Ézsaiás könyve 52. rész

Ésa. 52,1–2. Jeruzsálem díszruhát ölthet.

Folytatódik az előző fejezet nemzeti panaszénekére (51:9kk.) adott felelet. A felelet formája a panaszéhoz hasonló: Serkenj föl, serkenj föl! Talán onnan került elírásként szövegünkbe az „erődbe” szó is, mely Istenre vonatkozólag természetes, Jeruzsálemre vonatkozólag szokatlan. Így az „erőd” szó helyett a „díszed” szót javasolták: Jeruzsálem, mely eddig gyászolt, ünnepelni fog és díszes ruhába öltözik. Örvendezik a város, mert megszűnik a fogság, és a babiloni megszálló csapatok kivonulnak.

Ésa. 52,3–6. Izráel múltja: szenvedés.

Akik ezeket a verseket megpróbálják Deuteroésaiás üzenete alapján megérteni, arra hivatkoznak, hogy Izráel vétkes volt ugyan Istennel szemben, de nem volt vétkes a nagyhatalmakkal szemben. Ezek ok nélkül gyötörték kezdettől fogva: Egyiptom éppen úgy, mint később Asszíria és Babilónia. Olyan értelemben is vehető a kétszeresen is kifejezett „ingyen” szó (5. v.), hogy a nagyhatalmak semmit sem fizettek az Úrnak, amikor népét nyomorgatták, ingyen kell visszaadniuk is. – Valószínűbb azonban, hogy Deuteroésaiás koránál későbbi ez a néhány vers, hiszen a próféta a fogságot megérdemeltnek tartotta. Ezek a versek a próféta igehirdetésétől eltérő tradíciót tartalmaznak. Eszerint a nép múltja csupa szenvedés volt. Különösen a nemzeti panaszénekekben olvashatunk erről. Igen nehéz az 5. v. „itt” szava, melyet alig lehet másra érteni, mint arra, hogy népével együtt az Úr is Babilóniában van – fogságban. Kétféleképpen értelmezhető a móseláv jehélílu kifejezés is: ha Izráelre értjük: „uralkodói jajgatnak”, ha az ellenségre: „akik uralkodnak rajta, ujjonganak, vagy dölyfösködnek”. De az Úr nem tűri, hogy nevét állandóan gyalázzák. Ütött az óra, jön „ama nap”, az eschatologikus fordulat. Mindenekelőtt Izráel fogja megismerni, hogy az Úr az Isten, beteljesíti szavát.

Ésa. 52,7–10. Örömhír Jeruzsálemnek.

Ezekben a költői szépségű versekben a próféta gondolatban Jeruzsálemben van. Innen látja, hogyan közeledik a város felé az örömhírnök, aki szabadulást hirdet, 40:9. „Lábai” azért kedvesek, mert jó hírt hoz. A falakról figyelik az őrök, már messziről látják alakját. A jó hír nemcsak Jeruzsálem szabadulása, hanem, ezzel szoros kapcsolatban, az Úr uralmának a megvalósulása. A próféta a kettőt együtt látta. A „király lett az Úr” kifejezés itt nem kultikus értelemben áll, hanem eschatologikus értelemben. Isten, aki a fogság idején „elhagyta” Jeruzsálemet, Ez 11:23; most szemmel láthatóan visszatér. A babiloni szabadítást eschatologikus fényben látja a próféta. A szabadítás az egész világ számára be fogja bizonyítani Isten erejét: hiszen ahogyan a teremtéskor „feltűrte” karját az Úr, 51:9; ugyanolyan erővel cselekszik most is. Ezért már most örvendezhetnek Jeruzsálem romjai, rázendíthetnek az Istent dicsér himnuszra, hiszen felépülnek a romok, hazatér a nép (eschatologikus Sion-tradíció). De nemcsak Sion-Jeruzsálem felépülése a cél: fontosabb ennél, hogy minden nép elismerje Isten dicsőségét, Ez 5:13; 6:7.13 stb. Az üdv a föld végéig terjed, Ézs 49:6.
A 7. verset Róm 10:15 a Krisztusról szóló evangélium hirdetésére vonatkoztatja. Erre is érvényes von Rad szép tanítása: az euaggelizomenos az, aki az Úr jövetelét megelőzve, az ő királyi uralma megvalósulását hirdeti.

Ésa. 52,11–12. Készülődés a hazatérésre.

Olyan szilárdan hisz a próféta a kapott üzenetben, hogy vezényszószerűen ad felhívást népének a kivonulásra. A hazatérés nem profán ügy, hanem szent processio: rituális előkészületek kellenek hozzá. Hiszen haza kell vinni azt a templomi felszerelést, amit Nebukadneccar Babilóniába vitt, 2Kir 25:13–17. A második exodus abban különbözik majd az elsőtől, hogy nem kell majd sietni, Ex 12:11; Deut 16:3. Az Úr, aki hajdan felhőoszlop és tűzoszlop formájában vezette népét, most is személyesen kíséri a hazatérőket, 40:11.

szerző: Dr. Karasszon Dezső