Szerző: Alexander Achilles Fischer

A cikk eredetije: https://www.die-bibel.de/ressourcen/wibilex/altes-testament/bibeltext-textkritik-at

Fordította: Halász Zsolt

4. A szövegkritika módszere

4.1. Feladat és cél

A szövegkritika olyan módszertani eljárás, amely egy irodalmi mű szöveghagyományát vizsgálja, azonosítja és javítja a szöveghibákat. A módszert a bibliai írásokra is ugyanúgy alkalmazzák, mint az ókori szövegekre (pl. Homérosz vagy Platón műveire). A fő különbség, hogy a bibliai szövegtanúnak számító kéziratok és fordítások száma többszörösen meghaladja az ősi írások szövegtanúi mennyiségét. Különösen az Ószövetséggel kapcsolatos szövegkritikai munka számít nagyon összetett kérdésnek, mivel nemcsak a héber szöveghagyományhoz kapcsolódik, hanem különböző olyan fordításokhoz is, amelyek szövegét azonosítani kell, majd rá kell kérdezni arra, hogy milyen következtetéseket lehet levonni egy héber forrásszöveggel kapcsolatban. Emmiatt a szövegkritikának foglalkoznia kell a görög fordítások (Septuaginta), a latin (Vulgata), a szír (Pesitta) és az arámi fordítások (Targum) egyedi szövegtörténetével is.

A szövegkritika feladata, hogy a szöveghagyományt a szövegtanúk összehasonlításával és súlyozásával (külső szövegkritika; lásd alább az 5.3-at) vizsgálja, valamint az olvasatbeli és írásbeli hibákat, valamint szándékos változtatásokat (belső szövegkritika), a másolási folyamat során felmerülő szöveghibákat és eltéréseket, valamint a variánsok eredetének magyarázata a szövegkritikus döntések kontrollálása érdekében visszafordítsa. Röviden a feladat „az eredeti szöveg helyreállítása” (Jepsen, 332.). A szövegkritika tehát arra irányul, hogy megbízható és a tudomány szempontjából megfelelő szöveget hozzon létre, amely megközelítőleg megfelel egy korábban létező, de nem fennmaradt „ősszöveg”-nek (Urtext). Azonban az eredeti szövegről vagy ősszövegről szóló beszédet – még ha csak posztulátum szintjén is – kerülik az újabb vitákban, mert a fogalom segíti azt a félreértést, hogy az Ószövetség írásaiban, akárcsak a modern szerzők irodalmában, volt eredeti szöveg, amelyet maga a szerző határozott meg és engedélyezett. Viszont ez nem így van. Az Ószövetség könyvei esetében sokkal inkább hagyományos irodalomról van szó. Ilyen értelemben pl. Ézsaiás, Jeremiás stb. nem szerzők, hanem a prófétai könyvek névadói. Ez alapján minden bibliai könyv, pontosabban annak eredeti változata egy produktív szövegtervezési (irodalmi növekedés) szakaszon megy át, melynek során a szöveget szerkesztik, frissítik, bővítik vagy akár át is alakítják. Az irodalomkritika és a szerkesztés története (ld. bibliaértelmezés, történeti–kritikai magyarázat) ezzel a szövegjelenséggel foglalkozik. Az Ószövetség szövegkritikája ezzel szemben arra a befejezett szövegformára vonatkozik, amelyet egy bibliai szöveg vagy iratcsoport a befejező vagy lezáró szerkesztés során kapott, és amely később a szövegtörténet (szöveghagyományozás) kiadás útján traditummá vált. A szövegkritika célja tehát annak a szövegformának helyreállítása, amelyet az adott bibliai könyv a produktív szövegnövekedés végén elért, melynek során ez a végső szerkesztői szöveg – ha úgy tetszik – megfelel az „ősszövegnek”, vagyis a legrégebbi, a szövegtörténet elején elérhető legrégebbi forrásszövegnek (ld. Hendel, 329.: „a szöveges ‘archetípus’, amely alatt a ‘kikövetkeztethető legkorábbi szövegállapotot’ értem”).

