Isten megtámadta Mózest?

A minap egy beszélgetés során nekem szegezték a kérdést, hogy Ha már teológus vagy, akkor mondd már el, hogy Isten miért akarta megölni Mózest? Őszintén szólva hirtelenjében nem tudtam, hogy mire is kellene gondolnom a kérdező szerint, de aztán kiderült, hogy az Ex 4,24-26 szakasz lehet a kérdés tárgya:

PÜNKÖSD

Pünkösd közeledtével fontosnak látszik, hogy biblikus leírást adjunk erről az ünnepről. Az alábbiakban ezt olvashatják kedves Olvasóink.

Mennybemenetel

Közeledik Krisztus mennybemenetelének ünnepe, ezért szükségesnek láttam ebből az alkalomból is ennek a bibliai és teológiai fogalomnak a leírását közreadni.

BAAL

Mivel Baal isten a Biblia – főleg az Ószövetség – világában jelentős helyet foglal el, ezért szükségesnek láttuk, hogy ennek a kánaáni istenségnek a lexikális leírását közreadjuk. A szócikket a Fritz Rienecker féle Lexikon zur Bibelből fordítottuk.

Kell-e még mindig engedelmeskednünk az ószövetségi törvénynek? (A Galatákhoz írt levél margójára)

Amikor Pál azt mondja, hogy a nem-zsidók (azaz a pogányok) már nincsenek a Törvény (azaz a Tóra) előírásaihoz kötve, akkor nem azt mondja, hogy az Ószövetség törvényeit nem alkalmazhatóak a számunkra. Pál azt mondja, hogy a törvény bizonyos típusai valószínűleg nem alkalmazandók számunkra: Ceremoniális törvények Ez a fajta törvény speciálisan Izráel istentiszteletével áll kapcsolatban (lásd…

A CDK fogalma az Ószövetségben

Jenni és Westermann alapján[1] צדק (ejtsd: cádak) = közösségileg hűségesnek, hasznosnak lenni (–> igaznak lenni) A gyök és a derivációk 1. A צדק nyugat-sémi gyök; csak az akkádban fordul elő, főnévként pedig a jeruzsálemi pre-izráelita királyságban. Az arab nyelv a cdk-t részben az igazság megállapítására használja, és mint ilyen speciális jelentéssel bír, mint a zsidó-arámi…

Tiltja-e Isten beszéde az eskütételt? – félreértések a hegyi beszéddel kapcsolatban

Általánosan elterjedt tanítás, hogy keresztényként Isten nevében nem tehetünk le esküt vagy fogadalmat, és hogy a Messiás kifejezetten az eskü tiltását tanította a hegyi beszédben. Első ránézésre valóban úgy tűnik, hogy a Krisztus azt mondta, hogy eskü/fogadalom – amit egyébként a tórai törvény szabályozott – tiltott. Lehetséges, hogy a Mt 5,33-37 szakaszban olvasható jézusi mondatokat…

A nagyhét eseményei

Az evangélium szerzői nagy mennyiségű anyagot szenteltek műveikben azoknak az eseményeknek, amelyek Jézus keresztrefeszítéséhez vezettek. Földi szolgálatának utolsó hete a Jeruzsálembe való dicsőséges bevonulással és annak a tömegnek a „hozsannázásával” kezdődik, amely napokkal később „Feszítsd meg!”-et kiáltott még a hét lezárulása előtt. Jézus nyilvánvalóan a hét legnagyobb részét nap közben a templomban való tanítással töltötte….

A spiritualitás értelmezésének bibliai szempontjai

Az alábbi cikkrészletet a szerző, Dr. Siba Balázs református lelkész-teológus, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának pasztorálteológiai tanára engedélyével adjuk közre. Ez a cikkrészlet a Spirituális útkeresés és református lelkiség lelkészinterjúk fényében c. cikkben jelent meg a Theologiai Szemlében. A kereszténység területén igen sokan, úgyszólván mindenki használja a “lelkiség”, “lelki” főnevet és melléknevet, és…