Ézsaiás könyve 50. rész

Ésa. 50,1–3. Az elvettetés nem végleges.

A perbeszédnek azzal a ritkább fajtájával van itt dolgunk, melyben az Úr vádlottként jelenik meg. A vád, amelyre Isten felel, kettős: egyrészt megszakította kapcsolatát népével, ahogyan a férj „elbocsátja” feleségét, Deut 24:1.3; „eladta” őket, ahogyan az adós adta el gyermekeit, Ex 21:7; 2Kir 4:1; Neh 5:5. Másrészt kételkednek Isten erejében. A kettős vádra, amely istentiszteleti alkalmakon hangozhatott el, mint nemzeti panaszének, kettős feleletet ad az Úr. Először azt mondja el, hogy nincsen elválási levél, és nem adósa az Isten Babilóniának. Nem végleg taszította el népét, csak ideiglenesen, a múltban elkövetett vétkei miatt! Másodszor – a mitikus teremtéstörténetből, az egyiptomi szabadulás történetéből és az eschatologikus váradalmakból mentve – Isten szabadító ereje áll előttünk.
Ezek a versek bűnbánatra és a szabadító Istenben való bizakodásra tanították a fogság népét.

Ésa. 50,4–9. Harmadik Ebed–Jahve-ének. A tanítvány önként vállalja a szenvedést.

Ebben az énekben nem fordul elő az Úr „szolgája” kifejezés, csak az énekkel lazább kapcsolatban levő 10. versben. De a „tanítvány” a szolgát jelenti. Mindkét kifejezés az Úrral való bensőséges kapcsolatra utal. A próféta – tanítvány – nemcsak elhívatása alkalmával lehetett az Úr közelében (40:1–11), hanem állandóan ott lehet. Az Úrtól kap „reggelenként” igét, Zsolt 5:4. De ugyanígy az Úrtól kapja azt a képességet is, hogy a „fáradtakat”, a babiloni fogság csüggedt népét, vigasztalja, 40:27–31. A nehéz cút szót a LXX lacanót-nak („hogy válaszoljak”), a Targum lircót-nak („hogy legeltessem”) mondja.
Különös: ezt azzal viszonozzák, hogy az igehirdetőt nyilvánosan bántalmazzák: arcul köpik, megverik, szakállát megtépik, Num 12:14; Deut 25:9; Neh 13:25; Mt 26:67. Ennek Volz szerint az lehetett az oka, hogy a próféta a pogányoknak is üdvösséget hirdetett, 42:1.4; 49:6. A nép hivatalosai pedig azt várták, hogy a pogányokat ítélet éri! Fohrer szerint a Babilónia-ellenes jövendölések miatt üldözték a prófétát. Botránkozást okozott az is, hogy Kyrost mondta az Úr „felkentjének”.
Azonban a „tanítvány” nem hátrál meg 5. v., hanem olyanná teszi arcát, mint a kova; a szenvedés ellenére is töretlenül folytatja hivatását. S ha a prófétát a gyülekezet elöljárói hivatalosan elítélik, ő Istentől várja pöre újrafelvételét. Bár nem mondja meg, milyen formában, de biztos abban, hogy elégtételt szolgáltat neki az Úr: Ő, mint legfelső Bíró, megbünteti prófétája ellenségeit.
Ez a bizalom a fő motívuma a harmadik Ebed-Jahve-éneknek, ezért Westermann már nem is panaszéneknek tartja, mint a régebbi írásmagyarázók. A panasz helyett a szenvedés tudatos vállalásával találkozunk. Ezen a ponton túlnő ez az ének Jeremiás híres konfesszióin, melyekhez formai szempontból erősen hasonlít. Általában a próféta önvallomásának tartják még a kollektív magyarázati mód hívei is.
Az ének tartalma az Újszövetségre mutat. A más népeknek is hirdetett üdvösség, az önként vállalt szenvedés és az Istentől kapott elégtétel egyaránt beteljesedett a Jézus Krisztus sorsában. Ő állandó kapcsolatban volt az Atyával, Mt 11:27; hűségesen tolmácsolta akaratát, Jn 1:18; magához hívta a „fáradtakat”, Mt 11:28; Jn 7:37; és mennyei örökséget kapott engedelmességéért, Róm 8:17.

Ésa. 50,10–11. A gonoszok örök büntetése.

Ez az igeszakasz éppen rövidsége és töredékessége miatt nehezen magyarázható. Ha Fohrer nyomán a 10. vers ’asär szavát a közvetlenül előtte álló szóra vonatkoztatjuk, a szolga sorsát láthatjuk itt, aki „elment a sötétségbe”, meghalt, 53:8–10. Ebben az esetben itt is Ebed-Jahve-énekkel lenne dolgunk. De úgy is érthető, hogy az ’asär az istenfélőkre vonatkozik és őket buzdítja, hogy az élet szenvedései között (a babiloni fogság a „sötétség” helye) bízzanak az Úrban (Westermann). A 11. vers az első esetben a „szolga” ellenségeire vonatkoznék, a második esetben általában a bűnösökre, akik – a zsoltárokból vett képpel – tüzes nyilakat lövöldöznek az igazakra. De „kezem”, mondja az Úr, az örök gyötrelem helyére veti őket, Ézs 66:24; Mk 9:44; 1Kor 16:22.

Jesaja4

szerző: Dr. Karasszon Dezső
forrás: Jubileumi Kommentár

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s