A a produktív szövegnövekedés vége és a megszilárduló szöveghagyomány kezdete között feltételezett cezúra hasznos a szövegkritika feladatának az irodalomkritikával és a szerkesztéstörténettel szemben való elkülönítésében, de nem a problémáktól (Fischer, 196k). A fent vázolt korai szövegtörténeti modell alapján kiindulhatunk abból, hogy a végső szerkesztéstől a szöveghagyományba való átmenetek folyamatosak, minek következtében egyes szövegek vagy szövegrészek több kiadásban is elérhetők egy adott hagyományozási területen (lásd például a Bír, 1 és 2Sám, 1 és 2Kir, Jer, Ez, Dán). Ezekben az esetekben a szövegkritika nem korlátozhatja magát egyetlen befejezett irodalmi szöveges kompozíció elkészítésével, hanem meg kell határoznia a régebbi és újabb kiadásokat is, és további kutatás céljából elérhetővé kell tennie azok szövegformáját az irodalomkritika és redakciótörténet számára (Schenker 2003., 203.).

Egy bibliai könyv redakcionális záró szövegét, amelyet itt a szövegkritika céljaként és helyreállítandóként határozunk meg, nem szabad összetéveszteni a kanonikusan lezárt szöveggel. A kanonizált szöveg már a szöveghagyományozás során végig ment egy szabványosítási folyamaton, amíg a 2. század táján el nem érte a kánonhoz kapcsolódó teljes szövegét, és normatív szövegállományként nem rögzült. Példának okáért a tekintélyként megalapozott vagy kanonizált masszoréta szöveg visszaállítására való önkorlátozás nem lehet a szövegkritika számára választási lehetőség, mert így figyelmen kívül kellene hagynia a korai szövegtörténet teljes folyamatát (Kr. e. 3. század – Kr. u. 2. század). Így a szövegkritika egyoldalúan kötelezné el magát egy bizonyos szöveghagyomány mellett, és jóváhagyná a szövegromlást és jelentésmódosító, esetleg szamaritánus ellenes javításokat, melyek beáramlottak.

4.2. Olvasatbeli és írásbeli hibák

Számos oka van annak, ami véletlen szöveghibákhoz vagy szövegromláshoz vezethet a másolás során. Egy szót kifelejtik, felcserélnek, másikkal helyettesítenek vagy helytelenül írnak. A másoló fáradtsága, gondatlansága, sebessége vagy gondolatainak az elterelődése helytelen helyesíráshoz vezethet. De még a másolás szövegalapja is olyan rossz állapotban lehet, hogy néhány szót a másolóknak ki kell kitalálniuk és helyettesíteniük. Ha a leírást diktálás útján végzik, hibák kerülhetnek a szövegbe a félrehallás miatt, ami további félreértéseket okozhat. Bár a véletlen gyakran játszik közre, a szövegtörténet számos tipikusnak mondható olvasási és leírási hibát dokumentál, melyek a különböző másolók esetében újra és újra hasonló elírásokhoz vezetnek. Módszertani szempontból fontos az ilyen hibaforrások ismerete ahhoz, hogy azonosítani tudjuk a lehetséges szöveghibákat. Az ilyen gyakran előforduló mechanikus helyesírási hibák osztályozását Friedrich Delitzsch adta közre (Die Lese- und Schreibfehler im Alten Testament, Berlin 1920.). Bár a munka egyes döntései mára már elavultnak számítanak, a munka  a hibaosztályok rendszerezése szempontjából még mindig hasznosnak mondható.

4.2.1. A grafikusan hasonló betűk és betűcsoportok tévesztése

A héber kvadratikus (négyzetes) írásban egy sor betű nagyon hasonló. Könnyen összekeverhetők, különösen, ha az eredeti szövegben szereplő betűt pontatlanul írták le, vagy kontúrjaik már nem ismerhetők fel a kézirat kopása vagy sérülése miatt. Gyakran látható a ב és כ (bét / kaf), ד és ר (dalet / résh), ה és ת / ח (hé / chet / táv), ו és י (wav / jod), ע és צ (ajin / cáde), יו és ה (jod-wav / hé), וי és מ (wav-jod / mém) között.

