studies in the Text of the Old Testament. An Introduction to the Hebrew Old Testament Text Project, Textual Criticism and the Translator Vol. 3, Winona Lake, Indiana 2012.
  • Brotzman, E.R. / Tully, E.J., Old Testament Textual Criticism. A Practical Introduction, 2. Aufl. Grand Rapids, Michigan 2016.
  • Fischer, A.A., Der Text des Alten Testaments. Neubearbeitung der Einführung in die Biblia Hebraica von Ernst Würthwein, Stuttgart 2009.
  • Tov, E., Der Text der Hebräischen Bibel. Handbuch der Textkritik, Stuttgart / Berlin / Köln 1997.
  • Tov, E., Textual Criticism of the Hebrew Bible. Third Edition, Revised and Expanded, Minneapolis 2012.

4. További szakirodalom

  • McCarthy, C., The Tiqqune Sopherim and Other Theological Corrections in the Masoretic Text of the Old Testament (OBO 36), Freiburg (Schweiz) / Göttingen 1981.
  • Delitzsch, F., Die Lese- und Schreibfehler im Alten Testament, Berlin / Leipzig 1920.
  • Dexinger, F., Das Garizimgebot im Dekalog der Samaritaner, in: G. Braulik (Hg.), Studien zum Pentateuch (FS W. Kornfeld), Wien / Freiburg / Basel 1977, 111-133.
  • Freedman, D.N. / Beck, A.B. / Sanders, J.A. (Hgg.), The Leningrad Codex. A Facsimile Edition, Grand Rapids, Michigan 1998.
  • Haug, H., Zur abweichenden Kapitel- und Verszählung im Alten Testament. Ein Fund aus der Hinterlassenschaft von Eberhard Nestle, ZAW 113 (2001), 618-623.
  • Hendel, R., The Oxford Hebrew Bible. Prologue to a New Critical Edition, VT 58 (2008), 324-351.
  • Jepsen, A., Von den Aufgaben der alttestamentlichen Textkritik, in: Congress Volume Bonn 1962 (VT.S 9), Leiden 1963, 332-341.
  • Lange, A., Handbuch der Textfunde vom Toten Meer, Bd. 1: Die Handschriften biblischer Bücher von Qumran und den anderen Fundorten, Tübingen 2009.
  • Meyer, R., Hebräische Grammatik, Berlin / New York 1992.
  • Orlinsky, H.M., The Origin of the Kethib-Qere System. A New Approach, in: Congress Volume Oxford 1959 (VT.S 7), Leiden 1960, 184-192.
  • Quast, U. (Hg.), Septuaginta. Vetus Testamentum Graecum, Bd. IV,3: Ruth, Göttingen 2006, 194-207 (Anhang I).
  • Schenker, A., Urtext, Kanon und antike Bibelausgaben, in: ders., Studien zu Propheten und Religionsgeschichte (SBA 36), Stuttgart 2003, 201-210.
  • Schenker, A., Art. Textkritik der Bibel. Altes Testament, in RGG 4. Aufl., Bd. 8, Tübingen 2005, 200-201.
  • Steck, O.H., Die erste Jesajarolle (1QIsa). Schreibweise als Leseanleitung für ein Prophetenbuch (SBS 173/1), Stuttgart 1998.
  • Steck, O.H., Exegese des Alten Testaments. Leitfaden der Methodik, 14. Aufl. Neukirchen-Vluyn 1999.
  • Tov, E., The Biblical Texts from the Judaean Desert – an Overview and Analysis of the Published Texts, in: ders. / E.D. Herbert (Hgg.), The Bible as Book. The Hebrew Bible and the Judaean Desert Discoveries, London 2002, 139-166 (wiederabgedruckt in: ders., Hebrew Bible, Greek Bible, and Qumran. Collected Essays (TSAJ 121), Tübingen 2008, 128-154).
  • van der Kooij, A., Art. Textgeschichte / Textkritik der Bibel, I. Altes Testament, in: TRE 33, Berlin u.a. 2002, 148-155.
  • Williamson, H.G.M., Do we Need a New Bible? Reflections on the Proposed Oxford Hebrew Bible, Biblica 90 (2009), 153-175.
  • Wonneberger, R., Leitfaden zur Biblia Hebraica Stuttgartensia, 2. Aufl. Göttingen 1986.

5. Web-oldalak

Hozzászólás

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