Ézsaiás könyve 46. rész

Ésa. 46,1–4. A bálványok megbuknak, Isten megsegít.

Az első két versben jövendöléssel van dolgunk. A próféta lélekben már látja Babilónia bukását. Prófétai perfectumokkal fejezi ki azt, hogy a birodalom istenei együtt buknak meg híveikkel. Bél a hajdani főisten, akit az istenek atyjának tartottak. Tisztelete később egybeolvadt Marduk tiszteletével. Nébót Marduk fiának gondolták. A jövendölés arról szól, hogy a győztes ellenség elől teherhordó állatokon viszik a hívek az istenszobrokat, de nem sikerül őket megmenteni. A nagy súly alatt roskadozó állatokat utolérik, az istenszobrokat zsákmányul ejtik. A zsákmányolt istenszobrok ősi szokás szerint a győztes templomába kerülnek.
Kiáltó ellentétben a teherré vált, tehetetlen bálványokkal, az élő Isten „hordozza” népét. Az egyén életéből vett szavakkal: „születésétől megőszüléséig” tart Isten hűsége. A nép életében ez azt jelenti, hogy Isten a babiloni fogságból is tud szabadulást adni. Ő nem bukott meg akkor, amikor népe fogságba került. Neki nincs szobra, ő nem került ember kezébe! A második parancsolatnak ilyen értelme is van! Az, hogy Isten „hordozza” népét, az édesapa magatartására mutat: ő karjára veszi fiát, ezzel jogi szempontból a magáénak ismeri el és gondoskodó szeretetébe fogadja. Isten, mint Atya, nem lesz hűtlen azokhoz, akiket fiaivá fogadott: a jövőben is gondjukat viseli, mint a múltban, Ex 19:4; Num 11:12; Deut 1:31; 32:11; Ézs 40:11; 63:9. De a „hordozás” szónak mélyebb értelme is van. Isten a bűnt is „elhordozza”, megbocsátja, Lev 10:17; Zsolt 32:5; 85:3; Ézs 2:9; 33:24. A szenvedő szolga által történik meg ez 53:4–6; az Isten Báránya veszi magára a világ bűneit, Jn 1:29.

Ésa. 46,5–8. A bálványimádás lázadás Isten ellen.

Ez a rövid szakasz, 41:7-hez és 44:9–20-hoz hasonlóan, a bálványkészítésről szól. A bevezető kérdés a vita stílusában Isten egyetlenségét bizonyítja. A bálványszobor fából készül, de arannyal vagy ezüsttel vonják be. Nem tudja változtatni helyét, nem tud válaszolni, imádságot meghallgatni, nem tud szabadulást adni: tehetetlen. A versek valószínűleg későbbiek Deuteroésaiásnál. Úgy látszik, a bálványimádás a fogság után is kísértés volt. Sajnos nem ismerjük az ’ásas gyök pontos jelentését. Ha az ’és = tűz szóból ered, jelentése: égessen benneteket, bánjátok meg. Ha az ’is = férfi szóból származik, jelentése: embereljétek meg magatokat. Az első jelentés valószínűbb, mert a pósecim „lázadók” szó nem egyszerűen csüggedésre, hanem ellenszegülésre utal. De Isten akkor is vigasztal, amikor dorgál (Volz).

Ésa. 46,9–13. Isten vitája népével.

Itt nem a bálványokkal vagy a pogányokkal, hanem saját népével száll vitába az Úr. Őket emlékezteti a múltra. A történelem, a tapasztalat Isten egyetlenségét bizonyítja. A kijelentés is Isten hatalmát mutatja, 41:22–23; 44:7; 45:21. Isten beteljesíti legújabb jövendölését is: „elhívja” Kyrost, aki a ragadozó madár gyorsaságával hódítja meg Babilóniát. Isten „terve embere”, végrehajtója. De a nép még nem tudja ezt: konok a szíve, távol vannak az „igazságtól”. Az „igazság” szó gazdag jelentésű, Deuteroésaiás igehirdetésének egyik kulcsszava. Itt azt jelenti, hogy a nép nem hisz a szabadulásban, nem fogadja el Kyrost, mint Isten „megbízottját”, de – és a következő mondatban megint ugyanaz az „igazság” szó áll – Isten a maga igazságát közelivé tette. Isten részéről készen van az „igazság”. Ő azt akarja, hogy népe szíve is készen legyen. Arra tanítja népét a próféta, az eschatologikus Sion-tradícióra támaszkodva, hogy hamar eljön a megváltás ideje. Ez a „hamar” az őskeresztyén gyülekezet eschatologikus reménységére is jellemző.

(szerző: Dr. Karasszon Dezső; forrás: Jubileumi Kommentár)