4.2.2. Fonetikai értelemben hasonló betűk keverése

A héberben, akárcsak más sémita nyelvekben, a gutturális (torokban képzett; torokhangok) és különösen a labiális (ajkakon képzett; ajakhangok) hangok összetéveszthetők a hasonló hangzásuk miatt. A zavar oka halláskárosodás lehet. Ugyanakkor azzal is számolhatunk, hogy egy írnok előtt az eredeti szöveget volt, a szöveget felolvasva mondta, de a hasonló, de hibás betűt írta a kéziratba. A torok hangjai א és ע (elef / ajin), az ajkahangok (lágy kiejtésben) ב és פ (beth / pe), a szájpadlás hangjai (kemény kiejtésel) כּ és ק (kaf / qof), valamint a szibilánsok (réshangok) שׂ / ס / ז és שׁ (zajin / szamech / szin / sin) gyakran összekeverednek.

4.2.3. Betűk átalakítása (metatézis)

Grafikai vagy fonetikus hasonlóság nélküli betűk esetében egy szón belül mindig hibás betűcsere történik, amelyeket köznyelvi módon betűáthelyezésnek neveznek. A héber mássalhangzós szövegben az ilyen metatézist vagy a gondatlan másolás okozza, vagy egy a betűáthelyezéssel párhuzamos szó hozhatja létre a transzponált betűt.

4.2.4. Egyszeri írás (hapolográfia)

A tipikus gondatlanságból eredő hibák közé tartozik, amikor a másoló két azonos betű, egymást követő betűcsoport (szótag), vagy szó egyikét kihagyja. Ez hasonló betűkkel vagy betűsorozatokkal is előfordulhat.

4.2.5. Kettőzött írás (dittográfia)

Amikor a másoló az egyszeri írás ellentéteként a betűk, betűcsoportok vagy szavak véletlenül kettőzi.

4.2.6. Ugyanolyan hangzású szóvég elhagyás (homoioteleuton)

A szövegben lévő hiányosságok lehetnek teljesen véletlenszerűek, így nem ellenőrizhetők szövegtanúk nélkül. Ugyanakkor vannak olyan esetek is, amikor a másolandó szöveg elősegíti a kihagyások létrejöttét. Gyakran az ilyen kihagyások annak a szónak a végén múlnak, amely ismételve fordul elő a kontextusban. Másolás közben az író szeme az első és a második azonos végre ugrik (aberratio oculi). Az írnok az egész köztes szöveget átugorja, és a másolást a következő azonos szónál folytatja. Az ilyen hibából eredő kihagyásokat némelyik bibliai kézirat dokumentálja is azzal, hogy a leírójuk vagy a lektor észrevette a hibát, és a hiányzó szöveget a sorok közé helyezte.

Az első qumráni Ézsaiás-tekercs (1QJes) a következő szöveget tartalmazza az Ézs 40:7-8-ban: „… a virág elhervad, [amikor az ÚR vihara ráfúj. Igen, a fű az emberek! A fű elhervad, a virág elszárad,] de Istenünk igéje örökké megmarad.” A szöveg, amely szögletes zárójelben van, kezdetben hiányzott a kéziratból, később pedig nem szép írással került a sorok közé és a hasáb bal szélére. A szöveghibát nyilvánvalóan a szem eltévedése okozza, amely az első „a virág hervad” kifejezésből a másodikba ugrott.

4.2.7. Kihagyás azonoshangzású szó elején (homoioarkton)

Ugyanez az eset, amikor a szem eltévedése miatt kihagyás történik, amit ugyanazon szó vagy mondatkezdet is okozhat.

4.2.8. Helytelen szóelválasztás vagy szókapcsolás

A kvadratikus írásban a szavakat általában szóközök választják el egymástól. Mivel a kéziratokban a hasább szélessége rögzített, egy adott szósorrendet kell esetenként sorba helyezni. Ennek eredményeként a szavak közötti távolságok néha nagyon kicsik lehetnek, így már nem lehet biztosan megmondani, hol ér véget egy szó, és hol kezdődik a másik. De nemcsak a túl kis szóköz okozza a helytelen szószóelválasztásokat vagy -összetételeket a másolás során. A másoló figyelmetlensége vagy a szöveg értésének a hiánya is odavezethet, hogy két egymást követő szó rossz helyen válik el, vagy fordítva, hogy két különálló szó rosszul íródik össze.

