Ézsaiás könyve 53. rész

Ésa. 52,52:13–53:12. Negyedik Ebed-Jahve–ének: a szolga halála és diadala.

Ennek az éneknek a magyarázata során sok kérdés nyitva marad. Nemcsak a szöveg romlottsága miatt van ez, hiszen a szöveg ennek ellenére is érthető. A LXX és a qumráni szöveg is kisegít bennünket néhány helyen. A forma is jól felismerhető: az ének elején és végén az Úr beszél. Megjövendöli szolgája diadalát. Ebben a keretben foglal helyet a szolga szörnyű szenvedéseiről, tűréséről és haláláról szóló tudósítás, az egyéni panaszének stílusában. De a panaszt nem az mondja el, aki bajban volt, hiszen ő meghalt. Azok mondják el, akik szenvedését látták, sőt okozták, de később jobb belátásra jutottak. Arra a kérdésre, hogy ki a szolga, kik mondják a bűnvalló éneket és milyen természetű a diadal, háromféle feleletet adtak az írásmagyarázók: közösségi, egyéni és eschatologikus-messiási értelmezést.

A közösségi értelmezés szerint a szolga Izráel. A szolga szenvedései eszerint a babiloni fogságra vonatkoznak. Itt lett olyan Izráel, mint a beteg (leprás). Ezért megborzadtak tőle a többi népek. Hiszen általános ókori felfogás szerint úgy értelmezték Izráel szenvedéseit, hogy Izráelt az Isten bünteti, mert bűnös. Azonban a pogányok új felismerésre jutnak. Megtudják, hogy Izráel a többi népek javára, „békességére” szenved. Azért szenved, hogy a pogányok, akik igaz istenismeret nélkül „tévelyegnek”, mint a „juhok”, „meggyógyuljanak”. A szenvedés célja tehát: a világmisszió. Izráel a pogányokkal szemben „ártatlan”, a büntetés „ok nélkül” éri, 52:3–5. „Vizsgálat és ítélet nélkül vitték el”, 8. v. Sőt meg is ölték: a nép „kivágatott”, meghalt, olyan értelemben, ahogyan Ez 37 írja. A nemzethalál, a fogság után jött a „temetés”: ahogyan a bűnösöket nem temetik az igazak közé, úgy kellett Izráelnek szétszóródnia a pogányok közé. De Isten „feltámasztja” szolgáját: népét. Ez az a csoda, amelyen megdöbbennek a pogányok, ez az a hit, mely hozzájuk jut, ezt végzi el az Úr „karja”. A feltámadás azt jelenti, hogy Izráel újból „részt kap a többiek között”, néppé lesz, teljesíti hivatását, terjeszti az igaz Isten ismeretét, könyörögni fog a többiekért.

Az egyéni értelmezés egyik fő erőssége a 8. versben levő „népem” (vagy „népe”) szó. Ez arra mutat, hogy a szolgának saját népével szemben is van hivatása, 49:5b. Azonban nem tudunk kétségtelen bizonyossággal rámutatni arra a történelmi személyre, akivel az Úr szolgáját azonosítani lehetne. Mert nincs is olyan személy, akin mindez a szenvedés beteljesedhetett volna. A szenvedés olyan halmozásával találkozunk, mely „tipikus” (Gressmann). Minden elképzelhető szenvedés együtt van itt: betegség (nem kell feltétlenül leprára gondolni), sebek, ütések, börtön (vizsgálati fogság?), ítélet, kivégzés, sőt a halál utáni megaláztatás: gonosztevők közé temettetés. A betegség és üldöztetés ugyanígy együtt található az egyéni panaszénekekben is. Formai szempontból tehát innen is meríthetett ennek az éneknek a szerzője (Westermann). Tartalmi szempontból pedig ismerős lehetett előtte a népéért szenvedő próféta alakja, úgy, ahogyan Mózest a Deuteronomium ábrázolja. Mózes a nép bűne miatt nem mehetett be az ígéret földjére, Deut 3:23–28; 4:21–27; közbenjáró könyörgésével hárította el Isten haragját a bűnös népről, a népért „állt a résre”, Ex 32:9kk..32; Zsolt 106:23 (von Rad). Mózeshez hasonló próféta jövetelét ígéri, Deut 18:18. A szenvedő próféta képének a megrajzolásához hozzájárulhattak Deuteroésaiás saját tapasztalatai is, 50:4–9. ApCsel 8:34-től mindmáig vannak olyan írásmagyarázók, akik Deuteroésaiás mártíriumát látják ebben az énekben (Volz, Fohrer), feltételezve, hogy az éneket a mester halála után egyik tanítványa, talán éppen Tritoésaiás itta. A mártíriumra az adott okot, hogy Deuteroésaiás Kyros diadalát hirdette. Ezt pedig halállal büntették a babiloni hatóságok. Rövid úton, törvényes eljárás nélkül kivégezték.
Az egyéni értelmezés híveinek véleménye megoszlik abban a kérdésben, hogy miben is áll az Úr szolgájának a jutalma. Vannak, akik szó szerint veszik a feltámadást, s éppen azt tartják új, soha nem hallott és a világot megrendítő üzenetnek, hogy a szolga feltámad, újra élni fog a földön (Duhm). Mások szerint a szolga úgy él tovább, hogy „magva”, a prófétai igehirdetést elhivő és megtartó gyülekezet növekedni és erősödni fog, betöltve hivatását: a világmissziót.