4.2.9. Magánhangzók által okozott hibák

A héber nyelvben bizonyos mássalhangzók, mint például wav és jod, időnként az alef és hé is használható magánhangzók (matres lectionis) jelzésére. Mivel a héber szövegeket a középkorig punktuáció nélkül másolták, ezért az ilyen olvasati hibák mindig akkor kerülnek a látókörünkbe, amikor egy magánhangzónak szánt betűt törzsmássalhangzónak gondolnak.

Az ilyen tipikus hibaforrások ismerete nemcsak a véletlen szöveghibák azonosításában segít. Az előbbi mellett fontos szolgálatot tesz a szövegkritikai döntések ellenőrzésében, segítve azonosítani azon olvasatokat, amelyek esetről esetre eltérnek, viszont az olvasatbeli vagy írásbeli hibákat jól behatárolják, ezzel adva magyarázatot azok eredetére. További információk találhatók szövegpéldákkal a tankönyvekben (lásd Tov 1997., 192-214.; Fischer, 205-209.; Brotzman / Tully, 118-125.; a görög kéziratokban található hibák forrásairól lásd Quast, 194-207.).

4.3. Szándékos szövegváltoztatások

A korai szövegtörténetben egy bibliai irat vagy íráscsoport esetében a pontos hangzást (még) nem, hanem inkább annak tartalmát tartották tekintéllyel bírónak. Ezért néhány szerző szabadabb megközelítést alkalmazott a szövegalapok megközelítésében, és így apró változtatásokat tudtak végrehajtani a szövegben, ha úgy látták, hogy a tartalom így „jobban” kerül napvilágra. Az ilyen értelmezések tehát nem „szöveghibák” a szó valódi értelemében, hanem szándékos, és szükség esetén nyilvánvaló változtatások. Azok az írnokok, akik forrásszövegüktől így tértek el, ennek az eljárásnak a következtében növelték a szöveghagyományban található változatok mennyiségét is. A mechanikus tévesztésből származó hibák miatt keletkező olvasat- és írásbeli hibákhoz képest az ilyen szándékos szövegváltoztatások nehezebben észlelhetők, mert általában nem hagytak a szövegben egyenetlenségeket. Ennek ellenére a mögöttük álló motivációk túlmutatnak az írók sajátosságán. Módszertani szempontból a különböző okok ismerete segíthet a szándékos változtatások észlelésében és az eredeti szövegtől való eltérések magyarázatában.

4.3.1. A szokásos szókincshez való igazítás

A bibliai írások, amelyeket publikáció (kiadás) és reprodukció (másolat) formájában terjesztettek, a közönségnek szántak. Az szövegüket nemcsak olvasni vagy hangosan felolvasni kell, hanem meg is kell érteni. Ezzel a háttérrel követhetővé válik, hogy a másolás során egy nehéz szót itt-ott egy egyszerűbb szóra cseréltek annak érdekében, hogy a szöveget a hallgatóság nyelvi igényeihez igazítsák. Ez különösen igaz azokra a szavakra, amelyeket az ószövetségi iratokban, tehát a bibliai héberben csak egyszer használnak (hapaxlegomenon). Az olyan szavak, amelyek pontos jelentését ma már alig lehet meghatározni, már akkor is nehezen voltak érthetők. Amennyiben ilyen hapaxlegomenonnal, szokatlan szóval vagy ritka jelentéssel találkozunk a szöveghagyományban, miközben a változatok a közös szókincset használják, akkor várható a szokásos szókinccsel való egyeztetés. Ezekben az esetekben a szövegkritika a nehezebb olvasatot (lectio difficilior) választja.

4.3.2. Nyelvtani változás

A bibliai szövegekben időnként előfordulnak nehéz vagy nyelvtanilag szokatlan megfogalmazások is, amelyek okot adtak a leíróknak az állítólagosan hibás alakok javítására. Ez alá esnek különösképpen azok az inkongruenciák, amelyekben az alany és az állítmány számban vagy nemben egymástól különbözik. De más jelenségek is ide tartoznak, például a vonatkozó névmás (אשׁר ‘sr) későbbi beillesztése egy-egy kétségesnek érzékelt mondatszerkezetbe.

4.3.3. Stílusváltás

Általában a stílusbeli korrekciók a folyékonyan olvasható és könnyen érthető szövegre irányulnak. Ennek során a szóalakokon, szavakon és kifejezéseken változtattak, amennyiben a leíró véleménye szerint azok jobban illeszkedtek a mondatba és a jelentés kontextusába. A tudatos és intuitív változásokat nem mindig lehet megkülönböztetni. Például említeni kell a qal alaknak a gyakoribb hifil alakkal való helyettesítését, vagy az infinitivus absolutus lecserélését imperativus alakra. Gyakran csempésznek be kis szavakat, mint például ו „és”, כל „mind”, אחד „egy”, עתה „most”, לאמר „[beszéd bevezetése]”, melyek megjelenése nemcsak a szerző stílusérzékének a számlájára írhatók, hanem azon szándékát is megmutatják nekünk, hogy a szöveg jelentését egy bizonyos irányba terelje. Sok esetben az ilyen tisztázásra irányuló olvasatokat tudatos szövegfejlesztésként is felfoghatók.

4.3.4. Párhuzamos helyek általi befolyásolás (harmonizálás)

Minél pontosabban ismerte a másoló a bibliai írások tartalmát, annál valószínűbb, hogy másoláskor emlékezett egy párhuzamos szakaszra, és hagyta, hogy az befolyásolja őt. Az ilyen, a hasonló szakaszokhoz történő szűkebb és szélesebb kontextusban való adaptációkat, vagy az Ószövetségben duplikátumként megjelenő szakaszokat harmonizálásnak is nevezik. Sok harmonizálás (pl. a szamaritánus kor előtti szövegekben) szándékosan történt, míg más harmonizációk – úgy tűnik – átmenetileg kerültek be a másolatokba.

4.3.5. Az ellentmondások eltávolítása (eufemizmus)

Néhány bibliai szöveg olyan részeket tartalmaz, amelyeket az író sértőnek tarthat, vagy nem akart ráerőltetni a zsidó közösség erkölcsi és vallási érzékenységére. A sértés eltávolítása érdekében egy kellemetlennek érzékelt szót lágyító vagy elrejtő parafrázissal írták át, vagy eufemisztikus kifejezéssel (eufemiszmussal) helyettesítették. Néhány eufemizmussal a szexualitás kifejezése területén találkozhatunk, mások pedig olyan megfogalmazásokat érintenek, amelyek közvetlenül Istenre utalnak. Mivel az eufemizmusokat irodalmi kifejezésmódként használják más bibliai írásokban is, csak akkor válnak a szövegkritika tárgyává, ha a szöveghagyományozás időszakához tartoznak, és nyilvánvalóan egy régebbi olvasat helyettesítésére szolgálnak.

4.3.6. Dogmatikai, ideológiai vagy nomisztikus korrekció

Az eufemisztikus változtatások szorosan közel állnak a hagyományos szövegbe teológiai okokból beavatkozó dogmatikai korrekciókhoz. Ideológiai változásokról különösen a szamaritánus Pentateuchosszal összefüggésben esik szó. A szamaritánus Pentateuchos egy sor olyan szövegrészt tartalmaz, melyek Jahve központi istentiszteleti helyének a kiválasztását szamaritánus nézőpontból a Garizim-heggyel kapcsolják össze. Ide tartozik a Deuteronomiumnak az „a hely, amit JHWH kiválaszt” formulájának múlt idejűvé való átalakítása is. Ugyanígy azok a szövegrészek is, amelyek Jeruzsálem jövőbeli kiválasztásra irányulnak, de a már a pátriárkák történeteiben említett sikemi kultuszi helyhez köthetők, és ehhez kapcsolódva később a szamaritánusoknak a Garizim hegyén épített templomára vonatkoznak (ld. Ex 20:24; Deut 12:5). Megint más a helyzet azokkal a korrekciókkal, amelyek mögött a Tórában található törvényadás fokozódó hatása ismerhető fel. Ez magyarázhatjuk a másolók azon törekvéseit, hogy bizonyos részeket összhangban hozzanak a Tóra törvényi magyarázataival. Az ilyen változásokat nevezzük nomisztikus korrekcióknak.