A közösségi és az egyéni értelmezés megegyezik abban, hogy a költemény kerete, az Úr szavát tartalmazó 52:13–15 és 53:11.12. ígéret, jövendölés. Akár Izráel orthodox hívői jutnak bűnbánatra és nevezik magukat tévelygő juhoknak, akár a pogány népek (vagy képviselőik: a királyok), akár a kettő együtt, az mindenképpen bizonyos, hogy ez még a prófécia korában nem teljesedett be, hanem jövendölésnek számít.
Milyen természetű ez a bűnbánat? Milyen természetű volt az a tévelygés, amivel vádolja magát a bűnvallók kórusa? A tévedés abban áll, hogy a szenvedést Isten büntetésének tartották. Ezért fordultak el a betegtől, szenvedőtől, ezért „takarták el előle arcukat”, ezért szakították meg vele a közösséget. A zsoltárírók sokszor panaszkodtak emiatt. Jób könyve is tiltakozik ez ellen a felfogás ellen – mely pedig az egész ókori kelet közfelfogása volt, és Izráelben is szilárd dogmának számított. A negyedik Ebed-Jahve-ének megdönti ezt a dogmát és – prófétai hagyományokra támaszkodva – a helyettes szenvedést hirdeti. A szolga szenvedése „sokak” javára van. Helyesen mutattak rá többen is arra, hogy ez a „sokak” – „mindenkit” jelent, a szolga szenvedésének a haszna univerzális.
A prófétai hagyományokon túl az áldozati kultuszból is merít ez a költemény. Úgy érti ugyanis a szolga szenvedését, mint ’ásám-ot, helyettes áldozatot, Gen 22; Lev 5:14kk.; 16:20–22; Deut 21:1kk.; Zsolt 49:8. A költemény ezen a ponton túlmegy Deuteroésaiás igehirdetésén, aki még úgy látta, hogy Isten a pogányokat adja Izráelért „váltságdíjul”, 43:3–4. Itt ennek a fordítottjáról van szó: a szolga szenved a többiekért (Duhm). De ő már nem lázadozva, zúgolódva, értetlenül szenved, mint pl. Jeremiás, hanem önkéntesen, magát megalázva, 7. v. Ő maga adja életét helyettes áldozatul, 10. v. (jászim), ő maga „önti ki”, szánja halálra magát, 12. v. Tudatosan vállalja, „hordozza” mások bűnét, hogy őket megtisztítsa úgy, ahogyan a kultuszban vérrel hintették meg a megtisztítandó tárgyakat és embereket, 52:15; de éppen így feltétlenül csak tudatos és szándékos lehet az a közbenjáró könyörgés is, amit értük végez, 53:12; az a bírói, forensikus igazzá nyilvánítás, amiben a bűnösök részesülnek, 53:11 (Volz, von Rad). Így teljesedik be Isten akarata a szolga szenvedése által, 10. vers. Mindez arra mutat, hogy a negyedik Ebed-Jahve-éneknek nemcsak a kerete, a szolga diadaláról szóló része jövendölés; hanem a corpusa, a szolga szenvedéseiről szóló része is.

A messiási értelmezés régi. Már a Targum is így fogalmazza 52:13-at: Íme az én szolgám, a Messiás! Azonban a Targum a Messiásnak nem a szenvedéséről beszél, hanem csak tanítói tevékenységéről és közbenjáró imádságáról (König). A szenvedést a Targum nem a Messiásnak, hanem Izráelnek tulajdonítja. Igaz, hogy a babiloni Talmud (Kr. u. 450 körül) már beszél a Messiás szenvedéseiről is; a zsidóság azonban csak a győztes Messiást várja (Philippson).

Krisztus tanítványai is így gondolkoztak eleinte. Érthetetlen és botrányos volt előttük Jézus Krisztus szenvedése és halála. Sok időnek kellett eltelnie, sőt a Szentléleknek kellett kitöltetnie ahhoz, hogy ezt a titkot megértsék, ApCsel 8:32kk., 1Kor 15:3; 2Kor 5:21; 1Pt 2:22.24k. A keresztyén egyház Ézs 53 üzenetét az apostoli hitvallásban fejezte ki (Westermann).
Az Újszövetségben hull le a lepel a szolga megjutalmazásának titkáról is. Nemcsak arról van itt szó, amit a közösségi magyarázat hívei gondolnak, hogy Izráel a népekkel „együtt” kap osztályrészt. Hanem a szolga a nagyokat és a hatalmasokat kapja jutalmul, 53:12! A halálig tartó engedelmesség jutalma az, hogy minden térd meghajol az előtt, aki önmagát megüresítette, Fil 2:5–11. De hozzátartozik ehhez a jutalomhoz annak az ügynek a diadala is, amiért meghalt a szolga. A földbe esett gabonamag nem hiába halt el, hanem – éppen ezen az úton – sok gyümölcsöt termett, Jn 12:24.

Crop_Book_of_Isaiah_2006-06-06

szerző: Dr. Karasszon Dezső

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s