4.3.7. Hibás értelmezésből fakadó korrekció

Időnként észrevehető, hogy egy másoló egy szót vagy szófordulatot félreért. Ha a másolás során észrevesz egy (hibából fakadó) torzítást a szöveg jelentéstartományában, de annak okát nem ismeri fel, akkor előfordulhat, hogy ő maga próbálja kitalálni a feltételezett jelentést vagy megkísérel egy érthetőbb szöveget készíteni. Úgy tűnik, hogy ennek eredményeként, mintha két független változat létezne. Viszont, ha az egyik olvasat szándékos javításként magyarázható, ami egy hiba vagy félreértés folytán jött létre, akkor azt másodlagosnak tekintjük.

4.3.8. Magyarázat jellegű kiegészítések és magyarázatok

A szövegkritika határesetének példáját a glosszák adják. A glossza egy magyarázta szoruló kifejezés megvilágítása, amelyet vagy a szövegbe írtak (interpoláció), a sorok közé elhelyezve (infralineáris glossza), vagy a margón jelentetik meg (marginális glossza). Általánosságban ezeket magyarázó kiegészítéseknek is nevezik (add = addditum). Az ilyen kiegészítések származhatnak magától a szerzőtől, vagy akár szerkesztők is elhelyezhették, akik részletesebben szeretnétek például egy helységnevet megmagyarázni. A fentebb húzott határvonal szerint ezek a megközelítések a szerkesztéstörténet területéhez tartoznak (ld. Ézs 6:13bβ). A szövegkritika csak azokkal az esetekkel foglalkozik, amelyekben a másolás során (véletlenül vagy szándékosan) kerültek infralineáris és marginális glosszák a szövegbe. Az ilyen eseteket szövegkritikailag azonosítani lehet, különösen akkor, ha a glosszák szintaktikailag ügyetlenül lettek a szövegbe beillesztve, nem megfelelő helyre lett beillesztve, vagy felismerhetően a már befejezett szövegben későbbi kiegészítésként lettek elhelyezve a szöveg intenciójával ellentétes magyarázatként. A szándékos szövegváltoztatások különböző osztályai arra szolgálnak, hogy egy adott szöveggel kapcsolatos problémára rákérdezhessenek abból a szempontból, hogy az magyarázható-e a szándékos korrekció feltételezésével. Minden olyan esetben, amikor a szövegvariánsok szándékos szövegbeli beavatkozásokra vezethetők vissza, minden valószínűséggel másodlagos olvasatokról van szó. További információk szövegpéldákkal a tankönyvekben találhatók (ld. Tov 1997., 214-238.; Fischer, 209-217.; Brotzman / Tully, 126-129.).

(folytatás következik)

Irodalomjegyzék

1. Lexikonbejegyzés

• Theologische Realenzyklopädie, Berlin / New York 1977-2004
• Religion in Geschichte und Gegenwart, 4. Aufl., Tübingen 1998-2007

2. Tudományos szövegkiadások

• Biblia Hebraica Stuttgartensia (= BHS), hg. v. K. Elliger / W. Rudolph, Stuttgart 1967-1977, 5. verbesserte Ausgabe Stuttgart 1997.
• The Hebrew University Bible (= HUB): M.H. Goshen-Gottstein (Hg.), The Book of Isaiah, Jerusalem 1995; C. Rabin / S. Talmon / E. Tov (Hg.), The Book of Jeremiah, Jerusalem 1997; M. Goshen-Gottstein / S. Talmon (Hg.), The Book of Ezekiel, Jerusalem 2004.
• Biblia Hebraica Quinta (= BHQ), hg. v. A. Schenker u.a., Stuttgart 2004ff.
• The Hebrew Bible. A Critical Edition (= HBCE): V. Fox, Proverbs. An Eclectic Edition with Introduction and Textual Commentary (Bd. 1), Atlanta, Georgia 2015.

3. Bevezetések a szövegkritikába

• Barthélemy, D., Studies in the Text of the Old Testament. An Introduction to the Hebrew Old Testament Text Project, Textual Criticism and the Translator Vol. 3, Winona Lake, Indiana 2012.
• Brotzman, E.R. / Tully, E.J., Old Testament Textual Criticism. A Practical Introduction, 2. Aufl. Grand Rapids, Michigan 2016.
• Fischer, A.A., Der Text des Alten Testaments. Neubearbeitung der Einführung in die Biblia Hebraica von Ernst Würthwein, Stuttgart 2009.
• Tov, E., Der Text der Hebräischen Bibel. Handbuch der Textkritik, Stuttgart / Berlin / Köln 1997.
• Tov, E., Textual Criticism of the Hebrew Bible. Third Edition, Revised and Expanded, Minneapolis 2012.

4. További szakirodalom

• McCarthy, C., The Tiqqune Sopherim and Other Theological Corrections in the Masoretic Text of the Old Testament (OBO 36), Freiburg (Schweiz) / Göttingen 1981.
• Delitzsch, F., Die Lese- und Schreibfehler im Alten Testament, Berlin / Leipzig 1920.
• Dexinger, F., Das Garizimgebot im Dekalog der Samaritaner, in: G. Braulik (Hg.), Studien zum Pentateuch (FS W. Kornfeld), Wien / Freiburg / Basel 1977, 111-133.
• Freedman, D.N. / Beck, A.B. / Sanders, J.A. (Hgg.), The Leningrad Codex. A Facsimile Edition, Grand Rapids, Michigan 1998.
• Haug, H., Zur abweichenden Kapitel- und Verszählung im Alten Testament. Ein Fund aus der Hinterlassenschaft von Eberhard Nestle, ZAW 113 (2001), 618-623.
• Hendel, R., The Oxford Hebrew Bible. Prologue to a New Critical Edition, VT 58 (2008), 324-351.
• Jepsen, A., Von den Aufgaben der alttestamentlichen Textkritik, in: Congress Volume Bonn 1962 (VT.S 9), Leiden 1963, 332-341.
• Lange, A., Handbuch der Textfunde vom Toten Meer, Bd. 1: Die Handschriften biblischer Bücher von Qumran und den anderen Fundorten, Tübingen 2009.
• Meyer, R., Hebräische Grammatik, Berlin / New York 1992.
• Orlinsky, H.M., The Origin of the Kethib-Qere System. A New Approach, in: Congress Volume Oxford 1959 (VT.S 7), Leiden 1960, 184-192.
• Quast, U. (Hg.), Septuaginta. Vetus Testamentum Graecum, Bd. IV,3: Ruth, Göttingen 2006, 194-207 (Anhang I).
• Schenker, A., Urtext, Kanon und antike Bibelausgaben, in: ders., Studien zu Propheten und Religionsgeschichte (SBA 36), Stuttgart 2003, 201-210.
• Schenker, A., Art. Textkritik der Bibel. Altes Testament, in RGG 4. Aufl., Bd. 8, Tübingen 2005, 200-201.
• Steck, O.H., Die erste Jesajarolle (1QIs^a). Schreibweise als Leseanleitung für ein Prophetenbuch (SBS 173/1), Stuttgart 1998.
• Steck, O.H., Exegese des Alten Testaments. Leitfaden der Methodik, 14. Aufl. Neukirchen-Vluyn 1999.
• Tov, E., The Biblical Texts from the Judaean Desert – an Overview and Analysis of the Published Texts, in: ders. / E.D. Herbert (Hgg.), The Bible as Book. The Hebrew Bible and the Judaean Desert Discoveries, London 2002, 139-166 (wiederabgedruckt in: ders., Hebrew Bible, Greek Bible, and Qumran. Collected Essays (TSAJ 121), Tübingen 2008, 128-154).
• van der Kooij, A., Art. Textgeschichte / Textkritik der Bibel, I. Altes Testament, in: TRE 33, Berlin u.a. 2002, 148-155.
• Williamson, H.G.M., Do we Need a New Bible? Reflections on the Proposed Oxford Hebrew Bible, Biblica 90 (2009), 153-175.
• Wonneberger, R., Leitfaden zur Biblia Hebraica Stuttgartensia, 2. Aufl. Göttingen 1986.

5. Web-oldalak

• http://www.aleppocodex.org
• http://hbceonline.org
• http://www.deadseascrolls.org.il/home
• http://dss.collections.imj.org.il/